2017 29. lapszám

2017-29






Tinisorozattól az Armageddonokig: Húsz éves a Buffy-sorozat
 

Tinisorozattól az Armageddonokig: Húsz éves a Buffy-sorozat

Idén nem csak a Harry Potter megjelenésének évfordulóját ünnepelhetik a fantasztikum szerelmesei: húsz éve láthattuk a Buffy, a vámpírok réme című, kultikus TV-sorozat premierjét is. A San Diego-i Comic Conon erre a pillanatra, no meg a hét évadra tekintenek majd vissza július 22-én a sorozat rajongói.


Létezik olyan lármázás, amit meg kell védeni
 

Létezik olyan lármázás, amit meg kell védeni

A zajt mérsékelni, a hangot védeni érdemes. A természet hangjai és az adott város hangulatára jellemző, a mindennapi élethez és a kulturális tevékenységekhez kötődő hangok egyaránt fontosak, és befolyásolják az ott élők életminőségét.



Tusványos nem az, aminek Magyarországról látszik
 

Tusványos nem az, aminek Magyarországról látszik

Talán a tavalyi Quimby-s botrány mutatta meg a leginkább, mennyire másképp látszik és értelmeződik Magyarországról Tusványos, mint Erdélyből. A Magyarországon élők jelentős többsége a médiából ismeri a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábort, így csupán egy nagyon keskeny szeletét látja a teljes képnek. Erdélyiként, volt szervezőként, újságíróként teszek egy kísérletet arra, hogy körülírjam, mi mindent jelent vagy jelenthet a különböző generációk és rétegek számára ez a rendezvény.


 

"Azok a dolgok, amik belefúrják magukat az ember fejébe mindennap"

Tavalyi, élőben rögzített EP-je után idén új nagylemezzel jelentkezik a hazai folkszíntér meghatározó alkotója, Zanzinger, aki ezúttal már zenekarral kiegészülve gazdagabb hangszerelésű, burjánzóbb hangzásba csomagolta dalait. A nagylemez első két számát itt hallgathatja meg először. A egyik debütáló dalnak ráadásul társadalmi töltete is van, hiszen az eladásából származó bevételek a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalmat támogatják.


Mementó 1917: három birodalom roppan meg júliusban
 

Mementó 1917: három birodalom roppan meg júliusban

Az orosz Kerenszkij-offenzívát megállította ugyan a német és az osztrák–magyar hadsereg, ám valójában mindhárom birodalom menthetetlenül rohant az összeomlás felé: a német és az osztrák kormányfő megbukott, az orosz kabinet ellen pedig zendülés tört ki 1917 júliusában. A finn és a lengyel önállóság szinte naponta merült fel a hírekben. A cseh–szlovák összefogás hívei és az önálló horvát királyságot követelő Radics képviselő láttán – Trianon előtt három évvel – sejthető volt: az Osztrák–Magyar Monarchiára sem a magyar politikai elit által remélt „annexió nélküli” béke vár.








Hiteles vagy túlzó a Dunkirk háborús pokla?
 

Hiteles vagy túlzó a Dunkirk háborús pokla?

Christopher Nolan háborús mozieposza nagy mértékben támaszkodott valós történelmi eseményekre, de azért a francia partoknál rekedt szövetségesek kálváriájáról szóló film dramaturgiája nem mindig követi teljes mértékben a valóságot.



















Ne is próbáljon e-matricát venni vasárnap éjjel
 

Ne is próbáljon e-matricát venni vasárnap éjjel

Az adatbázis karbantartása és rendszerfejlesztés miatt vasárnap hajnali 1 és 2 óra között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken.




Zsíros tenderen nyert Matolcsy rokonának bankja is
 

Zsíros tenderen nyert Matolcsy rokonának bankja is

Tovább bővíti a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MFB pontok hálózatát, ezek kialakításából kiveti részét a most a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó NHB Növekedési Bank, valamint az MKB, amelyben közvetve szintén tulajdonos Szemerey.








Magyar Gripeneket mustráltak a vadászgépre vágyó szomszédok
 

Magyar Gripeneket mustráltak a vadászgépre vágyó szomszédok

Horvátország tizenkét vadászrepülőgép vásárlását tervezi, Magyarországon is jártak, hogy megnézzék, milyenek az itteni Gripenek. A védelmi minisztérium öt országtól, Svédországtól, Görögországtól, Izraeltől, az USA-tól és Dél-Koreától kért végleges ajánlatot .





