szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az életmód helyes megválasztásával, mozgással és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni.

A stroke, az agyi érkatasztrófa megelőzhető, mert az életmód helyes megválasztásával, mozgással és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten, a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság a Szívvel a stroke ellen országos kampány kecskeméti állomásán azt mondta, a stroke egy félelmetes megbetegedés, amely a magyar halálozási statisztika harmadik helyén áll, miatta több ezer ember hal meg évente.

Zombor Gábor úgy fogalmazott: az a dolguk, hogy a civilek és a szakma segítségével megfordítsák a tendenciát, jelentősen csökkentsék a stroke miatt bekövetkezett elhalálozások, valamint maradandó egészségkárosodások hatását.

A stroke következményeként a betegek 12 százaléka meghal, illetve a stroke-on átesett betegek nagy része nehezen rehabilitálható, nehezen vezethető vissza a munkába – tette hozzá.

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban