szerző:
hvg.hu

Az év második hónapjában nem változott a hvg.hu NetHangulat Index értéke, februárban ugyanúgy 27 ponton állt, mint egy hónappal ezelőtt – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az internetezők mindössze 18 százaléka optimista, háromnegyedük szerint viszont rossz irányba mennek a dolgok.

Az NRC Piackutató immár több mint egy éve méri fel az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. A szeptemberi-októberi zajos politikai események után az év végére emelkedett a hvg.hu NetHangulat index értéke, januárban azonban ismét csökkent, és erről a 27 pontos értékről februárban sem tudott elmozdulni. A mutató még júniusban, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant 30 pont alá, és azóta egy igen szűk (25-31 közötti) intervallumban mozog – az aktuális belpolitikai események vagy az emberek hangulatát hagyományosan befolyásoló tényezők csak kisebb ingadozást okoztak az index értékében.

A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés korábbi hónapokkal megegyező módon novemberben is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyékében borúlátó hangulat jellemezte. Az index eddigi maximumát az országgyűlési választások idején érte el, minimumát pedig a gazdasági megszorító csomag részleteinek napvilágra kerülésekor. Bár az index értéke februárban nem változott, az optimisták aránya jelentős mértékben csökkent, és már csak 18 százalék gondolja azt, hogy jó irányba mennek a dolgok. 8 százalék bizonytalan, a netezők háromnegyede ugyanakkor borúlátóan szemléli az országban zajló folyamatokat.

Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

december

január

február

Optimista
Egyértelműen vagy inkább
jól alakulnak a dolgok

24%

21%

18%

Nem tudja megítélni

9%

6%

8%

Pesszimista
Egyértelműen vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok

67%

73%

74%


Máshogy látják a nők, és máshogy a férfiak (Oldaltörés)

Több alkalommal megfigyeltük már, hogy miközben az index értéke az összes internetező körében nem változik, az egyes demográfiai szegmenseken belül megfigyelhető elmozdulás. Januárban a férfiak és a nők, a különböző településtípusokon élők, sőt még az egyes életkori csoportok esetében is közel azonos volt az index értéke – februárban azonban ez már nem volt így. Míg a férfiak körében 2 ponttal nőtt az index, a nők esetében 3 ponttal csökkent, így ismét jelentős különbség figyelhető meg a két nem között: a NetHangulat index értéke a férfiaknál jelenleg 30, a nőknél viszont csak 23 pont. A budapestiek szintén optimistábbak, mint a kisebb településeken élők – a legnagyobb különbség azonban az egyes életkori csoportok között figyelhető meg. Az idősebbek lényegesen jobbnak látják az ország helyzetét, mint a fiatalok: míg az 50 év feletti netezők körében az index értéke 35, addig a 30 év alattiak körében csupán 24.

Rövidtávon kisebb javulásra számítanak

Az ország jelenlegi helyzete

Az ország várható helyzete egy év múlva

2006. III.

36

43

2006. IV.

35

40

2006. V.

34

37

2006. VI.

25

26

2006. VII.

26

34

2006. VIII.

22

23

2006. IX.

31

36

2006. X.

31

35

2006. XI.

30

32

2006. XII.

32

33

2007. I.

30

32

2007. II.

29

33

A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelő ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.

Az ország jelenlegi helyzetét mérő mutató egy pontot csökkent az előző hónaphoz képest, igaz, ez a mostani csökkenés sem változtat azon a megállapításon, hogy az internetezők szeptember óta nagyjából ugyanolyannak látják az ország helyzetét. Az ország helyzetére vonatkozó mérőszám, csakúgy mint a főindex, augusztusban érte el mélypontját, ám míg a főindex azóta is csak átmeneti időszakokra tudott elmozdulni a minimumérték közeléből, az ország helyzetét jelző index már szeptemberben jelentősen nőtt, és azóta sem marad el jelentősen a megszorítások előtti értékektől. Mindez arra utal, hogy bár az internetezők jellemzően úgy érzik, általában véve rossz irányba mennek a dolgok, a konkrét tényezőket illetően egyelőre nincsenek sokkal rosszabb véleménnyel, mint egy évvel ezelőtt.

