Tetszett a cikk?

Szeptemberben még azt hitték megúszhatják, a napokban viszont a csoportos leépítés mellett döntöttek.


A jövő év első negyedévében 250 dolgozójától válik meg a Delphi Hungary Kft. Az érintetteket és az érdekképviseleteket minderről ma tájékoztatta a cég – írja a Vas Népe.

Két hónapja még a cég képviselője úgy nyilatkozott, hogy a világgazdasági recesszió ellenére nem kell elbocsátásoktól tartania a náluk dolgozóknak, mivel termékpaletta-bővítést hajtottak végre. Az új üzletágak, köztük a kormánykerék- és légzsákgyártás az autóipari beszállító cég más megrendeléseinek visszaesését hivatott volna ellensúlyozni.

Az októberi cégen belüli átszervezésekkel a jelek szerint csak átmenetileg sikerült elkerülni az elbocsátásokat. Karl Aschemann, a cég Electronics & Safety divíziójának vezetője ugyanis bejelentette: 2009 első negyedévében összesen 250 dolgozójától fog megválni a jelenleg 780 főt foglalkoztató cég. A leépítést az autógyárak megrendeléseinek drasztikus visszaesésével magyarázta.

 


 

Vállalkozás

Nem spórolunk a válság miatt

Nem csökken a felvenni kívánt áruhitelek száma tavalyhoz képest, a nők szívesebben, a férfiak többet költenek, a netezők pedig továbbra is tudatosabbak -derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös felméréséből.

MTI Gazdaság

Leállt a svájci gazdaság

A recesszió közelébe került a svájci gazdaság is: a harmadik negyedben négy év óta először fordult elő, hogy nem nőtt a gazdaság, sőt a negyedik negyedben már zsugorodás várható.

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

Az alma nem esett messze a fájától –kommentálta Arnold Schwarzenegger a fia meztelen jelenetét

Az alma nem esett messze a fájától –kommentálta Arnold Schwarzenegger a fia meztelen jelenetét