Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Népszava szerint az Orbán-kormány az EU-s szándéknak megfelelve előírja ugyan a magántőkealapok tulajdonosainak a nyilvántartását, ám ezt úgy teszi, hogy az adatok nem lesznek nyilvánosak.
Az Európai Unió szabályainak megfelelve benyújtotta az Orbán-kormány a parlamentnek a pénzmosás elleni törvény azon módosítását, amely kötelezővé teszi a magántőkealapok végső tulajdonosainak azonosítását – csakhogy az adatokat egy egyelőre nem nyilvános NAV-adatbázisban tárolják majd, amelyhez az állami hatóságok férnek hozzá, írja a pénzügyi salátatörvény alapján a Népszava.
A változtatás előzménye: a NER-közeli magántőkealapok néhány év alatt több ezer milliárd forintnyi magánvagyont és közpénzt nyeltek el, ám az alapok tulajdonosai az Orbán-kormány szabályainak köszönhetően rejtve maradhattak. Míg 2016-ban alig 5 ilyen alap működött Magyarországon ez 2023 végén már 161 volt, ám ebből mindössze 64 állt közvetlenül az MNB ellenőrzése alatt. Ez azért lehetséges, mert a hazai szabályozás szerint az 500 millió eurónál (kb. 200 milliárd forint) kisebb eszközértékű alapokat az MNB csak regisztrálja, de nem ellenőrzi – a magántőkealapok többsége a küszöb alatt marad.
Annyira megy kormányközelben a magántőkealapozás, hogy csak a Mészáros Lőrinc bejáratott jogászcsapata által működtetett Zrt.-hez már tíz magántőkealap tartozik. Egyébként nemrég írtunk arról, hogy a csókosoknak már arra is van megoldása, ha már nem lehet magántőkealapok mögé bújva állami milliárdokat behúzni.
Ugyan van egy NAV adatbázis a szervezetek tulajdonosairól, ebből azonban előbb törölték a magántőkealapok tulajdonosait, majd korlátozták a nyilvános hozzáférést a teljes, egyéb szervezetek (például gazdasági társaságok) adatait is tartalmazó rendszerhez. Ez azt követően történt, hogy a Direkt36 felfedezte, hogy az adatbázis egyes magántőkelapok valódi tulajdonosainak adatait is tartalmazza. A következő lépésként idén januárban megszüntették a NAV által kezelt regiszterhez való hozzáférést gyakorlatilag a teljes nyilvánosság részére. A hatóságokon kívül csak az láthatja harmadik félként ezeket az adatokat, akinek ez peres ügyben szükséges vagy maga is tulajdonosként érintett.
A mostani törvényjavaslat az Európai Bizottság nyáron, a magyar kormány ellen indult kötelezettségszegési eljárásában gyökerezik, melyet azért indítottak, mert a magántőkealapokra vonatkozó jogszabályok nem feleltek meg teljes mértékben az uniós pénzmosás elleni irányelvnek. Az anomáliákra a Transparency International Magyarország (TI) hívta fel az EB figyelmét.
A parlament előtt fekvő javaslat viszont nem old meg mindent, aszerint a NAV által kezelt tényleges tulajdonosi nyilvántartás adatait nem kell hozzáférhetővé tenni a civil szervezetek és az újságírók számára, vagyis a Népszava szerint továbbra is el lehet majd rejteni a magántőkealapok tulajdonosait a közvélemény elől.
Mindezt annak ellenére teszi így a kormány, hogy már született egy olyan uniós irányelv is, amely kimondja, hogy kötelező biztosítani ezen adatbázis nyilvánosságát a civilek és a média számára, ám még több évbe telhet a magyar kormánynak, amíg ezt az uniós jogszabályt a magyar jogrendbe beépítik, mondta a Népszavának Zeisler Judit, a TI szakpolitikai vezetője. Zeisler szerint még így is előrelépés a módosítás, mert most még a hatóságok sem tudják, kik a magántőkealap-tulajdonosok. Ráadásul a módosító javaslat értelmében a tulajdonosok mellett az alapok befektetési jegyei birtokosainak kilétét is nyilvánosságra kell majd hozni, ha legalább 25 százalékos részesedéssel rendelkeznek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.