szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Öt menekült mászott fel szerdán délelőtt a debreceni menekülttáborban levő átjátszótorony tetejére. Akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy munkát tudjanak vállalni. Azzal fenyegetőznek, ha ezt nem kapják meg, leugranak a 30 méter magas toronyból.


Négy, valószínűsíthetően afgán menekült még a kora délelőtti órákban mászott fel a toronyba, egyik társuk fél 1 körül mászott utánuk, így most öten vannak fent. Videó a helyszínről itt és itt.

A menekültek állítólag közölték a tábor vezetésével, hogy amennyiben nem teljesítik a követeléseiket, leugranak a toronyból. A Független Hírügynökség információi szerint a menekültek oltalmazotti státusra várnak. Mivel ezt egyelőre nem kapták meg, nem tudnak munkát vállalni.

Az átjátszótorony a menekülttábor szélén, a bejárat mellett van, de a kerítésen belül. A rendőrség lezárta a környéket és biztosítja a helyszínt. Két mentőautó és a tűzoltók is a helyszínen vannak.

MTI Itthon

Felszívódtak Bicskéről a kubai menekültek

Páran maradtak csak a bicskei befogadó állomáson a mintegy harminc kubai menekültből, akik tavaly októberben érkeztek Magyarországra - erősítette meg az erről szóló információkat a Bevándorlási Hivatal csütörtökön. A menekülteket nem kerestetik, miután többségük megígérte, hogy visszatér a táborba.

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd