szerző:
Műértő

Az ujgur sivatagban deportált gyermekként, majd több mint egy évtizedig New Yorkban is élő Ai Weiwei – az utóbbi idők legismertebb rendszerkritikus művésze – évek óta nem hagyhatja el Kínát. Korábban házi őrizetben, előtte pedig a pekingi rendfenntartás egyik fegyintézetének magánzárkájában töltött hónapokat. Próbaidejének lejárta után azonnal dolgozni kezdett börtönélményei szemléletes feldolgozásán, az elkészült alkotásokat pedig távirányítással, több csatornán és médiumon keresztül juttatta el a világ különböző virtuális és valóságos kiállítótereibe. A retinába égő spektákulumok legnagyobb kortárs mestere legújabb monumentális mozgósító projektjét hol máshol is rendezhette volna be, mint a legendás börtönszigeten, az Alcatrazban.

A világ legbefolyásosabb művészeként is aposztrofált Ai Weiwei mai napig ható fájdalmas élményeként említi gyermekkorának egyik meghatározó jelenetét. Apját – a korábban országos tisztelettől övezett költőt –, Ai Qinget meglátta rá kirótt munkája, a nyilvános vécék takarítása közben. A család akkoriban Kína északnyugati csücskében, a sivatagos ujgur területen lakott, ahová az értelmiséggel szemben paranoiássá vált kormány száműzte őket. Ai Qing egyébként a kínai polgárháború idején közel három évig börtönben is ült, akkor a nacionalisták találták nemkívánatos személynek. A most 57 éves Ai Weiwei egy interjúban arról beszélt, hogy fiatal korában kicsit irigy is volt apjára a börténélmény miatt, mivel ott írt verseinek köszönhette későbbi ismertségét: „Nagyon fontos volt számára ez az időszak: ez tette őt nagy költővé.” (Martin Barnaby: Ai Weiwei, S.A.C.R.E.D., Venice Biennale – review, FT-Arts, 2013)

Ai Weiwei: A széllel, 2014, installáció, Alcatraz, ipari részleg
©

A Mao-korszakot követő enyhülés éveiben, a Teng Hsziao-pingnek köszönhető nyitás és reform időszaka alatt a család visszaköltözhetett a fővárosba, sőt a filmművészetet tanuló Weiwei hamarosan az Egyesült Államokba is kijutott. Az ott eltöltött bő évtized emlékei mind társadalmi – rendszeres tüntetések –, mind művészi – Jasper Johns és Andy Warhol alakja, Allen Ginsberg barátsága – szempontból meghatározták későbbi alkotói attitűdjét: a paternalista-autokrata rendszert bíráló aktivistáét. Küldetésként tűzte ki a szólásszabadságért folytatott küzdelmet, ez pedig hamar szükségszerűen a kínai kormánnyal való összeütközésekig vezetett.

Nemzetközi ismertségének köszönhetően csak akkor került igazán bajba, amikor egyrészt a legtöbb hozzá képest kevéssé ismert aktivista művészt már elhurcolták, másrészt pedig az általában személytelenül „kínai hatóságoknak” nevezett hatalmon belül felelős személyekre is rá tudott mutatni. A 2008-as szecsuáni földrengésben elhunyt sok ezer kisdiák tragikus halála után önkénteseivel nyomozva konkrét korrupciós építésügyi csalást térképezett fel. A bíróság elé került ügy tárgyalásakor tanúként érkezett a déli tartomány központjába, de szállodai szobájában fogva tartották, megelőzendő, hogy eljusson a tárgyalásra. Az eljárás közben olyan agyi vérömleny keletkezett a koponyájában, amelyet néhány hónappal később Münchenben egy kiállítás installálása idején távolítottak el életmentő beavatkozással.

Ai Weiwei briliáns kommunikációs stratégiájának köszönhetően az ügy hatalmas nyilvánosságot kapott, és a várt hatással ellentétben nemhogy eltántorította volna a további provokatív akcióktól, hanem még több rebellis ötlet megvalósítására sarkallta. Az ügy folyományaként végül 2011 áprilisában letartóztatták, irodájából papírjait, számítógépeit lefoglalták, és hamarosan a vád is kiderült: adócsalás. A koncepciógyanús eljárás és a teljes információhiány miatt – még családja sem tudhatta, hol van a művész – az ügy nemzetközi felháborodást keltett. Amikor már diplomáciai kellemetlenségek is felmerültek, többek közt Hillary Clinton is szót emelt szabadon engedéséért, 81 nap után kiengedték az időközben fizikailag szemmel láthatóan megtört szabadságjogi harcost. A per miatt egy évig próbaidős házi őrizetes lett, folyamatos megfigyelés alatt állt – ekkor helyezett el saját maga is kamerákat a lakásában, amelyeken keresztül az interneten bárki követhette minden mozdulatát. Még az ágya fölé is szerelt egyet. Eközben már dolgozott a fogva tartás alatti emlékek művészi rögzítésén.

