Bár a kormány az elmúlt években nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is élénk kapcsolatépítésbe kezdett a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságban, Észak-Macedóniában és Szerbiában, és nagyban ösztönözte a magyar vállalatokat, hogy tőkebefektetéseket – azaz kifektetéseket – végezzenek el a Nyugat-Balkánon, mégis ez a régió lett Európa legelmaradottabbja, írja a G7.

Az uniós integrációt követően erős konvergenciát mutató térségbeli gazdaságokkal szemben a Nyugat-Balkán országai nem nagyon képesek felzárkózni: növekedési teljesítményük tartósan gyenge, munkanéküliségük magas, és a történelmi viszontagságok közepette a piaci viszonyok elég sajátos és nem kifejezetten szabad rendszere alakult ki az adott országokban, sorolja a lap.

Az egy főre eső, vásárlóértéken számolt bruttó hazai össztermék (GDP) tekintetében például egyedül Montenegrónak sikerült megugrania az EU-átlag felét, és a jelenlegi tendenciák alapján a következő években talán Szerbia juthat még el idáig. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint a munkanélküliségi ráta pedig egyedül Szerbiában van tíz százalék alatt (ott is 9,4 százalék), a foglalkoztatottak aránya a 20–64 közötti lakosságban szintén elmarad a 75 százalékos uniós átlagtól.

Pedig a magyar kormány tényleg igyekszik nekik segíteni: Bosznia-Hercegovinának, azon belül is az 1,2 milliós Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságnak az Eximbank 2022-ben 110 millió eurós hitelt nyújtott, míg az entitást vezető szerb nacionalista Milorak Dodik 2023-as budapesti látogatásán további 118 millió, idén áprilisban, Orbán Viktor vizitjén további 140 millió eurós beruházásokat jelentettek be, utóbbiakat többet között a Veolia, az MVM és az Alteo részvételével. Ezek annak fényében jelentős összegek, hogy Bosznia teljes külföldi befektetésállománya mindössze 8,9 milliárd euró volt 2022 végén.

Észak-Macedóniának idén nyáron Magyarország 500 millió eurós, kedvezményes feltételrendszerű kölcsönt nyújtana az Eximbankon keresztül (amelyet a VSquare értesülései szerint az áprilisban felvett egymilliárd eurós kínai hitelből finanszírozott).

Montenegróba 2019-ben még 180 millió eurónyi volt a magyar tőkeállomány, 2021-ben már 389 millió, igaz, itt 2022-ben pont csökkenés következett be, 314 millió eurónyira.

A legerősebb ütemben Szerbiában nőnek a magyar befektetések. 2017-ben még 416 millió eurós volt az értékük, 2019-ben már 979 milliónyi, 2022-ben pedig még feljebb kúszott az értékük, 1320 millió eurónyira.

Valódi fejlődés így sincs a régióban. Felmerülhet, hogy ez a közelmúlt háborúi miatt alakult így. Csakhogy az ezredfordulón az Eurostat adatai szerint Észak-Macedónia és Szerbia fejlettsége nagyjából azonos volt Románia és Bulgária értékével, és a két szegényebb balti állam, Litvánia és Lettország sem sokkal járt előttük. Ugyanez igaz Montenegróra, amely 2006-os függetlensége idején szintén nagyjából a román és bolgár szinten állt, azóta azonban markánsan lemaradt, dacára annak, hogy még az eurót is bevezette.

A jelenség egy alapvető magyarázata a magas korrupció, amely tekintetben Európában messze sereghajtók a térség országai. Emellett magyarázat még a politikai hatalomgyakorlás jellege. Az érintett országok mindegyikében probléma az igazságszolgáltatás hatalomtól való függése (avagy függetlenségének hiánya), a hatalom feletti fékek és ellensúlyok kikezdése, a populista, gyakran egy-egy erős vezető köré gyűlő politikai mozgalmak dominanciája, a délszláv háborúkban megerősödött szervezett bűnözés és a politika összefonódása, valamint a kormánypárt és az államszervezet közötti határ elmosódása, avagy az állam foglyul ejtése.

Ebből fakadóan nem alakultak ki a gyorsabb növekedéshez szükséges intézményi feltételek. A gazdaságpolitikai döntéshozatal részrehajló és gyenge színvonalú, a szürkegazdaság mérete jelentős, a külföldi működőtőke-befektetések értéke alacsony maradt, a gazdasági viszonyokat pedig a piaci verseny helyett oligarchák határozzák meg.

(Nyitóképünkön Milorad Dodik és Orbán Viktor)