Itt tetszik a levegő – a Gombaszögi Nyári Tábor pillanatai
 

Itt tetszik a levegő – a Gombaszögi Nyári Tábor pillanatai

Július 10–16. között rendezték meg Szalóc községben a felvidéki magyar fiatalok legnépszerűbb nyári fesztiválját, a Gombaszögi Nyári Tábort, immár 89. alkalommal. A 3500 látogatót vonzó, baráti találkozóhoz hasonlítható fesztivál alatt zenei programok, előadások és workshopok várták az érdeklődőket. A fesztivál a felvidéki magyarság identitása szempontjából kiemelkedő szerepet játszik: ők itt szeretnek élni, nekik itt és így tetszik a levegő. A tábor helyszíne a világörökség részét képező cseppkőbarlang melletti kemping volt.


Orbán: Evidens tény, hogy Magyarország bűnös volt a zsidók deportálásában
 

Orbán: Evidens tény, hogy Magyarország bűnös volt a zsidók deportálásában

Pénteki rádióinterjújában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásáról azt mondta Orbán, hogy a jövő és nem az antiszemitizmus miatt jött. A miniszterelnök elégedett a vizes vb szervezésével, szerinte nincs olyan világesemény, amit Budapest ne tudna megrendezni. Ja, mégis, a foci-világbajnokság, mert ahhoz felesleges lenne stadionokat építeni.



 

"Menekülnek a mentőktől": hiába büszkélkedik Balog, a béremelés nem elég

Az utóbbi hónapokban sem csökkent a mentők munkáját irányító központban a felmondások száma, hiába hivatkozik előszeretettel az ágazatban végrehajtott béremelésekre az illetékes miniszter. Forrásaink egyenesen úgy érzik, egy nagyobb távozási hullámról van szó. A közép-magyarországi régióban ez akár az ellátás színvonalában is okozhat problémákat. Pedig a mentésirányítás az életmentő munka egyik legfontosabb része.


Érdekes húzások a medencében és azon kívül - ez történt a vizes vb hetedik napján
 

Érdekes húzások a medencében és azon kívül - ez történt a vizes vb hetedik napján

Kulcsmérkőzésen pazar játékkal győzedelmeskedő női pólósoktól a helytálló fiatal nyílt vízi váltóig sok mindent láttunk ma a FINA vizes vb-n. Érezhetően készülnek az úszók, érkeznek a rokonok, és még az is lehet, hogy a Duna Arénában lesz a pólódöntő. Megtudtuk, Gyurta és a vízibicikli csatájában ki az erősebb, és hogy a segítségünkkel fog újjászületni az afrikai úszósport.




















Bojkottálja a Despacitót a közmédia - na nem a magyar
 

Bojkottálja a Despacitót a közmédia - na nem a magyar

Nem játsszák le többé a maláj állami tévében és rádióban a nyár legnagyobb slágerének számító Despacito című számot, mert a muszlim többségű országban számos panasz érkezett az obszcénnek tartott szövege miatt.


Reptéri arcfelismerő rendszert vezetnek be a szomszédban
 

Reptéri arcfelismerő rendszert vezetnek be a szomszédban

Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert, amellyel a schengeni térségen kívülről érkező utasokat fogják vizsgálni – írta a Kurier.








Az izraeli ellenzéki sajtó folyamatosan keresi a fogást Netanjahun
 

Az izraeli ellenzéki sajtó folyamatosan keresi a fogást Netanjahun

Izrael minden fegyvervásárlás esetén kiköti: hasonló technológiát nem kaphat a szállító cégtől más közel-keleti állam. Jócskán meglepődtek tehát az izraeli hadügyminisztériumban, amikor a hírszerzés jelentette: Egyiptom ugyanolyan tengeralattjárókat kap Németországtól, mint Izrael




Korrupció franciásan, mi az a Karacsi-gate, és miért vették újra elő?
 

Korrupció franciásan, mi az a Karacsi-gate, és miért vették újra elő?

Felrobbant egy autóbusz Pakisztán legnagyobb városában még 2002 májusában: 15-en meghaltak, köztük 11 francia állampolgár. Miért veszítették életüket ilyen sokan Karacsiban? Tizenöt éve vizsgálják ezt különböző bíróságok Franciaországban, ahol most a célkeresztbe került az akkori hadügyminiszter, a ma 75 éves Francois Léotard.





Másfél éves unokahúgát akarta cigizésre bírni egy férfi
 

Másfél éves unokahúgát akarta cigizésre bírni egy férfi

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt a XX. és XXIII. kerületi kapitányság gyanúsítottként hallgatta ki L. G. budapesti lakost, aki május 25-én a pesterzsébeti otthonukban ölébe ültette és "cigarettáztatta" 1,5 éves unokahúgát – közölte a Fővárosi Főügyészség.



Hollandia-Magyarország - ÉLŐ
 

Hollandia-Magyarország - ÉLŐ

Ma megint felkavarják a sportolók az állóvizet a budapesti FINA vizes vb-n, a női pólóban már a csoportelsőség lesz a tét Magyarország számára, de lesznek döntők szinkronúszásban és műugrásban is. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!


