Becsületes, vállalható Végzet
Verdi különösen bonyolult cselekményű művével, A végzet hatalmával folytatódott a Művészetek Palotájában a félig szcenírozott operaelőadások sora. Minthogy – az Erkel Színház bezárásával – egy nagy befogadóképességű játszóhellyel kevesebb várja idén a budapesti operabarátokat, ezek a produkciók a jövőben nyilván kétszeresen is fölértékelődnek.
Verdi: A végzet hatalma
Fsz.: Lado Ataneli (Don Carlos), Michéle Crider (Leonóra), Badri Maisuradze (Alvaro)
Km.: A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Karmester: Kovács János, rendező: Káel Csaba
szeptember 29., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Lado Ataneli Kortárs maffiózót formált Don Carlosból © Gramofon |
A nemzetközi előadógárda – futballnyelven szólva – az NB I és NB I/B vonalból állt össze; a különbség a problémamegoldó készségben is megmutatkozott. A szokatlan játéktér egyáltalán nem volt ínyére például a mű tenor hősének, Badri Maisuradzénak, aki a műsorfüzet szerint először színművészeti tanulmányokat folytatott. Ha ez így van, gyorsan felejtett, kedvetlennek és bizonytalannak tetszett. Egyedül a Carlos-Alvaro kettősben, honfitársa, Lado Ataneli oldalán mutatkozott rövid ideig annak, akinek az életrajza mondja. A New Yorktól Berlinig sokat foglalkoztatott Ataneli méltán kedvence a magyar publikumnak. A szerep régóta sajátja, így izgalmas árnyalatokat hozott a figurába, afféle kortárs maffiózót formált Don Carlos di Vargasból, ugyanakkor a zenei megoldás is szeplőtlen maradt.
Leonórát az amerikai Michèle Crider énekelte, aki ugyancsak bárhol szívesen látott vendég, főként Verdi-szerepekben. Jól iskolázott, karcsú, lírai hang, kevésbé súlyos és sötét tónusú, mint amit egyfajta „hagyomány” alapján várnánk. Az efféle várakozásoktól tényleg meg kell szabadulni, hogy nyitottak legyünk új élményekre. Az énekesnő úgy építette föl a szerepet, hogy az utolsó képben valóban legyen okunk megrendülni, és ezzel a katartikus benyomással távozhassunk az előadásról. A Gvárdián szerepében igazi felfedezés volt a brazil születésű Diógenes Randes. Az európai (franciaországi) iskolázottság alapozta meg egész Európára kiterjedő kapcsolatrendszerét, basszus és bariton szerepkörben. Örömmel és elismeréssel látta és hallotta viszont a közönség Melitoneként a Wagner Ünnepeken megismert Tomasz Koniecznyt, aki ebben a buffo-szólamban is drámai erőt és zenei biztonságot mutatott.
Az előadásnak voltak magyar énekes szereplői is; teljesítményük sajnos csak egy jelzővel értékelhető: provinciális. Az előadásban a Magyar Állami Operaház ének- és zenekara működött közre. A kórus az est végére magára talált, a zenekar pedig végig kiválóan – jó tempóban és kellően árnyalt hangerővel, az énekeseket fölöslegesen nem terhelve – játszott az árokban, Kovács János koncepciózus irányítása alatt.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
Perahia Budapesten: tökéletes töredékek
Murray Perahia a koncertzongorázás legrégebbi – minimum Liszt Ferencig visszavezethető – hagyományára hivatkozva állította össze budapesti fellépésének programját. Barokk muzsikával indított, majd Beethoven következett. Végül a második részben a súlyos mondanivalót hordozó Brahms-darabokat Chopinnel oldotta fel.
A világválogatott átlagosan muzsikált Pesten
Solti György halálának 10. évfordulója adta az apropót, hogy a magyar dirigens által alapított, élvonalbeli együttesekből verbuvált Világzenekar a Békéért Budapestre látogasson. Műsor- és „sztárproblémákkal” egyaránt szembesülhettünk az olykor érdekes, olykor hosszúnak tűnő koncerten.
Eufória félház előtt
A vásárlóerő és a túlkínálat sajátos dialektikájáról árulkodott a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarának – félház előtt lezajlott – koncertje. Pedig az együttes és a karmester, Szemjon Bicskov is a nemzetközi szcéna elitjéhez tartozik, ráadásul a Richard Strauss műveiből álló látványos (és hangzatos) program első blikkre közönségcsalogatónak tűnt.
Ritka tünemények a Mahler Ünnepen
Manapság a közélet – sajnos a kulturális is – felelőtlen könnyedséggel lép át a hagyományokon. Magyar tradíción és európain egyaránt. Különösen jelentős tehát, hogy a Budapesti Mahler Ünnep épp ebben a közegben szerzett magának komoly művészi-szakmai pozíciót. Ez a tematikus zeneünnep a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája töretlen együttműködésének köszönhető.
Fakírok szögeságy nélkül
Furcsa dolog a hagyomány. Sokféleképpen lehet ápolni. A Szekérnyom Fesztivál első koncertje – apró gyarlóságai mellett – azért sikerült különlegesre, mert egy estén ugyanannak a hagyománynak, a cigány folklórnak két ellenpontját mutatta be – a régit, távolit és a mait, itthonit.