Az internetezők továbbra is az ország gazdasági helyzetét ítélik a legrosszabbnak, a demokrácia működését pedig a legjobbnak – ugyanakkor az egyes szempontok megítélése között már nincs olyan nagy különbség, mint korábban. Ráadásul a megkérdezettek éppen a gazdaság tekintetében várják a legnagyobb mértékű pozitív változást a következő egy évben – érezhető javulást várnak emellett az ország nemzetközi megítélésében és az egészségügy helyzetében is.

Mindennek következtében az ország egy év múlva várható helyzetét jelző index februárban 4 ponttal magasabb, mint a jelenlegi szituációra vonatkozó mérőszám. A 33-as érték azt jelzi, hogy a netezők érezhető javulásban bíznak, ugyanakkor a bizakodás mértéke jóval kisebb, mint tavaly ilyenkor.

Személyes helyzetüket továbbra is közepesnek ítélik

Az egyén jelenlegi helyzete

Az egyén várható helyzete egy év múlva

2006. III.

54

60

2006. IV.

52

57

2006. V.

53

57

2006. VI.

52

52

2006. VII.

52

52

2006. VIII.

50

51

2006. IX.

55

55

2006. IX.

53

53

2006. IX.

53

53

2006. X.

53

53

2006. XI.

51

51

2006. XII.

52

52

2007. I.

51

52

2007. II.

51

52

A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.

Az egyén jelenlegi helyzetét mutató index értéke az elmúlt 12 hónapban nem változott jelentős mértékben: minden hónapban elérte az 50 pontot. Az eddigi legalacsonyabb szintet augusztusban mértük, februárban az index értéke ennél valamivel magasabb: 51 pont.

Az egyén jövőbeli (egy év múlva várható) helyzetére vonatkozó mutató június, vagyis a megszorítások bejelentése óta együtt mozog a jelenlegi helyzetet jelző indexszel – februárban a jövőbeli index ugyan egy ponttal magasabb (52 pont), de ez a statisztikailag nem számottevő eltérés továbbra is azt jelzi, hogy az internetezők nem számítanak arra, hogy a gazdasági reformok rövidtávon akár pozitív, akár negatív hatást gyakorolnak saját személyes életükre.

Csökkent a bíróságokba vetett bizalom (Oldaltörés)

Érdekes módon az elmúlt hónapban több intézmény presztízse is nőtt. A növekedés mértéke ugyan egyetlen esetben sem számottevő, de ennek tükrében még feltűnőbb, hogy februárban 3 tizedponttal csökkent a bíróságok iránti bizalom. A nem drámai, de mindenképpen érezhető csökkenés okát csak találgatni lehet, de nem kizárt, hogy összefüggésben van a móri ügyben történt fordulattal.

Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán)

január

február

változás

Alkotmánybíróság

5,9

6,1

fel

ENSZ

5,6

5,8

fel

Európai Unió

5,4

5,6

fel

Ombudsmanok

5,2

5,4

fel

Bíróságok

5,2

4,9

le

NATO

5,0

5,2

fel

Rendőrség

4,9

4,9

-

Civil szervezetek

4,9

4,9

-

Köztársasági elnök

4,6

4,8

fel

Önkormányzatok

4,5

4,5

-

Egyházak

4,1

4,0

le

Kormány

3,1

3,2

fel

Parlament

2,9

3,3

fel

Politikai pártok

2,5

2,5

-

A felmérést az NRC 2007. február 25-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Év végére a netpolgárok pesszimizmusa bizonytalanságba fordult

Az év végére valamelyest javult az internetezők közhangulata – ez olvasható ki az NRC Piackutató december végi felméréséből. Egy hónap alatt újabb 3 pontot emelkedett a hvg.hu Nethangulat index, amely így most már 5 ponttal magasabban áll, mint október végén.

hvg.hu Itthon

Ismét romlott a köztársasági elnök megítélése

Októberre ismét esett a hvg.hu NetHangulat index értéke. Bár az internetezők több mint háromnegyede szerint Magyarországon inkább rossz irányba mennek a dolgok, az ország gazdasági helyzetét valamivel jobbnak érzik, mint egy hónappal ezelőtt. Leginkább a demokrácia működésével és az ország nemzetközi megítélésével kapcsolatban romlott a netezők véleménye – mindez valószínűleg az elmúlt napok-hetek belpolitikai eseményeinek is köszönhető.

