Az örök Kalasnyikov: katonák, gerillák, terroristák kedvence
Mint oly sokszor és sok helyütt, a januári véres párizsi merényletekben is Kalasnyikovok ropogtak, a fanatikus gyilkosok szovjet-orosz gépkarabéllyal követték el terrortámadásukat. Alighanem igaz, hogy nincs a világon olyan háborús tűzfészek, összetűzés, ahol ne bukkanna fel ez a kézifegyver. Egyes vélekedések szerint a világ minden táján előforduló Kalasnyikovokkal több emberéletet oltanak ki, mint tüzérségi tűzzel, légi- és rakétatámadásokkal együttvéve. A halálos automata sorozatai évente negyedmillió áldozatot követelnek.
Hogy ez így stimmel-e, ki tudja. Annyi azonban tény, hogy közel hetven évvel az AK-47-es jelű ősmodell után tavaly decemberben, Moszkvában – nyugati marketing módira hajazva, zajos reklámfelhajtások közepette – bemutatták a legújabbat, az AK-12-est. Mint ahogy ilyenkor szokás, a gyártók nem győzték bizonygatni, hogy az új fegyverportéka még hatékonyabb, még gyilkosabb. Már felszerelhető rá mindenféle csúcstechnikájú optikai célzóeszköz, éjjellátó, lézeres célpontjelölő, nagy fényerejű lámpa, vagy a fegyvercső alá gránátvető. Sőt, ahogy a kuncsaft kívánja: az eltérő változatok jóvoltából a különböző kaliberű orosz és NATO-szabványnak megfelelő lőszerrel is lehet vele lövöldözni.
A moszkvai sajtójelentések azonban arról is szólnak, hogy az AK-12-estől remélt újabb bombaüzleteket azért egy s más hátráltatja. Bökkenő lehet, hogy a legnagyobb vevő, az orosz hadsereg raktáraiban lezsírozva hegyekben állnak a régebbi típusok, s a megcsappanó állami büdzsé miatt kérdéses, mikor jöhet az átfegyverzés.
Aztán az is némi kellemetlenség, hogy a nyugati exportpiacokon – az Ukrajna-ellenes orosz politika miatt elrendelt szankciók nyomán – a Kalasnyikov márkát is bojkottálják, jóllehet többségében sport- és vadászfegyverekkel együtt ott is évente százezres eladásokkal kalkuláltak.
Mindenesetre, amíg nem zökken helyre az üzletmenet, alighanem megteszi a jó öreg AK-47-es is. Bármilyen különösen hangozzék, az a karabély ma sem elavult mordály. Pedig (mint a nevében lévő két betű is mutatja) igen régen volt, amikor feltalálója, a paraszti származású, tanulatlan, de zseniális mérnöki képességekkel megáldott Mihail Kalasnyikov – aki a németek elleni háborúban sebesült harckocsi-parancsnokként, kórházban lábadozva ismételten hallgathatta bajtársainak véget nem érő panaszkodásait az ellenség technikájától elmaradó szovjetről – egy újfajta gépfegyverről kezdett töprengeni. 1947-ben így született meg a róla elnevezett Avtomat Kalasnyikova, vagyis, ahogy rövidített nevén a világ megismerhette, az AK-47-es.
A szovjet, majd az egykori Varsói Szerződés hadseregeiben rendszeresített gépkarabély páratlan világkarriert futott be. Afganisztántól Zimbabwéig a világ 106 országának haderejében szolgál, emellett a világ minden fertályán felszabadító gerillamozgalmak, terrorszervezetek és bűnszövetkezetek első számú lőfegyverének számít. A Kalasnyikov több helyütt, főképpen a szegény, harmadik világban a szó szoros értelemben jelképpé vált. Sziluettje feltűnt Mozambik, Kelet-Timor és egy darabig Burkina Faso címerében, de ott díszeleg a libanoni Hezbollah terrorszervezet zászlaján is.
