Újabb böszmeségre készülünk?

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A hazai közoktatás óriási hátrányban van a tudásalapú társadalmat gondosan építgető nemzetek rendszerei mögött. Hogy lemaradásunk ne váljon behozhatatlanná, kiváló szakemberek dolgozták ki a kedden bemutatott, diagnózist és cselekvési tervet tartalmazó Zöld könyvet. Most a kormányon a sor. Félő, hogy csak tehetetlen vergődés lesz a dologból.

A magyar közoktatás tömegével bocsátja ki a mindenfajta nemzetközi mérce szerint alacsonyan képzett és megfelelő képességek híján lévő munkaerőt. A vészharangot évek óta kongatja egy szűk szakmai csoport, amely két éve szakmai kerekasztal megalakítására kapott megbízást a kormányfőtől. A tizennyolc fordulós eszmecsere végére állították össze a nagy nyilvánosság előtt kedden bemutatott Zöld könyvet.

A magyar közoktatás megújításáért írt Zöld könyv több szempontból is egyedülálló. Egyrészt, a kormány által felállított négy reformműhely, a nyugdíj-, a versenyképességi, a civil, illetve az oktatási és gyermeksegély kerekasztalok közül csak az utóbbi foglalta össze egységes keretbe diagnózisát és javaslatait. Másrészt, bár az oktatáskutatók által régóta, ám ez ideig többnyire eredménytelenül szajkózott állítások sorakoznak a könyvben, efféle teljes körű, a magyar közoktatás egészét érintő és „önkontroll nélkül” összeállított (magyarán szakmai kompromisszumokat nem vállaló) modernizációs program eddig még nem készült.
 
A túlzott bizakodásra ezzel együtt sincs okunk, a közeljövőben ugyanis aligha valósulnak meg a messze tekintő javaslatok. Nem mintha a valóságtól elrugaszkodott kutatói lázalmok lennének, csakhogy a kormány, bár szóban támogatja a közoktatás megújítását, koncepció és elkötelezettség híján aligha fog neki a kerekasztal által létfontosságúnak tekintett változtatásoknak.
 
Elsősorban a szegény családok beóvodáztatási támogatása, a halmozottan hátrányos helyzetű diákok tanárainak bérpótléka, illetve a védőnői szűrőprogramok kiterjesztése számíthat leginkább kormányzati támogatásra – mondta a hvg.hu-nak Kertesi Gábor közgazdász, akitől az iránt érdeklődtünk, mely javaslataiknak van esélyük. A Zöld könyv egyik szerzője szerint jó esélye van még az iskolák teljesítményét értékelő mérési rendszer finomításának is, hogy tisztán láthassuk, mi történik valójában az intézményekben, mire is költik az adóforintokat.
 
Szkeptikus viszont Kertesi az igazán nagy horderejű, a rendszer egészét érintő javaslataik megvalósulását illetően. Aligha gondolják újra az iskolafenntartás önkormányzati rendszerét vagy a tanárképzést – prognosztizál a kutató.
 
Havas Gábor szociológus szerint is kulcsfontosságú az iskolafenntartás kérdése. Nyugaton általában jóval nagyobb önkormányzatok működtetik az intézményeket, vagy ha hozzánk hasonlóan elaprózott az önkormányzati rendszer, akkor az állam diktál és nem a helyhatóság. A hazai szisztéma képtelen megbirkózni a közoktatás feladataival, a változtatásnak azonban rettentő kicsi a sansza – véli a könyv szerzői között ugyancsak szereplő Havas, aki – öröm az ürömben – lát azért némi szemléletváltozást. A pedagógusok egyre nagyobb része ismeri ugyanis fel, hogy rettentő nagy bajok vannak a gyerekek alapkompetenciáival, és egyre többen látják be, kell valamilyen kimeneti minimum, amelyet minden tanulónak és intézménynek teljesítenie kell.
 
Mint arról a hvg.hu korábban értesült, lekerült a naprendről például a kezdő pedagógusok bérezésének – korábban a minisztériummal egyeztetett – növelése is, amelyet pedig a jelentés fontosnak talált. Az ok: nincs rá pénz. Ami válság idején még akár akceptálható is lenne, ám a kormánynak a közoktatás megújítását megcélzó Új Tudás Programja erősen vitatható módon osztja fel a forrásokat. A mintegy 130 milliárdból nem kevesebb, mint százmilliárdot fordítanak intézmények, óvodák és iskolák felújításra, miközben a pályakezdő pedagógusok béremelése 15 milliárdba kerülne. Úgy tűnik, hiába tartja életbevágónak a Zöld könyv, hogy a pedagóguspálya presztízsét a kezdők fizetésének emelésével növeljék, a kormány inkább a téglákra szavaz. Az is igaz, hogy a pedagógus érdekképviseletek is vitatkoznak: míg a Pedagógusok Szakszervezete támogatja, addig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ellenzi a pályakezdők kiemelt támogatását.
 
