Vastagh Pál I. r. alperes. Ő megadta a címét © mkogy.hu

„Bíróság előtt az állampolgár és a hatóság teljesen egyenrangú fél” – nyilatkozta tizenhárom éve a Magyar Nemzetnek még a Közigazgatási Bírák Egyesületének elnökeként Lomnici Zoltán. Nyilván ez az egyenlőség vonatkozik a kisemberek a „hatósági emberek”, politikusok, diplomaták és közjogi méltóságok ellen indított pereire is.

Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. De ahogy azt már hazákban megszoktuk, a magasztos elvek és a köznapi gyakorlat nem mindig fedi „tökéletesen” egymást. Az alábbi eset azt bizonyítja, különös (egyebek mellett magánnyomozói) képességekkel kell rendelkeznie annak, aki perre megy az állam embereivel szemben, mert a hatóságok segítségére nem számíthat. Még akkor sem, ha a beperelt hatalmasságok együttműködőnek mutatkoznak.

Tantörténetünk egy ágas-bogas, 16 éve húzódó pereskedés újabb vadhajtása. A Pepszolg Kft., illetve a céget és annak tulajdonosait képviselő Minda Zoltán azt kívánja elérni, hogy az egykori Papíripari Vállalat pesterzsébeti gyára, illetve a magánszemélyek által 1989. október 23-án alapított társaság hozzájuthasson vagyonához, ami az eltelt 14 év alatt – egyebek mellett vitatott privatizációs ügylet keretében – többször cserélt gazdát.

A számos fordulatot vett pereskedés, amelynek állomásairól és kacskaringóiról a HVG és a hvg.hu is többször hírt adott, több fórumon zajlik. Idén februárban Minda és két társa (a Pepszolg tulajdonosai) azzal fordultak a Fővárosi Bírósághoz, hogy állapítsa meg, Vastagh Pál – 2005-ben még az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának elnöke, jelenleg országunk ottawai nagykövete –, illetve Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a „hivatalos tudomásukkal ütközően valótlanul rögzítették” okiratokban, hogy Nagy Lajos – az egyik felperes – 2005. november 10. óta nem jogosult a Pepszolg képviseletére. A felperesek szerint ezzel Vastagh és Lomnici megsértette Nagy Lajos képviseleti jogát, amellyel közvetve megsértették a másik két felperes személyiségi jogát is.

Mint arról korábban a hvg.hu is hírt adott: 2005 tavaszán a Pepszolg panasszal kereste meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, aki az államhatalmi szervezetek (egyebek mellett a bíróságok, az ügyészségek, a kormány) működési zavarait szóvá tevő közérdekű bejelentést továbbította a parlament illetékes bizottságának. Vastagh, az alkotmányügyi bizottság elnöke 2005. december 14-én arról tájékoztatta Nagy Lajost, hogy a Pepszolg ügyében voltaképpen ő már november 10. óta nem jogosult a cég képviseletére. A bizottsági elnök Lomnici december 5-iki levelére hivatkozott, amelyben a főbíró beszámolt Nagy Lajos megszüntetett képviseleti jogosultságáról.

Csakhogy a közhiteles cégnyilvántartás ekkor még nem tudott erről, érdekes módon ezt csak 2006. január 11. napján hirdették ki, és ez a cégbírósági határozat is december 19-re tette a megszűnés dátumát. Vastagh  mindenesetre erre hivatkozva utasította el, hogy a Nagy által jegyzett Pepszolg-beadványokkal foglalkozzék.

Lomnici Zoltán II. r. alperes. Védett személy © Túry Gergely

A cég motorjának számító Minda Zoltán azonban nem nyugszik bele, hogy az általa feltárt vagy vélelmezett anomáliákkal nem hajlandók foglalkozni. Egyik ilyen akciója a februárban indított megállapítási per, amelyről gondolhattunk bármit, ám a bíróság formai okokra hivatkozva meg sem vizsgálta a tartalmát.