Itthon

Pincemélyen a kormány és a pártok megítélése

Mélységesen pesszimisták a magyar netpolgárok. Egy hónap alatt a Gyurcsány-csomag nyomán 40-ről 27 pontra csökkent az internetezők közhangulatát mérő index értéke – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A parlament megítélésénél csak a kormányé és a pártoké siralmasabb.

hvg.hu Itthon

A választások bizakodóvá teszik az internetezőket

Január óta érezhetően növekszik a NetHangulat index. A jelenség mögött a választások közeledésének hatása fedezhető fel - derül ki az NRC piackutató cég választásokra elkészült kutatásából. Írásunkban a 7 hónapos kutatássorozat eredményeit, trendjeit foglaljuk össze.

hvg.hu Itthon

Az internetező nők pesszimisták maradtak

Az augusztusi mélypont után szeptember végére ismét emelkedett a hvh.hu NetHangulat index értéke annak ellenére, hogy a belpolitikai események további visszaesést is kiválthattak volna.

hvg.hu Itthon

Rekordot döntöttek a pesszimisták

Júliusról augusztusra 31-ről 25 pontra csökkent az internetezők közhangulatát mérő index értéke – derül ki az NRC Piackutató cég augusztusi felméréséből. Az elmúlt egy hónapban 7 százalékot emelkedett a pesszimisták aránya, s az egy éves születésnapját ünneplő NetHangulat Index még sohasem állt ilyen alacsonyan.

hvg.hu Itthon

Mélyrepülésben a kormány és az elnöki intézmény presztízse

Nem változott jelentősen az internetezők közhangulata az utóbbi egy hónapban – ez olvasható ki az NRC Piackutató november végén végzett felméréséből. Bár a hvg.hu NetHangulat index 2 pontot emelkedett, és némiképp nőtt az optimisták aránya, az internetezők közel háromnegyede még mindig úgy véli: rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

Az internetezők már számolnak a megszorító intézkedésekkel

Márciushoz képest nem változott a hvg.hu NetHangulat index – derül ki az NRC piackutató cég választások utáni felméréséből. A közvélemény azonban már számol a megszorító intézkedésekkel, romló anyagi, gazdasági várakozások jellemzik az internetezők jövőképét.

hvg.hu Itthon

Riadalom és pesszimizmus a netpolgárok körében

Jelentősen csökkent a hvg.hu NetHangulat Indexe májusban – derül ki az NRC piackutató cég friss kutatásából. Ismét többségben vannak a pesszimista netpolgárok, és az intézmények elfogadottsága is alaposan megcsappant körükben. Különösen feltűnő, hogy a társadalmi szolidaritás mértéke is gyengült.

hvg.hu Itthon

Év eleji pesszimizmus a netpolgárok között

Az új év elejére ismét csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, amely január végén 27 pontot vett fel – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az internetezők ismét közel háromnegyede véli úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és csak minden ötödik hálópolgár nevezhető optimistának.

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

Feltörték Erzsébetváros honlapját, Niedermüllert gyalázták a hackerek

Feltörték Erzsébetváros honlapját, Niedermüllert gyalázták a hackerek

Bátrat húzott a kapitány, összeállt a női kézilabda-válogatott

Bátrat húzott a kapitány, összeállt a női kézilabda-válogatott

Amerikaiak egészségügyi adataihoz férhetett hozzá a Google

Amerikaiak egészségügyi adataihoz férhetett hozzá a Google

Drágán megfizetünk a klímaváltozásért, még ha sokba kerül is tenni ellene

Drágán megfizetünk a klímaváltozásért, még ha sokba kerül is tenni ellene

Ismerkedjen meg egy új szóval: jönnek a SAMOLED kijelzők

Ismerkedjen meg egy új szóval: jönnek a SAMOLED kijelzők