Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Fél év telt el az indulás óta, ősszel kampánnyal készül a főváros.
A márciusi indulás óta 200 lakástulajdonos jelezte a bérbeadói szándékát a Fővárosi Lakásügynökségnél, és közülük 25-en töltötték ki a regisztrációs adatlapot – mondta a 24.hu-nak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
A Fővárosi Lakásügynökség lényege, hogy piaci árakhoz képest 30 százalékkal olcsóbban tudjon albérleteket kínálni. A tulajdonosok 15 százalékkal alacsonyabb összeget kapnak kézhez, a másik 15 százalékot a lakásügynökség adja a bérlőknek támogatásként.
Kiss Ambrus szerint eddig összesen három lakásügynökségi lakásba költöztek be az arra jogosultak. Főleg azoknak a jelentkezését várják, akik a közszolgáltatásban dolgoznak. Azt elismerte, hogy eddig visszafogott a kereslet, de még csak pár hónap telt el a kezdés óta, nyáron pedig pang az ingatlanpiac.
A főpolgármester-helyettes ugyanakkor kritizálta a kormányt is, mert lenne a programra uniós forrás, amit le tudnánk hívni, de a kabinet mostanáig a felhívást sem tudta kiírni. Ebből az összegből kiegészítő programokat, lakásfelújítási akciókat is tudnánk indítani, de a kormányzat részéről erre egyelőre nem mutatkozik semmilyen hajlandóság.
A főváros ősszel kampánnyal és erősebb kommunikációval készül annak érdekében, hogy elérjék a potenciális bérbeadókat, és ösztönözzék őket a Fővárosi Lakásügynökséghez való csatlakozásra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.