Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elsősorban az infláció jelent gondot az USA-ban, amely jelentősen csökkent a tavalyi 9 százalékról, de még messze van az ideálisnak tekintett 2 százaléktól.
A benzinár 3,75 dollár átlagosan az Egyesült Államokban, de sok helyen van 4 dollár fölött, márpedig a közvélemény jelentős része ennek alapján ítéli meg a gazdasági helyzetet. Az amerikaiak többsége úgy látja, hogy Joe Biden elnök gazdaságpolitikája miatt romlott a helyzete – állapította meg az a közvélemény-kutatás, melyet a CNN hírtelevízió rendelt meg.
A jelzálogkölcsönök kamatlába 7 százalék fölött, ez 23 éves rekordot jelent az Egyesült Államokban, ahol az is szokatlan, hogy az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek. És akkor még nem beszéltünk a diákhitelekről, melyek törlesztése sok millió amerikainak okoz problémát.
A londoni Guardianben például vélemény cikket írt egy diákhitel „kedvezményezettje”, aki épp csődbe jutott, mert nem tud törleszteni a 120 ezer dolláros hitelből. „Szegénynek születtem, és életem végéig az is maradok” – vonja le a konzekvenciát.
Ez a cikk is arra mutat rá, hogy miközben a kiadások egyre csak növekednek, a jövedelmek nem tartanak velük lépést: hiába tehát a szép foglalkoztatási statisztika, ha az USA-ban tavaly átlagosan csak 4,2 százalékkal emelkedtek a bérek.
Alapkamat-emelés jön?
A Federal Reserve Boardnak (Fed) egyetlen hatékony eszköze van az infláció ellen, ez pedig a kamatláb emelése. A jegybank szerepét betöltő amerikai pénzintézet döntéshozói két részre szakadtak: az egyik csapat további kamatlábemelést szorgalmaz, mondván még nem ütöttük le az inflációs sárkány fejét, a másik csapat szerint az újabb kamatlábemelés recesszióba sodorhatja az Egyesült Államokat. A kedvező foglalkoztatási jelentés az első csapat álláspontját erősítheti, hiszen nem fenyeget tömeges munkanélküliség.
„A gazdaság dinamikusan fejlődik, a munkaerőkereslet a csúcson. Ezért a Fed alapkamata hosszabb ideig maradhat magasan, hogy megfékezze az inflációt” – értékeli a helyzetet Chris Rupkey, az FwdBonds vezető közgazdásza.
Jamie Dimon, a JP Morgan Chase főnöke attól tart, hogy a kamatláb felmegy egészen 7 százalékig. A kincstárjegyek hozama már így is rekordmagasságokba szárnyal. A hitelkártya kölcsön kamata 20 százalék fölött van. Ezért érzi úgy az átlag amerikai, hogy hiába a remek jelentés a foglalkoztatásról, az ő helyzete romlik. Minthogy az Egyesült Államokban már a választási kampány időszaka van, ezért ez nem jó hír Biden elnöknek, aki újabb négy évet szeretne eltölteni a Fehér Házban Washingtonban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.