Bár az oktatási kerekasztalba különféle kormányzati, szakmai, tudományos szervezetek, illetve országgyűlési bizottságok delegálták a tagokat, akik gyakorlatilag egyöntetűen szavazták meg a jelentést, kétséges, hogy a Zöld könyv valójában bírja-e a küldő szervezetek támogatását. Sőt nagyobb az esélye annak, hogy a kutatók a közoktatást már az óvoda előtti időszaktól az érettségéig rendszerben taglaló javaslatcsomagja nem éri el célját. "Az oktatási rendszer nem véletlenül esett szét, hanem mert ezerféle partikuláris érdek különböző irányokba húzza, és bármiféle változtatás csoportérdekeket sért. Ezekkel szembefordulni komoly elszánást igényel, nem elég hozzá a szakpolitikai támogatás" – mondja lapunknak Csapó Benő, aki a Zöld könyv középiskolai oktatással kapcsolatos fejezetének szerzője  
 
Márpedig a jelentés momentán aligha számíthat erős politikai támogatásra. Az ellenzék zsigerből ellenzi a legtöbb változtatást, és igyekszik a kérdést finanszírozási problémává egyszerűsíteni. Bár az is igaz, olykor eseti alkukra hajlandónak mutatkozott például a cigány és szegény gyerekek deszegrációja ügyében. Ám a kormány sem eltökélt, legalábbis Hiller István tárcavezető láthatóan a konfliktusok lecsendesítésére törekszik, nem pedig a szükségképpen nagy galibával járó, gyökeres változtatásokra. Paradox módon mégis most kínálkozik némi esély arra, hogy a szocialista parlamenti frakció mellé álljon a korábban bizalmatlansággal szemlélt és a szabaddemokraták felségterületének tekintett oktatási reformoknak. Úgy tudni, az MSZP oktatáspolitikai munkacsoportja pillanatnyilag támogatja a Zöld könyv javaslatait. Az azonban kevéssé valószínű, hogy annak védelméért akár a kormánnyal vagy a pártokon átívelő önkormányzati lobbival is szembeszállna.
 
„Talán a programok szövegének szintjén lehet egyetértés, a javaslatok nagy része ugyanis olyan, hogy nem lehet velük nem egyetérteni. Más esetben többen máris jelezték, hogy azt azért nem”  – mondja a hvg.hu-nak Csapó Benő. Szélesebb körű társadalmi egyetértésre, adott esetben nyomásra van szükség. A gazdaság, a kultúra, a média, a vezető értelmiség kiállása nélkül nem lehet kilendíteni az oktatást ebből a helyzetből” – adja értésünkre a Szegedi Tudományegyetem tanára.

Mit kíván a Zöld könyv? (Oldaltörés)

A közel háromszáz oldalas Zöld könyv bevezetőjében azokkal a tényekkel sorozza meg az olvasót, amelyek  korábbról ismertek ugyan, együtt mégis sokkolóak: a nemzetközi vizsgálatok szerint a magyar felnőttek többsége egyszerű dokumentumok szövegét alig érti meg, a népesség közel fele az egyszerű számolási feladattal nem boldogul. A PISA-felméréseken immár hagyományosan alulteljesítenek tizennégy éves diákjaink, mind matematikából, mind szövegértésből, mind természettudományos feladványokból. Vagyis az iskolából sokan úgy távoznak, hogy előtte nem tanultak meg rendesen írni-olvasni. Oktatási rendszerünk nem látja el feladatát.

Mindeközben olyan országok fiataljai szerepelnek bámulatosan ezeken a nemzetközi felméréseken, amelyek kulturálisan egymástól rendkívül eltérő adottságúak, de közös bennük, hogy nem voltak restek évtizedekkel ezelőtt komolyan ráfeküdni a közoktatás fejlesztésére. Finnország és Szingapúr népessége talán nem az egy főre eső Nobel-díjasok magas arányának meséjével áltatta magát, s nem néhány elitgimnázium sikerével nyugtatta magát, mint mi idehaza, hanem olyan homogén közoktatási rendszer kidolgozásán ügyködött, amelynek valószínűleg bármely tagintézménye közel ugyanolyan megbízhatóan képes a legfontosabb kompetenciákkal felruházni a diákokat. 

A Zöld könyv által megfogalmazott legfőbb célok világosak. Első pontban a tanári pálya presztízsének visszaállítása szerepel. A sikeres oktatási rendszerekben a pályakezdő tanárok fizetése legalább olyan vonzó, mint más diplomásoké, így idehaza is ez volna a cél. A kívánatos természetesen az lenne, hogy a jelenlegi tanároknál sokkal jobb képességű és elhivatottabb pedagógusok szemeljék ki maguknak ezt a pályát, sokkal kevésbé azok, akiket más, magasabb felvételi ponthatár felállító főiskolába nem vettek fel. A tanárképző intézmények túlburjánzásának kulcsszerepe van a képzés minőségromlásában, a könyv szerint gyakran a pedagógusképzők tanárai sem ütik meg a kívánatos követelményszintet.

A tanítási gyakorlatokban a szakemberek szerint alkalmazni kell az iskolai kudarcok és sikerek jobb megértését segítő kutatásokat. (Így, tegyük hozzá, talán kiküszöbölhető volna például az, hogy a tanárok jelentős része genetikai okokkal magyarázza a roma diákok gyöngébb tanulmányi teljesítményét.) Az egyes iskolákban oktató tanárok összteljesítménye pedig az országos kompetenciamérések eredményeinek pontosabb elemzésével nyerhető ki - szögezik le a kiadvány szerzői-szerkesztői. "A pedagóguspálya anyagi és társadalmi presztízsének javítása a javaslatcsomag legfontosabb eleme" – emlékezteti a hvg.hu-t Csapó Benő. "Nagy tudású, művelt tanítókra, tanárokra van szükség, akik vonzó példát jelentenek a diákok számára, és képesek átlátni, megoldani azokat a bonyolult szakmai és társadalmi problémákat, amelyek a mai iskolákban jelentkeznek. Ez önmagában is nagyon sokat változtatna az oktatás minőségén"  – mondja az oktatáskutató.

A szakemberek második célként magukat az iskolákat változtatnák meg: a tananyagot csupán közvetítő intézmény helyett hasznosabbnak találnák az alapkészségeket fejlesztő oktatást. Ez a kiértékelés és az ösztönzőrendszerek átalakítását kívánja, hiszen, mint írják, "a buktatás és az osztályok homogenizálása nem bizonyult sikeresnek a lemaradások kezelésére".

Az először hét éve nyilvánosságra hozott PISA felmérések legszomorúbb, s országunkra nézve legkevésbé hízelgő tapasztalata az volt, hogy a mi oktatási rendszerünkbe bekerült hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szinte bizonyosan ugyanakkora, ha nem nagyobb kompetenciabeli hátrányokkal kerül ki az életbe, s a munkaerőpiacra. "Közoktatási rendszerünk a fejlett világ egyik leginkább szegregáló rendszere" – szögezi le a könyv, s itt még csak ne is feltétlenül a roma-nem roma elkülönítésre, szegregációra gondoljunk. A közoktatás feladata nyilvánvalóan ennek ellenkezője volna: a hátrányok csökkentése.

A Zöld könyv szerint az iskoláskor előtt szerzett hátrányokat iskoláskor előtt kell elkezdeni kezelni: itt jutna szerep a gyermekgondozást és -nevelést segítő intézményekre. Itt jutna kiemelt szerep az óvodáknak is, amelyet mindenki számára elérhetővé kell tenni. (Mohácsi Viktória éppen az ezt segítő minisztériumi program elveivel ellenkezik.) A helyzet persze az, hogy nem csak a tanári pályán, hanem a gyerekekkel összefüggő területeken is nyomottak a fizetések, ezek a posztok ugyancsak alacsony presztízsűek. "A GDP-ből nagyjából egy százalékkal költünk kevesebbet az oktatásra, mint a fejlett országok, és egy százalékkal többet az adminisztrációra. Talán többre mennénk azzal, ha fordítva lenne"  – mutat rá egyfajta visszásságra Csapó Benő.

Visszacsatolások nélkül nincs rendes oktatásfejlesztés – tér rá végezetül a szakmai anyag az iskolákban zajló szakmai munka értékelésének fontosságára. A nemzetközi standardokhoz igazodó kiértékelések talán ahhoz is hozzásegítenek, hogy nemrég még világhíresnek gondolt oktatásunkról hitelesebb képet kapjunk.

Ha ma nekiállnának a cselekvési program megvalósításának, tíz év múlva már látnánk az első eredményeket. "A kormány egyik tagja szerint hasznos iránytű a javaslatcsomagunk, szerintem pedig egy egész navigációs rendszer van a csomagban, amelyik sok esetben megmutatja, hogyan lehet A-ból eljutni B-be"  – fogalmaz Csapó Benő, de azért hozzáteszi: "Most már csak a sebességváltót kellene használni, mert az egyelőre üresben van."

Kiricsi-Zádori

Hozzászólások