szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két orosz kozmonauta szombaton űrsétát kezdett a 2014-es szocsi téli olimpia fáklyájával. Olimpiai fáklya a történelem során most jutott ki először a világűrbe, de most sem ég.

A fáklya csütörtökön érkezett meg a Szojuz űrhajó fedélzetén három űrhajóssal együtt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij mintegy 400 kilométeres magasságban lépett ki a világűrbe a két kilogrammos fáklyával, amely azonban biztonsági okokból és persze az oxigén hiánya miatt nem égett. A két kozmonauta az űrséta során többször is átadja egymásnak a fáklyát, mintegy a kozmoszban is elvégezve vele a váltófutást.

A szocsi olimpiáé lesz a legek váltófutása, a fáklyát elviszik még egyebek között a szibériai Bajkál-tó mélyére és a Kaukázus ormára. A világ legnagyobb jégtörő hajóján már megjárta az Északi-sarkot is.

 

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz