szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Öt megyére sok eső, további három megyére pedig viharos erejű szél miatt adott ki narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerda reggel.

A hajnaltól északira, északnyugatira forduló szél fokozatosan erősödik. Főként a délutáni óráktól a Dunántúlon és a Duna–Tisza-közén már viharos széllökések is várhatók, a Bakony és a Balaton térségében 90 kilométer/óra feletti széllökés is előfordulhat. Az esti órákig erősödik a szél, majd az éjszaka második felében mérséklődik.

Sokfelé várható kiadós eső. Főként a keleti és középső tájakon 24 óra alatt több helyen 20 milliméter körüli, vagy azt meghaladó csapadék hullhat, keleten helyenként 30 milliméter feletti csapadékra is lehet számítani. Az eső, zápor mellett az ország keleti felén zivatarok is előfordulhatnak.

Az ország egész területén érvényben van első, vagy másodfokú figyelmeztetés a 24 óra alatt lehulló sok eső, illetve az erős szél miatt.

met.hu

A várt legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladhatják, ezért másodfokú figyelmeztetést adtak ki Fejér, Somogy és Veszprém megyére. Ugyancsak a viharos szél miatt Baranya, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A várható jelentős mennyiségű eső miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mivel ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat.

Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint a főváros területére első fokú figyelmeztetés van érvényben a szerdán várható sok eső miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait