szerző:
MTI

Az Állami Nyomda Nyrt. nettó 1 milliárd forint értékű szerződést írt alá a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalával a választási nyomtatványok szállításáról - közölte a társaság hétfőn.

A szerződés magában foglalja az országgyűlési, helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges szavazólapok, szavazástechnikai anyagok és egyéb nyomtatványok gyártását, csomagolását és expediálását.

Az Állami Nyomda 10 százalék feletti alvállalkozójával, a Pátria Nyomda Zrt.-vel együtt teljesíti a szerződést. A két vállalat közösen indult a nyomtatványok gyártására kiírt közbeszerzési pályázaton.

A szerződés értelmében a 2006-os országgyűlési választások első fordulójának lebonyolításához az Állami Nyomdának néhány nap alatt 196 féle, összesen 17 millió darab egyéni és listás szavazólapot kell előállítania. A társaság ezt követően az elkészült nyomtatványokat a szavazókörök számára mintegy 11 ezer féle variációban csomagolja, majd különleges biztonsági feltételek mellett az előre meghatározott helyekre szállítja.

A második fordulóhoz az előrejelzések szerint már kevesebb, de még így is több milliós darabszámot kitevő szavazólapot kell néhány napos határidő alatt előállítani és szállítani.

Az Állami Nyomda eddigi tapasztalatai szerint a helyi és kisebbségi önkormányzati választások lebonyolítása az előzőeknél is nagyságrendekkel nagyobb feladatot jelent, mivel ugyanennyi idő alatt, több ezer féle nyomtatványt kell ugyancsak milliós példányszámban előállítani, csomagolni és szállítani.

Az Állami Nyomda - amely 1993 óta magántulajdonban van, és tavaly december óta részvényei a Budapesti Értéktőzsdén forognak - Magyarországon a II. világháború óta készít választási nyomtatványokat és végzi az ehhez kapcsolódó biztonsági és logisztikai feladatokat. A cég 2000-ben és Bosznia-Hercegovinába, és 2002-ben Bosznia-Hercegovinába és Koszovóba is gyártott különféle választási nyomtatványokat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Kuncze nem akar választások helyett szkanderpartit

Az SZDSZ elnöke szerint harmadik köztársaság történetében példátlan, hogy kedden egy, a liberális párt számára ajánlószelvényt gyűjtő fiatal aktivistát arcon lőttek egy gázpisztollyal.

MTI Gazdaság

Csak a választások után folytatódik a privatizáció

Idén 230 milliárd forint bevételt vár az ÁPV Zrt. a privatizációból. Ennek teljesítését elsősorban a Mol-részvények eladására alapozzák. Terítéken van még a Bábolna, a Malév, a lóversenytársaságok és a Vértesi Erőmű magánosítása is.

Vélemény

TB források és igények - választások táján

Meglepődve konstatálom, mily nyugodt az orvostársadalom az idei választási kampányban, mintha az elhangzott „megoldások” nem is érintenék az egészségügyet, és a szféra által nyújtott ellátásokat. A járulék javasolt drasztikus csökkentésének, nagyon kérem, ne az egészségügy igya meg a levét!

hvg.hu Gazdaság

A választások után lesz a megszorítás

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése 2006-ban a tavalyihoz hasonló lesz. Az infláció tovább csökken, a reálkeresetek gyorsan emelkednek, a foglalkoztatás érdemben nem változik. A választások után költségvetési reformok és kiigazítás várható, amely megalapozza a kamatok további mérséklését is.

hvg.hu Gazdaság

Kivár a választásokig az MNB

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a jegybank Monetáris Tanácsa nem változtat az alapkamaton hétfői ülésén. Abban is egyetért az elemzők többsége, hogy a választásokig nem lép az MNB.

26 ezer forint a legolcsóbb jegy a Pearl Jamre, a Kisst 450 ezerért is meg lehet nézni

26 ezer forint a legolcsóbb jegy a Pearl Jamre, a Kisst 450 ezerért is meg lehet nézni

Legendás otthoni számítógépet állítanak ki Szegeden

Legendás otthoni számítógépet állítanak ki Szegeden

Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Így bukkant fel a semmiből a Mercedes GLB – menetpróba

Így bukkant fel a semmiből a Mercedes GLB – menetpróba

15 milliárdra perli a Google-t egy kis cég, mert elsikkasztja a dalszövegeit

15 milliárdra perli a Google-t egy kis cég, mert elsikkasztja a dalszövegeit

A manchesteri rangadón a United idegenben legyőzte a Cityt

A manchesteri rangadón a United idegenben legyőzte a Cityt