Történt, hogy Lugosi Erika bíró úgy találta, a keresetlevél nem felel meg a polgári perrendtartás szabályainak, ezért május 25-én elutasította. Törvény mondja ki ugyanis, hogy a felpereseknek minden esetben meg kell jelölniük az alperes lakhelyét. Csakhogy ez Vastaghnál és Lomnicinál nehéz feladat elé állította Mindáékat, és eredeti keresetlevelükben nem jelölték meg a közismert alperesek lakhelyét, csak a munkahelyét. Vastagh tavaly október 1-jéig volt parlamenti képviselő, majd kinevezték ottawai nagykövetnek Kanadába. Lomnici pedig, bár megilletné őt az állami méltóságoknak járó rezidencia, így címe ismert lenne, inkább saját, Pest egyik külső kerületében lévő családi házában lakik; a neki dukáló villát elődje, Solt Pál lakja.

A lakcímadatok egyébként sem nyilvánosak, de védett személyeknél még jobban óvják őket. Annyi segítség azonban megilleti a bajban lévő felpereseket, hogy hivatalosan megkereshetik a központi nyilvántartót, adjon tájékoztatást az alperesek lakcíméről.

Lugosi Erika bíró, észlelve a keresetlevél pontatlanságát, márciusban hiánypótlásra szólította fel a pereskedőket, ezek közül a leglényegesebb hiány Lomnici és Vastagh állandó lakhelyének megjelölése volt. Mindáék a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatalhoz fordultak, hogy a perükhöz szükségük lenne a két közismert férfiú lakcímadataira. A nyilvántartó azonban némi vacillálás után megtagadta az adatszolgáltatást, mondván, a név, a foglalkozás és munkahelyi cím alapján nem tudták „egyedileg” azonosítani Lomnicit és Vastaghot. Igaz ugyan, hogy a hivatal valóban nem tartja nyilván az utóbbi két adatot, de az állampolgárok fényképeit igen. Alig hihető, hogy a nyilvántartónak Lomnici Zoltánok és Vastagh Pálok tízezrei közül kellett volna kipécéznie az alpereseket. (A nyilvános telefonkönyvben az előbbiből egyet sem találtunk, míg az utóbbiból csak kettőt, s úgy sejtjük, az egyik a keresett személy.)

A felperesek más úton is próbálkoztak, és adatkérő levelet írtak egyebek mellett a parlamentnek, a Külügyminisztériumnak, a Köztársasági Elnöki Hivatalnak és a Köztársasági Őrezrednek is, de mindenhol udvarias elutasításban volt részük.

A felperesek szokatlan módon megkeresték az alpereseket, legyenek kedvesek elárulni lakcímüket, hogy beperelhessék őket. Vastagh megadta ottawai címét, míg a polgári jogban otthonosan mozgó Lomnici titkárán keresztül arra kérte az eljáró bíróságot, hogy „a jelen perben bármely bírósági irat kézbesítése a munkahelyi címére történjen”. Fehér-Polgár Pál arra hivatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Köztársasági Őrezred által védett személy, ily módon a lakcíme nem nyilvános adat.

Külön nehézséget jelentett, hogy a központi nyilvántartó harmincnapos ügyintézési határidővel dolgozik, míg a hiánypótlásra csak tizenöt napot kaptak a felperesek, ezért türelmet kértek a bíróságtól. A hiánypótlás gyakorlatilag megtörtént: Vastagh címét tehát már tudni, Lomnici pedig mindent a hivatali címére vár. Mindezek ellenére a Fővárosi Bíróság május végén elutasította a keresetet, mondván, az alperesek lakcíme nélkül nem tudja megállapítani az illetékességet.

Mindáék persze fellebbeztek, és az alperesek nyilvánosan hozzáférhető születési adatait csatolva újra megpróbálják a központi nyilvántartón keresztül hivatalosan megszerezni Lomnici és Vastagh lakcímét. A biztonság kedvéért a közszereplők fényképét is mellékelték kérelmükhöz, nehogy a hivatalnokoknak kétségei legyenek arról, ki volt 16 éven keresztül országgyűlési képviselő, vagy ki irányítja a magyar bírói szervezetet.

Zádori Zsolt