szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Földre visszatérni képes holdszondát küldenek az űrbe Kínából – jelentette be a nemzetvédelmi tudományos, technológiai és ipari hivatal.

A szonda vasárnap késő éjjel érkezett a Szecsuan tartománybeli Hszicsang városába, ahonnan még év vége előtt felbocsátják. A hivatalos sajtójelentések szerint a szonda másodpercenként 11,2 kilométer megtételére lesz képes, és küldetése végén visszatér majd a Földre.

A holdszonda a következő kínai holdmisszió, a várhatóan 2017-ben elinduló Csang'o-5 fontos része. A misszióban először talajmintákat akarnak gyűjteni. Űrhajóst csak ezután küldenének az égitestre, ahol később holdbázis építését is tervezik.

Kína decemberben lépett be - az Egyesült Államok és Oroszország mellé - a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdat ért, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után.

A teljes egészében kínai technológián alapuló eseményt történelmi áttörésként, a "kínai álom" részeként jellemezte a kínai sajtó. A holdjáró azonban januárban elromlott, és a szakértők csupán pár hónapra becsülik "hátralévő idejét".

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Soha nem látott nyereséget hoztak össze a magyar bankok

Soha nem látott nyereséget hoztak össze a magyar bankok