Ai Weiwei: Fénytörés, 2014, installáció, Alcatraz, ipari részleg
©

A 81 nap emlékeinek két legfajsúlyosabb materializálódása a Dumbass című videoklip, amely az interneten pillanatok alatt vírusként terjedt el, illetve a 2013-as Velencei Biennálén bemutatott S.A.C.R.E.D. című installáció. A videoklip – melynek werkfilmje a kész alkotással együtt megtekinthető volt a debreceni MODEM tavalyi kínai kortárs kiállításán is – részletes és érzékletes szemléltetése a börtönhangulatnak, utolsó képsoraiban filozofikus szintre emelve a személyes fogva tartást. A Dumbass (Seggfej) köré egész zenei albumot is összeállított The Divine Comedy (Az Isteni színjáték) címmel a zene iránt különben egyáltalán nem rajongó és az elkészült hanganyag szerint ahhoz túlzottan nem is értő művész.

A S.A.C.R.E.D a velencei Szent Antal-templomban volt először látható, a helyszínválasztással kidomborítva a művész-mártír motívumot. A hat, kívülről egyforma, másfél méter magas, közel négy méter hosszú és két méter széles sötét fémdoboz belülről megdöbbentőn élethű diorámákat tartalmaz a művész cellájáról. A Supper (vacsora), Accusers (vádlók), Cleansing (tisztulás), Ritual (szertartás), Entropy (entrópia), Doubt (kétség) című „stációk” erőteljesen és nyugtalanító pontossággal dokumentálják a fogva tartás intim pillanatait. Az étkezés, zuhanyozás, vécézés és alvás két, kifejezéstelen arccal Weiweit figyelő egyenruhás őr társaságában zajlik.

Az installáció utóbb több helyszínen is turnézott, sőt különböző variációit is elkészítette a művész. A berlini Martin-Gropius-Bauban idén májusban nyílt életmű-kiállításán (Műértő, 2014. június) egy valóságos méretű és berendezésű cellába sétálhattak be a látogatók. Az utóbbi két év minden Ai Weiwei-tárlata központi tematikai elemként sulykolta „a 81 napot”, amire a művészi frissességre és leleményre érzékeny közönség hamar ráunt. Jelzésértékű és többféle értelmezésre ad lehetőséget, hogy a Martin-Gropius-Bau monumentális kiállításával egy időben a berlini Uferhalléban futó, fiatal pekingi tehetségeket felvonultató bemutató egyik leghangsúlyosabb alkotása egy életnagyságú, arccal a földön fekvő Ai Weiwei-bábu volt, az 1986-os születésű He Xianyu Marat halála című munkája.

Csavarva egyet a tematikán és túllépve a személyes történeten, a művész 2014 szeptemberében megvalósította a korábbiakhoz hasonlóan nagyszabású @Large: Ai Weiwei on Alcatraz (Szabadlábon: Ai Weiwei az Alcatrazban) című kiállítását. A San Franciscó-i kurátor, Cheryl Haines szabadon engedése után látogatta meg Ai Weiweit, aki már akkor azon gondolkodott, hogyan juttathatná el a lehető legszélesebb közönséghez a „szabadságért harcoló szabadságvesztők” abszurd problematikáját.

Ai Weiwei: Nyom, 2014, installációrészlet, Alcatraz, ipari részleg
©

Az 1963 óta turistacélpontként működő Alcatrazt üzemeltető National Park Service hezitált a diplomáciai kényelmetlenségek miatt, végül a külügyminisztérium beleegyezése után átengedte a helyszínt, de állami támogatást nem kaphatott a projekt. A költségek egy részét Kickstarter adománygyűjtésből fedezték, a kiállítás megtekintéséért nem kérnek külön belépődíjat.

