szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Népszavazás kezdődött vasárnap reggel a jelenleg Gyöngyöshöz tartozó Mátrafüreden a település önálló községgé válásáról.

A voksolás tétje igen nagy, hiszen az "igen" győzelme esetén lényegében "leválik Gyöngyösről a Mátra", a legfrekventáltabb üdülőhelyekkel együtt: a 35 ezres lélekszámú város elveszíti közigazgatási területének csaknem felét, és fontos adófizető vállalkozások is a mintegy 950 lelkes Mátrafüred fennhatósága alá kerülnek, a tetemes iparűzési adóval együtt.

"Egyetért-e ön azzal, hogy Mátrafüred (Kékestető, Mátraháza, Sástó, Pipishegy, Farkasmály településrészekkel együtt) Gyöngyös várostól, településegyesítés megszüntetésével szétváljon és utána önálló önkormányzattal rendelkező községként működjön?" - erre a kérdésre kell válaszolnia a felsorolt területeken élő 859 választópolgárnak.

A helyiek azzal indokolták a kezdeményezést, hogy megítélésük szerint az elmúlt évtizedben "téli álmot aludt a Mátra", vagyis semmilyen általuk érzékelhető fejlesztés nem történt. Ugyanakkor számításaik szerint, önállóan több forráshoz juthatna Mátrafüred, a környező településekkel együtt - mondta korábban Mészáros Péter, a népszavazást előkészítő bizottság elnöke.

Kozma Katalin, a helyi választási iroda vezetője szerint a választás akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint a fele leadja voksát, és akkor eredményes, ha az érvényes szavazatok több mint 50 százaléka egybehangzó.

Az "igenek" győzelme esetén 2010-ben válhat önálló településsé Mátrafüred, ugyanis a 2006-os önkormányzati választások kiírásáig már nem ér véget a településalapításhoz szükséges közjogi procedúra.

A választói névjegyzékbe felvettek közül 146-an Mátraházán, 8-an Farkasmályban, 6-an pedig Kékestetőn laknak. Pipishegyi lakcíme két polgárnak van, Sástón nem él állandó lakos. A többiek mátrafürediek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Csomád a leggazdagabb magyar település

A legnagyobb vásárlóerejű település Magyarországon a Pest megyei Csomád, a fővárosi kerületek közül pedig a II., míg a legalacsonyabb vásárlóerejű település a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiscsécs - állapította meg felmérésében a GfK Hungária Piackutató Intézet.

MTI Itthon

Több mint száz település tiltakozik Győr-Moson-Sopronban

"A figyelemfelkeltő akció utolsó vészkiáltás, hogy a kormányzat vegye észre a központi költségvetésből kapott forrásokból az önkormányzatok nem tudják ellátni feladataikat" - mondta Szabó Miklós közgyűlési alelnök.