Plusz egy sztár
Némelyik koncert a fináléval kezdődik. A hivatalos program után, a ráadás-számokban enged föl az előadó; ekkor mutatja meg valódi értékeit. Zenekarokkal, hangszeres művészekkel is előfordul ilyesmi, énekesekkel még gyakrabban. Roberto Alagna Puccini-estje is a végén „csattant” a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Roberto Alagna Puccini-estje
március 28., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében
Roberto Alagna Untermannokra volt szüksége © Gramofon |
Puccinihoz nem sok köze van a karmesternek. Ezt az is alátámasztja, hogy az operakórusnak – amelynek állandó repertoárdarabja a Turandot, tehát vakon, éjfélkor is… – sikerült egy-két ponton megingania a zárójelenetben. Kohn a nagyon hangos zenét szereti, nincs tekintettel sem a gyermekhangokra, sem a szólistára. Érthetetlen, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely a hazai zenekari életben flexibilitásáról, érzékenységéről ismert, miért követte gondolkodás és érzelmek nélkül a dirigenst. Az együttes számos hírességgel dolgozott hasonló koncerteken – bízhattunk benne, hogy Alagnának is készséges, támogató partnerei lesznek. Muzsikálás helyett azonban érzéketlenül recsegtek. Most távozik a zeneigazgatójuk, az új még nem vette kézbe a társulatot, talán ez okozhat mentális problémákat. Ám magára valamit adó zenész, ha kiül a pódiumra, az öltözőben hagyja búját-bánatát, és nem a körmét piszkálja, ha a sztárt ünnepli a publikum.
Mert a sztár persze kevésbé ideális körülmények között is sztár. A Lidércek hőse, Roberto áriájával kezdett Alagna. Ez tipikus koncertszám, hiszen a darab – éppúgy, mint a következő, az Edgar – egy kezdő komponista zsengéje, csupán egy-egy részlete érdemes az utókor figyelmére. A Manon Lescaut két, első felvonásbeli áriájával folytatta, és a Tosca szintén slágerszámnak minősülő Levéláriájával zárta a maga részéről az első részt. A Tosca-filmet épp a napokban sugározta az egyik televízió, a szerep semmiképp sem újdonság a tenorista számára, de az élő interpretáció mégsem mondható száz százalékosnak. Szünet után A Nyugat lányából Ramerrez áriája sodró lendületű és friss volt; szép A fecskéből Ruggiero dala, végül pedig a Turandot két részlete következett. Alagna a híres Nessun dormát félig az orgona felé fordulva szólaltatta meg. Ha nem azt hallotta a nagyérdemű, amire számított, hát az akusztikát hibáztassa… És bizony, a Nessun dorma elhangzott már Budapesten sokkal hősibb, tisztább előadásban is. De a turista vendégeknek, a rajongóknak tökéletesen megfelelt, így az ünneplést három ráadás-számmal viszonozta az énekes. A két nápolyi dalban bontakozott ki Alagna igazi egyénisége, zongorakísérettel zengett a fényes voce, fölszabadultan és játszva csavarta még jobban az ujja köré a hódolókat. Végül egy megindító a cappella fohásszal vett búcsút a közönségtől.
Roberto Alagna ízig-vérig színházi figura; olyan artista, akinek szüksége van untermannokra, hogy legyen honnan lendületet venni a legcsavarosabb mutatványokhoz. A nemzetközi élmezőnyben biztos helye van az első tíz között. Kár, hogy egy igazán minőségi operaelőadásba mégsem hívható meg.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
Anyaisten: a kegyetlen szeretet hangjai
Létezik kortárs magyar operairodalom - csak éppen itthon nem játsszák a külföldön bemutatott magyar darabokat. A Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál programszerkesztői ezt az adósságot igyekeznek ledolgozni. Idén Tihanyi László Anyaisten (Génitrix) című zenedrámáját prezentálták a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Méltatlan nyitány a Tavaszi Fesztiválon
Rá lehet sütni a kritikusra, hogy túlságosan kényes, de számomra bizony rosszul összeállított, nem kellő gonddal szervírozott menü benyomását keltette a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. Nincs mit tenni, mint várni a többi koncertet és a többi világsztárt – hogy mielőbb feledhessük a Bajor Állami Zenekar és Kent Nagano középszerű produkcióját.
Jánosok passiója
A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense olyan koncerten járt, amelyről – kezdetben úgy gondolta – nem szívesen ír. Mert amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Most mégis tesz egy próbát, és megkísérli felidézni ennek a katartikus estének egy-egy pillanatát.
Francia menü bátor zenerajongóknak
A Les Musiciens du Louvre – Marc Minkowski vezényletével – idehaza bátornak számító műsort adott: a Zeneakadémián felületesen ismert francia zeneszerzők ismeretlen művei szólaltak meg.
Koncepciótlan Puccini-zsenge félszcenírozva
A Puccini-évben nehéz bármiféle újdonsággal előrukkolni, hiszen művei a legnépszerűbbek közé tartoznak. Így aztán mindenki az érdekességre hajt: Torre del Lagóban például – ahol operái tetemes részét komponálta és ahol évtizedek óta Puccini Fesztivált rendeznek nyaranta – az ifjúkori zsengét, az Edgart állítják idén a középpontba. Ezt mutatták be félig szcenírozva a budapesti Operaházban is, a Tavaszi Fesztivál keretében.
Extázis Michel Camilóval
Michel Camilo jöttének hírére igencsak felbolydult a hazai jazzrajongók tábora – olyannyira, hogy zsúfolásig megtöltötték a Millenáris Teátrum széksorait. Még meg sem jelent a színpadon, de a konferanszban nevének említésére már óriási lelkesedésének adott hangot a publikum. Meg is kapták tőle, amit vártak.
