Sokan gondolják, hogy egy orosz zenekar – különösen, ha olyan hírű, mint az egykor Jevgenyij Mravinszkij által naggyá tett Leningrádi, ma ismét Szentpétervári Filharmonikus Zenekar – nehezen tud csalódást okozni. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szinte semmi sem igazolta vissza ezt a kincstári optimizmust.

A Szentpétervári Filharmonikus Zenekar koncertje
Rahmanyinov és Sosztakovics művei
Km.: Nyikolaj Demidenko (zongora), karmester: Jurij Tyemirkanov
Április 22., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jurij Tyemirkanov vezényel.
Nagy kilengések
© Gramofon
A zenekar egy híres orosz karmesterrel, egy jó nevű orosz zongoristával és orosz programmal érkezett Budapestre. Borítékolható volt a siker, s a ház lelkes tapsorkánja - amelyben komoly létszámmal vett részt a budapesti orosz kolónia - is arról árulkodott, hogy itt bizony valami nagy dolog történt. Szerintem éppen ellenkezőleg: rendkívül alacsony színvonalú, értelmetlen, pontatlan, zavaros és unott zenélésnek lehettünk tanúi, s egyedül „munkaköri leírásomnak” tudható be, hogy ottmaradtam a második részre. Az est Rahmanyinov III. zongoraversenyével kezdődött, a szólót Nyikolaj Demidenko játszotta. Keze alatt a Fazioli zongora tiszta, pregnáns, rövid hangokat hallatott, s hamar kiderült, hogy Demidenko nem kerüli a kockázatot és nagyon kevés pedállal játszik. Volt ebben valami nyíltsisakos, sportszellemről árulkodó magatartás: védőháló nélkül ment végig a kötélen.

Nem volna ezzel semmi baj, ha Demidenko technikája ezen az estén tökéletes lett volna. Ám hamar kiderült, hogy nem bírja a terhelést. A kiindulási körülményeken ennek ellenére nem változtatott (mondom: nagyon sportszerű), inkább elfelejtett muzsikálni. Ebből az előadásból ugyanis nem derült ki, hogy annak idején miért írta meg Rahmanyinov III. zongoraversenyét, sőt ennél cudarabb dologra kellett gyanakodnunk: Rahmanyinov egész egyszerűen ihlet nélkül rágta át magát a temérdek üres kottapapíron. Egy ilyen kibírhatatlanul unalmasnak és hosszúnak tűnő interpretáció után különösen felértékelődnek az olyan közelmúltbeli koncertek, mint amilyen Lang Langé volt, pedig arra mennyi negatív előítélettel érkeztem! A zenekar úgy játszott, hogy azt bármelyik pianista alá be lehetett volna tolni, ha a szólista egy bizonyos „tól-ig” tartományban játszik. Mellesleg ez a karmesternek is jó: elég, ha csak a nagyon nagy kilengésekre figyel, vár valami megdöbbentő (a leírt kottából egyáltalán nem következő) megoldásra, és azokat kipostázza a zenekar felé. Ebből az a látszat keletkezett, hogy Tyermikanov (a karmester) és a szólista között valami egészen különleges és egyedi, megismételhetetlen kommunikáció zajlik. Pedig csak szánalmas ötletelést láttam és hallottam, mely elég későn kezdődött el, olyankor, amikor már csak kármentésről lehetett szó. Már az első tételben azon gondolkoztam, hogy miért játszik valaki úgy Rahmanyinovot, mintha Scarlatti lenne, aztán a ráadásból kiderült. Mert Scarlattit meg úgy játssza, mintha Rahmanyinov lenne.

A második részben Sosztakovics V. szimfóniája hangzott el. Valamivel hihetőbben, mint a Tavaszi Fesztivál zárókoncertjén, amikor a Royal Philharmonic Orchestra játszotta, Daniele Gatti vezetésével. Hihetőbben, de sokkal pontatlanabbul. Belegondolni is hátborzongató, hogy mi sülne ki ebből a furcsa kompozícióból, ha ugyanezzel a hitelességgel, de pontosan, ihlettel és szenvedéllyel szólaltatnák meg. A szentpétervári muzsikusok fejből játszottak, Tyemirkanov vezénylésnek nemigen látszó módon billegett, a darab ennek ellenére helyenként felizzott. Ki tudhatja, hányszor játszották már? A ráadásokat már nem vártam meg, attól féltem, hogy most tényleg rossz helyen fog megállni a forgótár.

Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Kisebb-nagyobb kihívások

A két művész a Zeneakadémián inkább furcsa, mint különleges zongoraestet adott, a kritikus szerint egy emészthetetlen zenetörténeti paradoxon súlyos teherként nehezedett a koncertre.

Gramofon

Judit esete a távirányítóval

Nem kétséges: a Bartók-évforduló esztendejében az ország első számú dalszínházának a három színpadi mű méltó felújításával kellett (volna) előrukkolni. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense szerint ami az Andrássy úton Bartók neve alatt látható, az sem a kort, sem a komponista szellemét nem jeleníti meg.

Gramofon

Őserő a Nemzeti Hangversenyteremben

Nem mondhatjuk, hogy a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar a könnyebb utat választotta volna, hiszen Gálabérletének harmadik koncertjén két olyan zeneművet is műsorára tűzött, amely vagy a közönség számára volt kevésbé ismert, vagy a zenekar felé támasztott rendkívüli technikai nehézségeket.

Gramofon

Bilincselő nosztalgia

Snétberger Ferenc évente kétszer, jól kiszámítható időközönként hazajár Berlinből, hogy a budapesti közönségnek hintsen egy kis gitármuzsikát. Aki már látta-hallotta koncertjeit, nagyjából tudja, mire számíthat. Kritikusunk mégis megpróbált újdonságot keresni a virtuóz művész játékában.

A tanárok megbecsültségéért indít kampányt NoÁr

A tanárok megbecsültségéért indít kampányt NoÁr

Ez nem jött be: mégsem foghatjuk az óceánokra a globális felmelegedést

Ez nem jött be: mégsem foghatjuk az óceánokra a globális felmelegedést

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál

Pálffy Ilona: Segíteni kell az Ukrajnából jövő szavazókat

Pálffy Ilona: Segíteni kell az Ukrajnából jövő szavazókat

Leglegleg: kipróbáltuk a BMW 306 lóerős új mini divatterepjáróját

Leglegleg: kipróbáltuk a BMW 306 lóerős új mini divatterepjáróját

A miniszterelnökség szerint felháborító a Wizz Air gyakorlata

A miniszterelnökség szerint felháborító a Wizz Air gyakorlata