Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Már van új vezető a Mentőszolgálatnál

Gorove Lászlót, az eddigi főigazgató-helyettest nevezte ki az Országos Mentőszolgálat élére Molnár Lajos egészségügyi miniszter - tájékoztatott a tárca sajtóirodája.

MTI Itthon

Lemondott a Mentőszolgálat főigazgatója

Lemondott tisztségéről Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója - erősítette meg az értesülését a szervezet szóvivője - mert nem tud egyetérteni a szolgálat létszámcsökkentését célzó miniszteri döntéssel.

MTI Plázs

Minden tizedik mentősnek távoznia kell

Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerint ki kell venni az SZDSZ kezéből az egészségügyet, míg Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint a létszámcsökkentés után jobb lesz a mentőellátás. A szakszervezet az ágazati egyeztetést hiányolja.

MTI Itthon

Nem csak a hadseregé volna a Honvédkórház

A honvédség igényein túl a rendvédelmi szervek, a diplomaták, illetve az állami felsővezetés egészségügyi szolgáltatását is a Központi Honvédkórház biztosítaná - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

MTI Plázs

Tilos bedörzsölni a napvédő krémet!

A napvédő krémek bőrbe masszírozva veszítenek védő hatásukból - ez a tanulsága a legújabb kutatásoknak, amelyeket egy brit laboratóriumban végeztek.

MTI Tech

Magyar daganatellenes eljárást mutattak be a Harvardon

Somlyai Gábor biológus, aki elsőként kezdte vizsgálni a természetben megtalálható deutérium szerepét a sejtekben lejátszódó folyamatok szabályozásában, az elmúlt hónapokban három jelentős nemzetközi tudományos konferencián is bemutatta a kutatások legújabb eredményeit.

MTI Plázs

Batiz: nincs döntés a kórházi napidíjról

Batiz András közlése szerint a kormány a nyár végén dönt a vizitdíjról. A kormányszóvivő erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt újságírói kérdésre válaszolva.

MTI Itthon

Társadalmi vita lesz a vizitdíjról

A vizitdíj bevezetésének időpontjáról még nincs döntés, de ha elkészülnek a megfelelő tanulmányok, a kormány társadalmi vitára bocsátja a kérdést - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

MTI Egészségügy

Csehország: egyelőre Paroubek kormányoz

"A kormány úgy döntött, hogy egyelőre várjunk a lemondással" - mondta újságíróknak a rendkívüli kormányülés után Jirí Paroubek cseh miniszterelnök, aki azonban készen áll arra, hogy azonnal benyújtsa lemondását, miután a képviselőháznak sikerül megválasztania az új házelnököt.

MTI Itthon

Húsz orvos nem dolgozott az egerszegi kórházban

Szinte csak sürgősségi ellátást végzett a zalaegerszegi kórház, miután húsz orvos nem volt hajlandó aláírni a vezetés által felkínált új munkaszerződéseket, miután lejárt a színlelt szerződések felszámolására adott moratórium.

MTI Itthon

Szeptembertől ötszáz forintos vizitdíj?

Szeptembertől ötszáz forintos vizitdíj bevezetésére lehet számítani, ha a kormány elfogadja a szaktárca számításait - írta szombati számában saját értesülésekre hivatkozva a Népszabadság.

Plázs

Gyanús szervkivételek

Emberi test tiltott felhasználásának gyanújával nyomoz a rendőrség a miniszteri feljelentés szerint szabálytalanul kioperált, majd külföldre vitt szervek ügyében. Borsi József, a Hungarotransplant Kht. felfüggesztett vezetője szerint életeket mentettek a szakmailag indokolt műtétekkel, s rivalizálást sejt az ügy hátterében.

MTI Itthon

Jó minőségű a főváros környéki bányatavak vize

A kánikula miatt sokkal több fürdőző ellenére jó minőségű a főváros környéki bányatavak vízminősége, higiéniás eredetű gondok legfeljebb a partokon tapasztalhatók - közölte a Pest megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezetője szerdán.

Plázs

Évközi megszorítások az egészségügyben

Ha az orvos nem foglalkozik átlagosan legalább öt percig a pácienseivel, nem fizet az egészségbiztosító, egy kórházi ágyra pedig naponta csak egy beteget lehet "elszámolni" - ilyen és ehhez hasonló előírásokkal indul harcba a túlköltekezés ellen az egészségügyi tárca.

MTI Plázs

Orvosok perelnek az ügyeleti díjért

Az ügyeleti idő teljes munkaidőként való elszámolásáért és az annak megfelelő, teljes ügyeleti díjért három orvoscsoport indított munkaügyi pert munkaadója ellen Fejér megyében.

MTI Plázs

Másfél ezren betegedtek meg a víztől Miskolcon

Eddig csaknem másfél ezren betegedtek meg a víztől Miskolcon, a Semmelweis Kórházban több mint 110 embert ápolnak a fertőző osztályon. Időközben kiderült, hogy a járvány már nemcsak a víz fogyasztásával terjed, hanem emberről emberre is fertőz.

MTI Itthon

Osztrák hulladékégető építése ellen tiltakoztak Rábafüzesen

Egy a magyar határhoz néhány száz méterre fekvő ausztriai hulladékégető tervezett építése ellen tiltakozott forgalomlassító demonstrációval több civil szervezet a szentgotthárdi önkormányzat támogatásával pénteken a rábafüzesi határátkelőnél.

MTI Itthon

A főállatorvos szerint hazánkban is megjelent a madárinfluenza

Fennáll annak a gyanúja, hogy a háziszárnyas-állományban Magyarországon megjelent a madárinfluenza H5 vírusának nagy fertőzőképességű, esetleg emberre is veszélyes altípusa - közölte Brüsszelben Süth Miklós főállatorvos rendkívüli sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Parlagfű-mentesítési bizottság alakult a fővárosban

Kerületi önkormányzatok és más hatóságok részvételével megalakult a Fővárosi Parlagfű Mentesítési Koordinációs Bizottság, amelynek feladata a parlagfűirtással kapcsolatos hatósági munka koordinálása - mondta a bizottság elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

1
24 25 26 27 28
32
Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

A címlapról ajánljuk