szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mérsékelték, illetve visszavonták az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztásokat, de elsőfokú riasztások továbbra is több megyében érvényben vannak az ónos eső, illetve hófúvás miatt is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki veszélyjelzése szerint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye területén lehet még gyenge ónos esőre számítani. Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megyék területén pedig arra kell készülni, hogy az erős szél hótorlaszokat emelhet.

Mint írták, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúl keleti részén az erős délkeleti szél hófúvást okoz. A Dunántúlon, különösen a Dunántúl nyugati felén lehet tartósabban és nagyobb mennyiségben ónos esőre számítani. Péntek délutántól szombat délig kevesebb helyen várható csapadék. 

Szombat délutántól vasárnap reggelig – továbbra is a Dunántúlon és azon belül is annak délnyugati felén – kiterjedtebb és jelentősebb mértékű jegesedést okozhat az ónos eső. A csapadék szombat este valószínűleg a Duna-Tisza-közére is átterjed. Az ónos eső mellett fagyott eső, kisebb területen eső, majd az időszak végén, főként az északabbi tájakon havazás is előfordul.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója