Tetszett a cikk?

A tavalyi amerikai elnökválasztási kampány ideje alatt is előfordult, hogy bloggerek megkérdőjelezték a hagyományos média információit, majd visszakozásra kényszerítették a téves adatok közlőit. A blogok megváltoztathatják tájékozódási szokásainkat és a hagyományos média működését - írja Wild Judit Médiamixben megjelent cikkében, amelynek rövidített változatát közöljük.

"A bloggerek ellenőrzik a hagyományos média tényeit; némelyik blogger ugyan előítéletes, de egy előítéletes forrás nem feltétlenül téves forrás" - sűrítette egy mondatba a politikai, mostanában az amerikai elnökválasztással sokat foglalkozó blogok íróival kapcsolatos pro és kontra érveket Matthew Felling, a washingtoni Center for Media and Public Affairs kutatóintézet médiaigazgatója. A politikai blogok még a műfajon belül is a legősibbek közé tartoznak.

Ha valamilyen alkalmazás népszerűvé válik, akkor elkerülhetetlen, hogy a marketing és a píár fel ne karolja. Ez történt a blogokkal is: Howard Dean, Vermont állam volt kormányzója volt 2003 márciusában az első, aki a demokrata elnökjelöltségért folytatott kampánya részeként blogot hozott létre; majd a Blog for America elnevezésű weboldal segítségével több millió dollárt kalapozott össze kampányához. Az amerikai elnökválasztási kampány interneten zajló részének pedig elengedhetetlen része lett a blog: mind John Kerry, mind George W. Bush kampánystábja odafigyelt arra, hogy akár naponta többször is frissítsék a jelöltek személyesnek szánt webhelyeit. Kerry, és az immár újra az elnöki székbe ülő Bush blogjai egyaránt részben hírközlésre szolgáltak, hol és mikor milyen esemény lesz, részben pedig aktivistáik post-oltak (azaz publikáltak) egy-egy kampányeseményről fényképes beszámolókat.

A kampányt intenzíven figyelemmel kísérő népszerű bloggerek szintén felfedezték a kiadványaiban rejlő pénzgyűjtő erőt: a TalkingPointsMemo.com blogot üzemeltető Joshua Micah Marshall olvasói négyezer dollárt dobtak össze azért, hogy a blogger elutazhasson New Hampshire-be, a republikánus elnökjelölő gyűlésről tudósítani. A (politikai) blogok erőssége és újdonsága mégsem csak a pénzgyűjtésben rejlik, hanem a hagyományos média híreinek ellenőrzésében, az onnan kimaradt hírek széleskörű megtárgyalásában. Ennek első, és nagy visszhangot kapott példája a Matt Drudge blogger által vezetett Drudge Report blog, mely elsőként foglalkozott 1998-ban a Clinton elnök és Monica Lewinsky közt szövődő románccal.

Az elnökválasztási kampány legnagyobb hatású ilyen eseménye a CBS amerikai televíziós csatorna szeptember 8-ai "60 minutes" címet viselő hírműsorához kötődik, melyben a műsorvezető, Dan Rather, különböző, a hetvenes évekből származó dokumentumok alapján azt állította, hogy az újraválasztásért küzdő elnök a Texas Air National Guard kötelékében töltött ideje alatt parancsokat tagadott meg, feletteseit pedig az elnöknek a katonaságban nyújtott teljesítményének "becsomagolására" kényszerítették. Nem sokkal a műsor után a www.freerepublic.com blog egy bizonyos "Buckhead"-re hivatkozva megkérdőjelezte a dokumentumok valódiságát mondván, hogy akkoriban nem volt olyan írógép, amivel azokat a dokumentumokat olyan módon gépelhették volna. A kétkedés gyorsan terjedt: pár nappal később például létrejött a www.rathergate.com szájt, melynek tulajdonosa a bloggerek nevében követelte a CBS vezetőinek lemondását. A CBS szeptember 20-án elismerte, hogy hamis dokumentumok alapján állítottak valótlan dolgokat Bush-ról.

Korábban a bloggerek kitartó noszogatásának köszönhetően mondott le egy republikánus szenátor. Amikor az éppen nyugdíjba vonuló Strom Thurmond dél-karolinai republikánus szenátor számára rendezett összejövetelen a mississippi republikánus szenátor, Trent Lott megjegyezte, hogy Amerikának mennyivel jobb lenne, ha Thurmond 1948-ban megnyerte volna a faji megkülönböztetésre épülő elnökválasztási kampányát, a hagyományos média nem reagált a kijelentésre. Ám a bloggoló amerikaiak nem hagyták annyiban a dolgot, míg végül az ügy napilapok címlapjain landolt, Lott pedig lemondott szenátusbeli posztjáról.

"Azt gondolom, hogy nekünk, bloggereknek, hatásunk van a médiára annyiban, hogy újságírók, szerkesztők olvassák blogjainkat, valamint mi, vagy olvasóink írunk az illetékeseknek, ha valamilyen problémát észlelünk a cikkekben, műsorokban" - fejtegette a média és a befogadók megváltozott kapcsolatát Dean Esmay, a www.deanesmay.com blog tulajdonosa. A jelenséget "grassroot", azaz alulról szerveződő újságírásnak nevezik, melynek tömeges megjelenését Dan Gillmore technológiai újságíró a 2001. szeptember 11-ei terrortámadástól eredezteti. "Ez a könyv arról szól, hogy a huszadik századi tömegmédia hogyan változott át valamilyen demokratikusabb, alulról szerveződő struktúrává" - írja Gillmore a bloggereknek az újságírásban betöltött szerepét vizsgáló, We, the media című könyvének bevezetőjében. A változást persze nem mindenki értékeli pozitívan. "Információs anarchia alakulhat ki. Meg kell vizsgálni azt, hogy kik ezek az emberek" - adott a bloggerek újságírói szerepével kapcsolatosan kételyének hangot James O'Shea, a Chicago Tribune szerkesztője az Editors & Publishers magazinnak nyilatkozva.

