Ni csak, kik énekelnek itt?
Megbízható minőség Brooklynból
Vannak bizonyos zenei műfajok, amelyek már megszólalásuk első pillanatában képesek megteremteni a rájuk jellemző, erőteljes atmoszférát. A funky jazz ilyen, ha jól csinálják. A Brooklyn Funk Essentials koncertje nem volt kockázatmentes – ezt jelezte az A38 Hajó óvatos (tavaszi fesztivál utánra való) időzítése is. Ám a zenészek kihozták a műfajból azt, amit egyáltalán lehetséges.
Gyenge keleti szvit lila ködben
Úgy tartják, a dzsungel magányában 30 nap gyümölcsböjt elég ahhoz, hogy az ember képes legyen átlépni egy felsőbb tudatállapot kapuján. Hortobágyi László több mint 30 éve él saját tudata dzsungelében. Zenéjének ez áldása és átka egyszerre: elszakad minden konvenciótól – még saját közönségétől is –, hogy megpróbáljon létrehozni egy egészen új esztétikai minőséget. A feladat súlya alatt azonban a hangszeresen felkészületlen zenésztársak úgy roppannak össze, mint egy gyufaszál.
Hangzó zenekartörténet
Születésnapi hangversenyt adott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a főzeneigazgató, Kocsis Zoltán vezényletével a Művészetek Palotájában. A jogelődöket is figyelembe véve 85 szál gyertyának kellett volna égnie a születésnapi tortán. Kocsis azonban mellőzte a negédes külsőségeket, inkább a lényeget mutatta meg: az együttes fejlődéstörténetét.
Plusz egy sztár
Némelyik koncert a fináléval kezdődik. A hivatalos program után, a ráadás-számokban enged föl az előadó; ekkor mutatja meg valódi értékeit. Zenekarokkal, hangszeres művészekkel is előfordul ilyesmi, énekesekkel még gyakrabban. Roberto Alagna Puccini-estje is a végén „csattant” a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Formán kívül, de utánozhatatlanul
Bizonyos kérdésekben manapság szemérmesek vagyunk: például egy zongoristáról nem illik olyat mondani – még ha meg is vagyunk róla győződve –, hogy „a ma élő legnagyobb”. Grigorij Szokolov a legnagyobb – még, ha legutóbbi budapesti koncertje közben többször az is volt az érzésem, hogy elhagyta képzeletbeli trónját.