Hülye nevekkel regisztráló trollokra panaszkodik a BKK
 

Hülye nevekkel regisztráló trollokra panaszkodik a BKK

Az utasok adatai biztonságban vannak – közölte Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a köztévé csütörtök reggeli műsorában. A blőd vagy erkölcstelen névvel regisztrálókat törlik.




Kizártak az MSZP-ből egy budapesti képviselőt
 

Kizártak az MSZP-ből egy budapesti képviselőt

Kizárta az MSZP Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselőt – írta a Magyar Idők. A lap szerint a szocialisták és a DK közötti titkos megállapodás alapján a helyi MSZP kárára kapna egyéni képviselői indulási lehetőséget Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.




Első komoly meccsén a szívbajt hozta a magyar szurkolókra a férfi válogatott
 

Első komoly meccsén a szívbajt hozta a magyar szurkolókra a férfi válogatott

A vizes vb hatodik napjának magyar szempontból legfontosabb esményén a férfi pólóválogatott 9-9-es döntetlent játszott Olaszországgal. Nem csak itt csattantak azonban pofonok, hiszen nyíltvízi úszóink elég nehezen viselték a bunyót 5 kilométeren. A háttérben pedig egy korrupciós botrány borzolta a kedélyeket. A vb szerdai napjának összefoglalójába gyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.




Segítsen nekünk értelmezni a vizes vb tiltó jeleit!
 

Segítsen nekünk értelmezni a vizes vb tiltó jeleit!

A szurkolói zónákba vagy az uszodákba érkező szurkolók több helyen is találkozhatnak azzal a táblával, amely felsorolja, mit nem vihetnek be magukkal a helyszínre. De a tiltó ábrák között azért nem mindegyik egyértelmű.



Megdőlt egy elterjedt hiedelem a T. rexről
 

Megdőlt egy elterjedt hiedelem a T. rexről

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a Tyrannosaurus rex (T. rex) nem tudott gyorsan futni – állapították meg egy számítógépes vizsgálat révén a Manchesteri Egyetem kutatói.






Fontos bejelentést tett a Wizz Air vezérigazgatója
 

Fontos bejelentést tett a Wizz Air vezérigazgatója

Ingyenessé teszi a nagyméretű kézipoggyászt is a Wizz Air a járatain, de a fedélzetre csak az elsőbbségi beszállással rendelkező utasok vihetik fel biztosan a csomagot - mondta Váradi József vezérigazgató.


Parázs meccsen végül döntetlen született a magyar-olaszon - a Vb 6. napja
 

Parázs meccsen végül döntetlen született a magyar-olaszon - a Vb 6. napja

A FINA alelnökétől származó hangfelvétel miatt pattant ki botrány a világesemény hátterében. Az esti olasz-magyar rangadó előtt bombariadó zavarta meg a magyar válogatott tagjait, a meccs pedig igazi rangadót hozott. Emellett két nyíltvízi úszó és két műugró is bemutatkozott a magyar csapatból. Minden infó a vizes vébé hatodik napjáról percről percre tudósításunkban.














Óriási változás történt itthon a banki feketelistán
 

Óriási változás történt itthon a banki feketelistán

Kétmillió alá csúszott júniusra a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott lakossági mulasztások száma, miközben a rendben fizető adósok adatait is tartalmazó adatbázisban már majdnem ötmillióan szerepelnek - közölte a Világgazdaság.


Kiszivárgott: Trump és Putyin másodszor is találkozott
 

Kiszivárgott: Trump és Putyin másodszor is találkozott

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-ak hamburgi csúcstalálkozóján nem egyszer, hanem kétszer találkozott. Kedd későn este kiderült, nem külön találkozóról volt szó, hanem egy vacsora alatti beszélgetésről.




Rémregény
 

Rémregény

Kémhistóriába illő figurák tűntek fel a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban azzal, hogy kiderült, Donald Trump legidősebb fia kétes szándékú és kapcsolatrendszerű oroszokkal találkozott, akiktől örömmel fogadott volna terhelő adatokat apja demokrata ellenfeléről, Hillary Clintonról.












Tópart, fiatalok, Sean Paul – ilyen volt az idei EFOTT
 

Tópart, fiatalok, Sean Paul – ilyen volt az idei EFOTT

Több mint 111 ezren látogattak el idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), amelyet július 11. és 17. között rendeztek meg Velencén. Az idei fesztivál külföldi fellépői közül Sean Paul, valamint a Hurts és Tinie Tempah vonzották a legtöbb látogatót; míg a több mint kétszáz magyar fellépő közül a közlemény a Punnany Massif, a Wellhello, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka és Curtis és az Anna and the Barbies koncertjeit emelte ki.







Orbánnak még egy fontos vendégre jutott ma ideje
 

Orbánnak még egy fontos vendégre jutott ma ideje

Az üldözött nigériai keresztények megsegítésének lehetőségeiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Oliver Dashe Doeme maiduguri püspökkel kedd délután az Országházban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.


Miért nem GMO-mentes magyar szójával hizlalják a magyar disznókat és csirkéket?
 

Miért nem GMO-mentes magyar szójával hizlalják a magyar disznókat és csirkéket?

Magyar és német kezdeményezésre 13 ország írta alá az Európai Szója Nyilatkozatot, ami az EU-ba behozott, génmódosított szójabab és más pillangós növényekből gyártott termékek arányát szorítaná vissza a helyi, GMO-mentes termelés támogatásával. A nyilatkozat aláíróinak célja, hogy a szója vetésterülete és termésmennyisége növekedjen az EU-ban.


Újabb sötét jóslat jött a Brexit miatt, most a Moody'stól
 

Újabb sötét jóslat jött a Brexit miatt, most a Moody'stól

A brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tud átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről, és nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem ebben az esetben – közölte a Moody's Investors Service.


Ilyen még nem volt: a bank fizet a hitelt felvevő ügyfélnek
 

Ilyen még nem volt: a bank fizet a hitelt felvevő ügyfélnek

Egy hitelek közvetítésével foglalkozó portál, a német Smava kínálatában már negatív kamatú hitelt is találni. Igaz, akciósan. A Smava számításai szerint az adós felvesz 1000 eurót, de csak 994-et fizet vissza a banknak, ami -0,4 százalékos kamatnak felel meg.




Szorítottak még egyet a blokád alá vett Kataron
 

Szorítottak még egyet a blokád alá vett Kataron

Egyiptom a hét végétől nem ad beutazóvízumot az országba érkező katari állampolgároknak – jelentették be kedden Kairóban, amely más arab országokkal együtt azzal vádolja a közel-keleti emírséget, hogy támogatja a terrorizmust.



Lángolt a toronyház Moszkva szívében (videó)
 

Lángolt a toronyház Moszkva szívében (videó)

A legfrissebb hírek szerint a lángokat sikerült elfojtani. A moszkvai Novij Arbaton álló 26 emeletes épületet, amelyet formája miatt Könyves Ház-ként is emlegetnek a fővárosiak, éppen felújítják.



Így kell bombaüzletet csinálni roncstelepre szánt vadászgépekkel
 

Így kell bombaüzletet csinálni roncstelepre szánt vadászgépekkel

A francia légierő Mirage F-1 típusú vadászbombázói sok konfliktusban vizsgáztak jelesre. A balkáni béketeremtéstől, a líbiai hadműveleteken át a mali iszlamisták legyőzéséig. De a gépek szavatossága 2014-ben lejárt, ekkor vonták ki a hadrendből az utolsó 63 darab Mirage F-1-est. Mi lesz velük?


Alkudni már néha lehet, de a pofátlanság nem nyerő a fővárosi ingatlanpiacon
 

Alkudni már néha lehet, de a pofátlanság nem nyerő a fővárosi ingatlanpiacon

Míg az elmúlt egy-két évben szinte minimálisra szűkült az alku lehetősége az eladó lakóingatlanoknál - sőt voltak esetek, amikor felfelé licitáltak a vásárlók -, az idén úgy tűnik, hogy nő a különbség a hirdetési és a tényleges értékesítési árak között, vagyis van tere az alkudozásnak. A kép azonban vegyes.


Tíz gólos győzelemmel kezdte meg vb-szereplését a férfi pólócsapat
 

Tíz gólos győzelemmel kezdte meg vb-szereplését a férfi pólócsapat

Műugrásban és szinkronúszásban is volt magyar érdekeltség a vizes vb negyedik napján. A női pólósok után a férfiak is győzni tudtak a nyitómeccsen, a vártnál végül sokkal simábban. Sportdiplomáciában sem szerepeltünk rosszul, hét év múlva újra vb-t rendezhet Budapest. Összefoglaló a világbajnokság hétfői versenynapjáról.






Válaszút előtt a Bánkitó - 3 dolog, ami feltűnt az idei
 

Válaszút előtt a Bánkitó - 3 dolog, ami feltűnt az idei "legkisebb nagyfesztiválon"

A Bánkitó kilenc évre visszatekintő evolúciója az egyik legérdekesebb sztori a hazai fesztiválpalettán: az apró, baráti eseményből kinövő rendezvény sztorija idén megint új fordulatot vett. Mivel a Bánkitó továbbra is az egyik legélhetőbb zenei/közéleti fesztivál itthon, és a szervezőcsapat érezhetően keresi a lehetséges utakat a jövőre nézve, sorba vettük, mit tapasztaltunk az idei kiadáson.