Magyarországon körülbelül két éve jelentek meg az első blogok, ám itthon inkább a személyes jellegű blogok hódítottak teret, a politikai élettel foglalkozó magán-blogok viszonylag ritkák. "Nincs rá igény" - indokolta a tényt nemes egyszerűséggel Kiskó Attila, a hazai legnépszerűbb blogtárhely, a freeblog tulajdonosa. Ugyan az európai parlamenti választások ideje alatt Demszky Gábor főpolgármester is üzemeltetett egy blogot, és Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő saját szájtján már négy éve írja le több-kevesebb rendszerességgel véleményét különböző politikai kérdésekről, kezdeményezésük nagyjából egyedi maradt.

Wild Judit
Médiamix

Infinit Golden Blog

A vállalatok tudatosan használják fel a blogok üzleti lehetőségeit

Egyre több vásárló használja fel a céges blogokat információforrásként a vásárlás megalapozására. A Hostway felmérése szerint a látogatók 94 százalékának a céges honlapon lévő blog segített vásárlási döntésében, s mintegy 25 százalék pedig teljesen a blogon nyert információkra alapozta döntését.

hvg.hu Gazdaság

Kell-e hirdetés a bloggereknek?

Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem itthon is egyre több hirdető vet szemet a blogokra, azaz webnaplókra, amelyek személyes stílusukkal és szubjektív hangvételükkel hamarosan az internetes hirdetési piac kedvenceivé válhatnak. Feltéve, ha a bloggerek engedik.

Golden Blog

Bloggerek Irakból

Majdnem minden Irakról szóló információ vagy hír a politikusok és a média szűrőjén keresztül jut el a nagyvilágba - állítják azok az iraki bloggerek, akik küldetésüknek tekintik, hogy naplóikban hitelesen „tudósítsanak” országukról.

hvg.hu Média

Melyik a legjobb magyar blog?

A hvg.hu keresi a legjobb magyar nyelvű webnaplót. Nevezd be te is kedvenc (vagy saját) blogodat, hogy megtudd, mit gondolnak róla mások! A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt bloggerek komoly díjakra számíthatnak. Ne késlekedj a nevezéssel, hiszen blogodat akár egyetlen kattintással a legjobbak közé juttathatod. Az igazi verseny pedig csak ezután kezdődik.

Infinit Golden Blog

Bloggerek olvassák a blogokat

A blogok, íróik és olvasóik is egyre meghatározóbb szeletét jelentik az internetezők társadalmának, ennek megfelelően a szokásaikat kutató felmérések száma is egyre nő. Az ilyen témájú kutatások legfrissebb darabja (2005. februári és márciusi adatokkal) a CNN, az USA Today és a Gallup közös munkája, amely néhány meglepő adatot is közöl.

Kiricsi Gábor (hvg.hu) Gazdaság

Könyvsiker lesz-e a lebuktatott londoni „prostituált” blogja?

A londoni örömlány blogja kultikus olvasmánnyá vált a weben; klienseivel töltött estéit ezrek követik, s nemrég egy könyvkiadó is szerződési ajánlattal kereste meg. Egy anonim szövegek szerzőit kutató irodalom professzor azonban állítja: a webnaplót valójában egy San Franciscó-i újságírónő jegyzi.

Golden Blog

A blogok és a társadalmi nyilvánosság

A blog szó 2004-ben az év szava lett. Ez nagyjából jelzi a vélemények, élmények viszonylag új kifejezési módjának a terjedési sebességét, valamint a blogok hatásával kapcsolatos felfokozottnak mondható várakozásokat, amit csak lassan hűt le a hidegzuhany. Wild Juditnak a témát taglaló, alább olvasható cikke a Médiamixben jelent meg.

Golden Blog

Blogtípusok

Az internetes naplók számtalan kategóriába sorolhatóak, formátumuktól, tartalmuktól és látogatóiktól függően. A skatulyázás nehéz, és mint minden ilyen próbálkozás, késhegyig menő vitákat válthat ki. Mi ezért most nem is próbálkozunk ezzel, csupán közreadunk egy szerintük elfogadható osztályozást, a Wikipedia szerzői közössége által kidolgozott blogskála rövidített változatát.

hvg.hu Golden Blog

Mi is az a blog?

Az internet elterjedésével megjelent műfaj mára online jelenséggé nőtte ki magát, s meghatározó a világháló történetében. Mit is takar azonban a rövid szócska, amely világszerte közösséggé kovácsolta a online naplóírókat? Mikor jelent meg az első blog, s megközelítőleg hányan hódolnak ennek a szenvedélynek?

hvg.hu Golden Blog

Blogzsargon

Könnyebben eligazodhat a blogszférában, aki tisztában van a bloggerek által használt fogalmakkal és zsargonnal. Az alábbiakban azokat az első látásra idegennek ható terminusokat, technológiák és szolgáltatások elnevezéseit soroljuk fel, amelyek online napló olvasásakor, vagy készítésekor leggyakrabban felbukkannak.

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”