Ai Weiwei Kína-őrizetéből „szökött” a legendás San Franciscó-i börtönszigetre, hogy az ottani zárkák terében filozofáljon a szabadságról. Politikai meditációját kevésbé gyanús, ártalmatlannak tűnő médiumokon keresztül igyekezett kicsempészni Pekingből. Így talált rá a kínai papír- és selyemsárkányok, valamint a porcelánvirágok mellett a LEGO építőkockákra. A tárlat központi eleme a hat nagyméretű, politikai okokból elítélt 175 fogoly arcképeiből összeállított LEGO-szőnyeg: a Trace (Nyom). Ai Weiwei a Human Rights Watch közreműködésével harminc ország elítéltjeinek ábrázolásából alkotta meg az arcképcsarnokot. Legtöbbjük Kínában és a Közel-Keleten raboskodik, de Kuba, Dél-Afrika, Oroszország, Egyiptom, Vietnam és Chile politikai foglyai is szerepelnek az installációban. A pekingi műteremben megtervezett portrékat San Franciscó-i önkéntesek állították össze. Egy hatalmas, tradicionális kínai sárkány is része a projektnek, amely messziről szokványos népművészeti alkotásnak tűnik, csak közelebb lépve tűnik fel, hogy a sárkány szembogara két Twitter-madárka, testén pedig Nelson Mandela- és Edward Snowden-idézetek szerepelnek.

Erősek a hanginstallációk is: kisebb cellákban zene, versek, szónoklatok hallhatók emberjogi harcosoktól, Martin Luther Kingtől a Pussy Riotig. A börtön kórházában hopi indiánok éneke keveredik a tibeti buddhista kolostorok kürtjeinek mély hanghatásaival. A tibeti vonal külön teremben is helyet kapott. A hegyvidéken tipikus, alufóliával borított teamelegítő lemezekből Ai Weiwei hatalmas madárszárnyat állított össze. Az apró hófehér porcelánvirágokkal csurig töltött, sokat látott mosdó, kád és vécé szintén nehezen feledhető látványt nyújt.

Utolsó stációként előre megcímzett képeslapok várják a közönséget. A lapokat a kiállítás bebörtönzött szereplőinek lehet postázni. A gesztussal a művész apjára emlékezett, akit a száműzetése alatt ismeretlen feladóktól kapott képeslapok biztosították arról, hogy nem felejtették el az emberek.

Ai Weiwei elsősorban a Nyugat által magasztalt képzőművész, Kínában még sosem volt önálló kiállítása. A „harmonikus társadalom” jelszavával alapvető emberi szabadságjogokat korlátozó kínai kormány összes akciója, mely elhallgattatására irányult, eddig csak növelte népszerűségét és befolyását. „Minden fiatal, aki eddig nem annyira kedvelt, ma már azt gondolja, hős vagyok” – nyilatkozta egy szintén nagyszabású, két évvel ezelőtti washingtoni kiállítása kapcsán (Martin Stevens: Is Ai Weiwei China’s Most Dangerous Man?, Smithsonian Magazine, 2012). És ez igaz művésztársai véleményére is: munkáit az életveszélyes rendőri zaklatások, a letartóztatás tették hitelessé, erőteljessé és tiszteletre méltóvá pályatársai előtt.

E tény teljes tudatában Ai Weiwei mindent dokumentál. Kézi kamerával, telefonnal, tweetekkel, bloggal. Műterme egyik falán az a kinagyított fotó látható, melyet a szecsuáni hotel liftjében készített telefonjával magáról, zenész munkatársáról és az intézkedő rendőrről. (A fotót debreceni kiállítására is elküldte.) Közben barátai, segédei folyamatosan rögzítik, ahogy Ai Weiwei kameráz, és ez a legtöbb dokumentumfilmjében visszaköszön. Mindezt rendszerint veszik a háza köré szerelt térfigyelő kamerák is. Többször fiatal külföldi filmeseket is maga köré enged, így készült el Alison Klayman Never Sorry című filmje, mely az elszánt aktivista Weiweit örökíti meg a szecsuáni adatgyűjtést a középpontba állítva, illetve Andreas Johnsen The Fake Case című munkája a szabadulás utáni próbaidős évről és az eközben adóelkerülés miatt zajló perről. A filmben Weiwei egyszerre önironikusan és bölcsen kijelenti: addig számít igazán érdekesnek a világ szemében, amíg nem engedik ki Kínából.

A @Large: Ai Weiwei on Alcatraz 2015. április 26-ig látható a San Franciscó-i öböl börtönszigetén. Ezzel egy időben az oxfordshire-i Blenheim-palotában, Churchill szülőházában a Kínát fizikai értelemben elhagyni képtelen művész berendezte eddigi legterjedelmesebb nagy-britanniai kiállítását is, az Ai Weiwei at Blenheim Palace-t, amely december 14-ig látogatható.

Nagy Mercédesz

(Megjelent a Műértő 2014. december–2015. januári lapszámában)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!