Jelszava: olcsó, gyors, megbízható – és ön ebből hármat választhat
A diadalmenet magyarázata tűzerején és kezelhetőségén túl strapabíróságában rejlik. Legendák szólnak arról, hogy ha fúj, ha esik, a fegyver szélsőséges körülmények között is megbízhatóan működik. A vietnami háború idején az amerikai katonák nem egyszer inkább félretették a maguk kifinomultabb, drágább M16-os gépkarabélyukat, helyette a halott ellenséges Vietkong-katonáktól elszedett Kalasnyikovokkal tüzeltek. A Newsweek magazin nemrégiben megszólaltatott egy veterán amerikai tengerészgyalogost, aki elmondta: a vizesárokból kihalászott AK-47-ese feltehetően heteken át az iszapos fenéken lapult, mégis rögvest harcra késznek bizonyult. És a népszerűség azóta sem csökken.
A Kalasnyikovok világra szóló sikerének másik titka, hogy egyszerű konstrukciója jóvoltából könnyen és olcsón lehetett előállítani. Széles körű elterjedését ráadásul segítette, hogy a szovjetek átengedték gyártásának jogát szövetségeseiknek, így például nálunk egy ideig a FÉG (Fegyver és Gázkészülékgyár) is kibocsátotta annak több, korszerűsített változatát. Egyes források szerint vagy harminc ország hadiüzeme ontotta, ontja a fegyvert, de jó néhány illegálisan, így mindenekelőtt Kína kopírozott az izsevszki törzsgyár engedélye nélkül. A fegyver szabadalmi jogait csak a kilencvenes években védették le, vagyis az érdekeltek ki tudja hány milliárd rubel profittól estek el.
Mindennek nyomán ma már százmillióra becsülik a nemzetközivé lett szovjet-orosz karabélycsalád forgalomban lévő számát, az Oxfordi Egyetem egyik közgazdásza pedig – 2005-évi adatok szerint – 534 dollárra (keddi árfolyamon: 143,5 ezer forintra) taksálja „világpiaci” átlagárát. Egyes források azonban felemlegetik, hogy néhány „forró felhasználói helyen”, így az afrikai városok nyomornegyedeiben, vagy a közel-keleti bazárokban a használt darabok akár már egy mobiltelefon áráért is gazdát cserélnek.
Érdekes egyébként, hgy noha Mihail Kalasnyikovot több ezer kilométeres távolság és több kultúra választotta el a huszadik század másik korszakos géppisztolyának, az izraeli Uzi feltalálójától, életútjuk, találmányaik alakulása sok hasonlóságot mutat. A német származású, Hitler elől elmenekült, majd 1936-ban Palesztinában kikötött Uziel Gal – orosz kollegájához hasonlóan – nem volt kiképzett konstruktőr, csak ugyanúgy invenciózus fegyvermester. A keresztnevéből képzett Uzi géppisztoly pedig szintén a második világháborút követően, Izrael 1948 évi megszületése után tűnt fel az addig mindenféle levetett fegyverrel felszerelt zsidó állam hadseregének kötelékeiben.
Az Uziban az a pláne, hogy lőszertárát pisztolyszerűen a fegyver markolatába kell becsúsztatni, kezelése, utántöltése pofonegyszerű, ráadásul kompakt, robosztus kivitele kiválóan megfelelt az arab szomszédokkal vívott háborúk követelményeinek. A kisméretű Uzi rövidesen a nyugati világ legjobban eladott géppisztolya lett, s az évek során gyártott 10 millió darab kétmilliárd dollár exportbevételt fialt Izraelnek. Ám miként a 2013-ban elhunyt Kalasnyikov, úgy 2002-ben Uziel Gal is vagyontalanul hunyta le a szemét. Némi vigasz lehetett számukra, hogy hazájuk már életükben pajzsra emelte őket, s bekerültek a hadiipar halhatatlan innovátorai közé.
Más kérdés, hogy ez végül is mennyire volt vígasz. Kalasnyikov halála után előkerült ugyanis egy levél, amelyet állítólag ő maga írt az orosz ortodox egyház fejének. Ebből az derült ki, hogy a lelkiismeretével viaskodott, és attól fél: személyes felelősség terheli azok halála miatt, akiket az általa feltalált gépkarabéllyal öltek meg.
