szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Azzal, hogy bizonyos beszerzési, it-, marketing- és hr-feladatok egy kézbe kerültek, évi több száz millió forintot...

Azzal, hogy bizonyos beszerzési, it-, marketing- és hr-feladatok egy kézbe kerültek, évi több száz millió forintot spórol a csoport - mondta Csányi Attila, a Bonafarm vezetője a Napi Gazdaságnak. A társaságok más ügyekben önállóan működnek. Középtávon régiós szinten is meghatározó élelmiszer-ipari vállalkozássá szeretnék tenni az évi 550 millió eurós árbevételű csoportot, elérve a tőzsdeképességet is. A tőzsdei megjelenés azonban nem célunk - mondta Csányi. Továbbra is családi tulajdonban tartanák a cégcsoportot, amely idén a tavalyi árbevételt szeretné megismételni.

A magyar márkákat hosszú távon is életben akarjuk tartani és nemzetközi szinten sikeressé tenni, ehhez a külföldi marketing erősítése szükséges, főleg a húsipari termékeknél - mondta a vezérigazgató, aki szerint a modern kiskereskedelmi elvárásoknak való megfelelés csak vertikális integrációval érhető el. Így a vetőmagtermesztéstől a takarmánygyártáson és az állattenyésztésen át egészen a feldolgozásig követhetővé és ellenőrizhetővé válik az élelmiszer előállításának útja. Ez lehetőséget ad a mennyiségek és minőségek összehangolására.

A cégcsoport jelenleg is kidolgozás alatt lévő ötéves stratégiai tervében régiós akvizíciók, zöldmezős beruházások és hatékonyságjavító technológiai fejlesztések körvonalazódnak. A következő egy-három évre tervezik a fejlesztések javát, ezek költségigénye azonban erősen függ a magyar és régióbeli országok kormányzati támogatási politikáitól, a várt megtérüléstől.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Mi lesz a termőfölddel?

A külföldiek 2011-ben lejáró földvásárlási tilalmának újabb három évvel történő meghosszabbítását kéri Mesterházy...