hvg.hu
Itthon
Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint
A miniszterelnök útját szinte élőben tudósítják.
Sipos József történész, a Szegedi Tudományegyetem Új és Legújabbkori Tanszékének docense, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának ügyvivője, a „népi szocialisták” meghatározó személyisége. A tagozatot 2004 tavaszán hívták életre tiszteletbeli elnöke Gazsó Ferenc szociológus professzor. A tíz fős ügyvivői testületnek tagja Sipos József is. A tagozat ugyan nem tekinthető szervezett pártellenzéknek, hangjukra azonban figyel a pártvezetés. A hvg.hu a Gyurcsány csomagról kérdezte Sipos Józsefet.
Az MSZP májusi, balatonöszödi frakcióülésén többen is a készülő Gyurcsány-csomag kockázataira hívták fel a figyelmet. Vitányi Iván szerint „saját magunkkal kell szembenézni a történelemben”. Veress József szerint "ebbe bele lehet bukni.”, és ha nem csinálunk semmit, őszre a nemzetközi pénztőke kirúgja a forint alól a sámlit, akkor tuti, hogy elveszítjük a 2010-es választást". Török Zsolt szerint csak köszönet illeti mindazokat, akik ezt a művészi diplomáciai trükköt eljátszották az elmúlt két évben.
A Fidesz az önkormányzati választások utánra halasztja szeptember 23-ára tervezett nagygyűlését - jelentette be az ellenzéki párt elnökségének döntését Kövér László választmányi elnök csütörtökön, sajtótájékoztatón. A Fidesz kiszivárogtatta: a Nemzetbiztonsági Hivatal jelezte nekik, hogy bizonyos körök robbantásos merényletekre készültek. Mindezt két kormánytag is cáfolta. Petrétei József - más kormánypárti politikusokkal együtt - helyes döntésnek tartja a gyűlés elhalasztását, amelynek biztosítását alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja az igazságügyi és rendsézeti miniszter.
Az MSZP képviselőcsoportja egyhangúlag támogatja Gyurcsány Ferencet és a kormány politikáját. Ezt Lendvai Ildikó frakcióvezető jelentette be hétfőn este Budapesten, a szocialista frakció zárt ülését követően, melyen a miniszterelnök is jelen volt.
A Nap TV hétfő reggeli adásában Betlen János beszélgetett Bence György filozófussal, Lengyel László és Stumpf István politológusokkal. A Gyurcsány-beszéd következményeiről folytatott eszmecsere rövidített és szerkesztett változatát olvashatják.
A fővárosi autósforgalom csillapítását, a közösségi közlekedésben résztvevők számának növelését tűzte ki célul Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje, aki közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseit ismertette pénteken Budapesten.
Most, amikor Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője polgármester-jelölt Balatonföldváron, az MDF törvényjavaslatot kíván benyújtani arról, hogy országgyűlési képviselő ne lehessen polgármester is egyben.
A Fidesz számára jelentős siker lenne, ha az önkormányzati választásokon a párt képviselőinek és támogatott polgármestereinek száma érzékelhetően, tíz-húsz százalékkal nőne - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtökön, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Kizárják a Fideszből Juhos Katalint, a párt előző frakcióigazgatóját, a XI. kerület volt polgármesterét. A döntésben nemcsak az játszott közre, hogy Juhos más párt színeiben indul a választáson, hanem az is, hogy férje egy szocialista vezetőt javasolt Pro Urbe Budapestért díjra.
Lemondott országos párttisztségeiről Szőke László, az MDF alelnöke.
Kilép a Fideszből a Gazda Tagozat alapító elnöke, a párt országos elnökségének tagja. Faludi Sándor ezt Orbán Viktor pártelnöknek írt nyílt levélben közölte, amelyet eljuttatott az MTI-hez is.
Felfüggesztette az MDF XII. kerületi alapszervezetének működését a párt országos vezetése. A felfüggesztett elnök szerint az egyik kerületi elnökségi tag személyes indíttatása áll az ügy mögött.
Nem helyes, ha az SZDSZ az ügynökmúlttal rendelkező Pető Györgyöt támogatja - jelentette ki Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője hétfőn egy televíziós műsorban, ahol Pető György III. kerületi szocialista polgármester-jelölttel ütköztette nézeteit.
Salgótarján szocialista polgármestere független polgármesterjelöltként indul az önkormányzati választáson, és kilép az MSZP-ből - ezt maga Puszta Béla jelentette be hétfőn.
Az MSZP október 21-én tartja rendkívüli őszi kongresszusát, erről Juhász Ferenc, a párt alelnöke beszélt a Magyar ATV televízió Pont 7 című műsorában vasárnap este.
A Fidesz a város 1994 és 1998 közötti polgármesterét, Páva Zsoltot jelöli Pécs első számú vezetőjének az októberi önkormányzati választásokra, és az összes körzetben indít jelöltet a képviselői székekért - közölte a párt városi elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
A jelenlegi párt már nem az a szervezet, amely 1998-ban egy konzervatív értékrendet képviselt – nyilatkozta Barta László Szeged korábbi polgármestere, és kilépett a pártból.
A Fidesz országos választmánya egyhangúlag jóváhagyta a fővárosi listát és Tarlós főpolgármester-jelöltségét.
Ma tárgyal a Fidesz elnöksége arról, elfogadja-e Tarlós István feltételeit, amelyek teljesülése mellett a III. kerületi független polgármester elvállalná, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje legyen.
Kedden derülhet ki, hogy Tarlós István III. kerületi független polgármester lesz-e a Fidesz főpolgármester-jelöltje - mondta el újságíróknak a Fidesz szombati választmány üléséről távozóban Varga Mihály alelnök. Arról is beszámolt, hogy a három nagyvárosban tervezett előválasztást nem tartják meg, a listákról pedig jövő héten szombaton döntenek.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.