Leszerelik a postaládákat, elküldik a kézbesítőket – már készülnek az állami posta megszüntetésére Dániában

A beszámolók szerint az igény a fizikai levelekre drasztikusan csökken, ugyanakkor vannak még területek, ahol okozhat kellemetlenséget az állami posta megszüntetése. Ezt a szektor magánosításával próbálják megoldani.

  • HVG HVG
Leszerelik a postaládákat, elküldik a kézbesítőket – már készülnek az állami posta megszüntetésére Dániában

Herman Moyano dániai postás hét éve kézbesíti a leveleket, és úgy érzi, egyre kevesebb dolga akad. Ráadásul a küldemények nagy részét többnyire számlák és bankkivonatok teszik ki – mondta a BBC-nek. Ez azonban nem csak megérzés: valóban csökken a posta jelentősége az országban és a kontinensen egyaránt. Dániában márciusban bejelentették, hogy az év végével megszűnik az állami posta, a levelek kézbesítését egy magáncég veszi át.

A PostNord – a dán állami posta – év végéig a levelek kézbesítéséről teljesen át fog állni a csomagküldésre. Az egyébként veszteséges levélküldő részleg az embereinek mintegy harmadát, 2200 főt fog elküldeni, a csomagküldő üzletág bővítése érdekében ugyanakkor 700 új embert vennének fel.

A döntés hátterében nagyrészt a digitalizáció áll: Dániában szinte mindenhez elérhető már applikáció, és a kormány is alapelvként tekint arra, hogy elsősorban digitális úton tartja a kapcsolatot az állampolgárokkal. A PostNord vezérigazgatója, Kim Pedersen szerint a dánok átlagosan mindössze havi egy levelet kapnak. Vásárolni azonban továbbra is szeretnek, az e-kereskedelem pedig látványosan növekszik, ezért a posta is ennek megfelelően alakítja át erőforrásait.

Újabb leépítés a Magyar Postánál, most közel 50 informatikust küldenek el

A postásokat összefogó érdekvédelmi szervezet vezetője szerint az elbocsátások hátterében az állhat, hogy túl drágán foglalkoztatták a munkavállalókat, és nem volt elég hatékony a cég.

A szektor visszaesését jól érzékeltetik a számok is: míg 15 évvel ezelőtt még több nagy levélválogató központ működött az országban, mára mindössze egy maradt, Koppenhága nyugati szélén. Az elmúlt 25 évben a posta által kezelt levelek mennyisége több mint 90 százalékkal esett vissza, 1,4 milliárdról 110 millió darabra.

A leállásra készülve nagyjából 1500 utcai postaládát szüntetnek meg, amelyeket egyébként is alig használtak. Egy koppenhágai lakos a BBC-nek úgy nyilatkozott, már azt sem tudná, hogyan kell fizikai levelet feladni, annyira régen tette meg utoljára.

Mi lesz az idősekkel?

Bár a digitalizáció Dániában igen magas (az OECD 2023-as jelentése alapján csak Dél-Korea előzi őket a területen), többen attól tartanak, hogy a döntés nyomán az idősebb, vidéken élő emberek hátrányt szenvedhetnek, ők ugyanis a mai napig nagymértékben támaszkodnak a fizikai levelekre.

A PostNord feladatait átvevő magáncég, a DAO hangsúlyozza, hogy képes lesz betölteni az állami posta helyét. Mint mondják, magazinokat és újságokat eddig is országszerte kézbesítettek, ennek köszönhetően az elmúlt években az ország egyik legnagyobb csomagküldő vállalatává nőtték ki magukat. Az új rendszerben a leveleket postaládákból és szerződött boltokból gyűjtik össze, extra díj ellenében pedig házhoz is mennek értük. A kézbesítés továbbra is közvetlenül a címzettekhez történik majd, így nem lesz szükség arra, hogy az emberek különböző átvevőpontokra utazzanak.

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint minden dolgozó előtt nyitott a „továbbfoglalkoztatás” lehetősége.

Hazel King, a postai szektor szakértője és egy tematikus magazin szerkesztője a BBC-nek arról beszélt, hogy Dánia döntése a tendenciák alapján teljesen logikus. A McKinsey tanácsadó cég 2019-ben készített egy tanulmányt, amely szerint lényegében mindenhol csökkent a fizikai levélküldés jelentősége.

Ennek megfelelően máshol is költség-, illetve munkaerő-csökkentés zajlik. Márciusban például a német posta jelentett be 8000 fős leépítést, Angliában a királyi posta csökkentette a kézbesítési napok számát, illetve nyáron mi is beszámoltunk róla, hogy Britanniában is gondolkodnak a posta privatizálásán.

A postai szektor átalakulása Magyarországon is megfigyelhető. Tavaly számos, kistelepülésen működő posta bezárásáról döntöttek, augusztus elején a hírek szerint mintegy száz postahivatal zárt be, mivel az alacsony forgalom miatt csak veszteségesen lehetett működtetni őket. Idén januárban pedig arról döntött a Magyar Posta, hogy egyes kistelepüléseken „postapartneri szolgáltatóhelyként” önkormányzatok vagy más vállalkozások, például élelmiszerboltok vagy gyógyszertárak kezébe adja szolgáltatásait.

Nyitóképünkön a PostNord egyik postása Koppenhágában. Fotó: AFP / Christian Lindgren / Ritzau Scanpix

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.