szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megerősítette a Mahir Cityposzter ügyében hozott korábbi döntését az V. kerületi önkormányzat jobboldali többségű képviselőtestülete csütörtöki zárt ülésén. A szocialista polgármester szerint jelentős működési bevételtől esett el az önkormányzat ezzel a döntéssel. Az ülésen az Esma kft. is újabb nyolc évre kapott engedélyt hirdetőoszlopok használatára.

Steiner Pál szocialista polgármester korábban felfüggesztette a jobboldali többségnek azt a döntését, amellyel pályázat nélkül tíz évre, havi 335 ezer forintért lehetővé tették 49 mahires hirdetőoszlop működését. A vitatott kérdés rendezésére  január 3-ára összehívott ülésen a jobboldali képviselők nem jelentek meg. 

Puskás András, a Fidesz frakcióvezetője a zárt ülést követően elmondta: a képviselőtestület a Mahir Cityposzternek 10 évre, az Esma Kft.-nek pedig 8 évre megadta a további engedélyt a hirdetőoszlopok használatára.

Ifjú szocialisták keltek ki a Mahir-kedvezmény ellen
Az V. kerületi MSZP-frakció és a Fiatal Baloldal (FIB) szerint a kerület jobboldali többségű képviselőtestülete a piaci ár alatt, kedvezményesen bocsátotta a Mahir Cityposzter Kft. rendelkezésére azokat a hirdetőoszlopokat, amelyeken jelenleg az ominózus Magyar Vizsla című, ingyenes kiadványt reklámozzák. Érvelésük szerint a Kft. - amelyet "Fidesz-közeli cégnek" neveztek - kedvezményes szerződése miatt bevételtől esik el az önkormányzat, a cég pedig feltételezhetően a Magyar Vizsla felé nem piaci áron adja a hirdetési felületeket, így lényegében a kieső közbevételből támogatja a szervezetet. A Mahir Cityposzternek a hirdető-oszlopokból származó bevétele azonban ennek az összegnek legalább húszszorosa - vélekedtek, "luxusprofit"-nak az ebből származó hasznot.
Puskás hozzátette, hogy 1997-ben hasonlóképpen járt el a képviselőtestület, akkor a szocialista és a szabaddemokrata képviselők is megszavazták, hogy ezek a cégek közterületi engedélyt kapjanak. Korábban sem írtak ki pályázatot ezekre a felületekre. Kiemelte, hogy korábban a Cézár Kft.-nek a testület szintén több évre előre megszavazott hirdetési felületeket, azonban azt a döntést a polgármester nem függesztette fel.

A politikus a vitatott árak kapcsán hangsúlyozta, hogy a belváros ugyanannyit kér, mint amennyit a főváros. A fővárosi kerületek között itt kérnek a legtöbbet ezekért a hirdetési felületekért. Minden évben az infláció mértékével növekednek majd az árak.

Steiner Pál szocialista polgármester úgy fogalmazott: "lehullott a lepel újra Rogán Antal kampánylaborjáról, mert ma világosan kiderült ezen a zárt ülésen, hogy a Magyar Vizslát és sok egyéb más Fidesz propaganda kiadványt abból a közpénzből finanszíroz a Mahir Cityposzter, amit megnyer ezekkel a rendkívül kedvező szerződésekkel".

Steiner szerint világosan bizonyítást nyert, hogy a Mahir ezeken a megvilágított hirdetőoszlopokon hússzoros haszonnal dolgozik, a Fidesz pedig ezzel a döntéssel bebetonozta a céget két és fél ciklusnyi időtartamra.

"Nem is engedte meg, hogy akár a nyilvánosság, akár a verseny egy pillanatig is bejöjjön az ülésterembe", mondta, hozzátéve, hogy a döntés súlyosan sérti a kerületi önkormányzat és a lakók érdekeit, hiszen "jelentős működési bevételt dobtunk ki most az ablakon".

Steiner Pál elmondta, hogy Puskás András "rosszul tudja", hogy a belváros adja legdrágábban ezeket a hirdetési felületeket. Mint mondta, "lényegesen drágább díjtételek vannak máshol".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Magyar márkák története

Mahir

Budapest önkormányzata 1909-ben úgy határozott, hogy a főváros minden közterületi hirdetésének elhelyezési joga a koncesszióval felruházott Hirdető Vállalatot illeti.

MTI Itthon

A FIB szerint luxusprofitot termelnek a Mahir cityposzterek

Az V. kerületi MSZP-frakció és a Fiatal Baloldal (FIB) szerint a kerület jobboldali többségű képviselőtestülete a piaci ár alatt, kedvezményesen bocsátotta a Mahir Cityposzter Kft. rendelkezésére azokat a hirdetőoszlopokat, amelyeken jelenleg a Magyar Vizslát reklámozzák.

Szijjártó: Budapesten lesz a Diligent új termékfejlesztő központja

Szijjártó: Budapesten lesz a Diligent új termékfejlesztő központja

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Ennyire üresen talán még soha nem láthatta Indiát

Ennyire üresen talán még soha nem láthatta Indiát