Tetszett a cikk?

Ellenszavazat nélkül fogadta el az EKF programkoncepciót és programtervet tegnap a pécsi rendkívüli közgyűlés. Kiderült az is, amit már mindenki tudott.

Tudomásul kell venni, hogy 2010-ben viszonylag kevés pénz áll majd rendelkezésre a programok megvalósítására, így számos tervezetet el kell utasítani, mondta Tasnádi Péter polgármester csütörtök délután az EKF-fel kapcsolatban összehívott, rendkívüli közgyűlés alatt megtartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre –írja a Dunántúli Napló.

El kell kezdeni szelektálni és a Művészeti Tanács segítségével dönteni kell, mire van lehetőség, mire nincs. A polgármester arra a kérdésre, hogy maradnak-e el programok akkor, ha a városnak nem sikerül a tervezett közel két és félmilliárdos szponzorpénz bevételre szert tenni, azt válaszolta: a még meg nem lévő pénzekre kötelezettséget vállalni nem lehet.

A rendkívüli közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a Művészeti Tanács által készített EKF programkoncepciót és programtervet, továbbá a város és a kormány között megkötött 2006-os évi szerződés módosítását. Ellenzéki oldalról Révész Mária és Hoppál Péter fogalmazott meg kritikai észrevételt avval kapcsolatban, hogy még mindig nem tudható milyen összegek fordíthatók a pillérprogramokra, mennyi a pályáztatás után kiválasztott programokra, mennyi a társprogramokra. Kockázatosnak tartják, hogy még mindig bizonytalan a kulcsberuházások befejezésének ideje és ezért javasolták, hogy vészforgatókönyvként a kulturális év rendezvényeire tartalék helyszíneket is tervezzenek.

Sorkövető Sorkövető

Valamit nagyon elszúrnak Pécsett

A hazai olimpia-, foci-Eb- és világkiállítás-rendezési tervek sorra buktak el. Sokan ezeket ma is fájlalják. Pedig elég a jóval kisebb szabású 2006-os Margit-szigeti úszó Európa-bajnokság blamázsközeli rendezését felidéznünk ahhoz, hogy kétségeink támadjanak a magyar istenadta szervezőkészsége felől. Az unió vállalt némi kockázatot, amikor Essen és Isztambul mellett elfogadta a magyar kormány által kiválasztott Pécs európai kulturális főváros (EKF) pályázatát. A bukás rizikója 2006 óta csak nagyobb lett.

MTI Itthon

Pécs polgármestere bejelentette, hogy rákos beteg

Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere, aki a rák elleni küzdelméről és gyógyulási folyamatának eredményeiről is beszélt szerdán, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Kult

Elkészültek a pécsi koncertközpont tervei

Elkészültek a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program részét képező konferencia- és koncertközpont engedélyezési tervei, amelyeket kedden, Pécsett mutattak meg a sajtó képviselőinek.

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban