szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szombaton megalakult az új kormány Orbán Viktor vezetésével. A miniszterelnök és miniszterei letették esküjüket, a kormányprogramot elfogadta a parlament. Gyűlést tartottak a Kossuth téren, ahol Semjén Zsolt és Kósa Lajos tartotta a legkeményebb beszédeket, és ahol Orbán Viktor is felszólalt.

Most érkezett

MSZP a "nemzeti szemfényvesztés" programjáról

Az MSZP szerint a kormányprogram tartalma üres, a kerete pedig hamis. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető - a Lendvai Ildikó pártelnökkel közösen tartott - parlamenti sajtótájékoztatóján szombaton azt mondta, azért nem szavazták meg a kormányprogramot és a miniszterelnök megválasztását, mert továbbra is úgy vélik, hogy nincs valódi kormányprogram, a Fidesz és a KDNP "a nemzeti szemfényvesztés programját" tette le az asztalra. Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a kormányprogram együttműködési keretet hirdet, de elkészültének módja, a vita körülménye és az azóta beadott indítványok nem ezt, hanem diktátumok szellemét idézik.

Az elmúlt héten a parlamenti bizottságok meghallgatták és támogatták a miniszterjelölteket, így szombaton Sólyom László köztársasági elnök kinevezte az új minisztereket, akik esküjüket letették. Ezzel megalakult az új kormány, hiszen Orbán Viktort már délelőtt megválasztották kormányfőnek. Varga Mihály máris arról beszélt ezek után, hogy hozzá kell nyúlni a költségvetéshez.

A miniszterek névsora egyébként régóta ismert: Pintér Sándor áll mostantól a belügyi tárca élén, Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter lett, Matolcsy György a nemzetgazdaságért, Fazekas Sándor a vidékfejlesztésért, Réthelyi Miklós a nemzet erőforrásaiért (kultúra, oktatás, egészségügy) felel.

Az új kormány a köztársasági elnök hivatalában

A kormány tagja Martonyi János (a külügy vezetőjeként) és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesként. Hende Csaba a honvédelmi minisztériumot irányítja majd - méghozzá rögtön szombattól kezdve, biztonsági okokból -, Fellegi Tamás pedig a nemzeti fejlesztési tárca élére kerül.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6

Semjén Zsolt: a gyurcsányizmus a történelem szemétdombjára került

Minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot, akinek az ősei a történelmi Magyarországról származnak, és valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet - mondta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, aki a magyar nemzet egyesítéséről beszélt. Szerinte nincs A és B kategóriájú magyar állampolgárság, nem csonkított jogot adnak a határon túli magyaroknak. Kettős állampolgárságról szólva - többek között - elmondta: ha Szerbiának lehet, akkor lehet nekünk is, ha Romániának lehet, akkor lehet nekünk is.

Semjén hozzátette: volt olyan, mint Gyurcsány Ferenc és két tettestársa, akik nem átallottak a magyarság ellen szavazni (a kettős állampolgárságról szóló szavazásra utalt ezzel). Szerinte saját pártjától is megvetetten, a gyurcsányizmus a történelem szemétdombjára került. Slota pártját fasisztoidnak nevezte a KDNP vezetője. A szlovák emberek, a szlovák nép felé a kezünk ki van nyújtva. Történelmi sorsközösségre van vagyunk ítélve. Különbséget kell tenni a szlovák politika és a szlovák nép között - mondta. Semjén az MSZP testvérpártjának nevezte Robert Fico szlovákiai kormánypártját.

Hazánk romokban van, országunkat kirabolták, kifosztották - fogalmazott Semjén. Ennyi bajjal mit lehet kezdeni? - kérdezte. Eger várának védelmére, Dobóra hivatkozva állította, hogy hittel és erővel le lehet győzni a nehézségeket.

Most az a céljuk, hogy felépítsék Magyarországot a romokból. Arra kérte az összegyűlteket, hogy amikor nehéz időszak lesz a kormányzásban, akkor is álljanak mögéjük. Ígérte, hogy négy év múlva nem úgy kezdődik a magyar Alkotmány, hogy az "1949. évi alkotmány".

Megdöntöttük a nemzetellenes gyurcsányizmust és folytatjuk Szent István királyunk országépítő művét - utalt a Nemzeti Együttműködés Rendszerére Semjén végül.

Kossuth tér: Schmitt Pál beszél

Az Országgyűlés elnöke a Kossuth téren kezdett beszélni, az ott lévő tömeg előtt. A nemzet terének nevezte a Kossuth teret. "Mától véglegesen visszafoglaltuk a Kossuth teret, amikor újra kezünkbe vehetjük a nemzet sorsát" - mondta a házelnök. A kordon eltűnése azt szimbolizálja, hogy van az erőszaknál magasabb törvény, a szabadság és a demokrácia törvénye - fogalmazott. Végül a nemzet háza nevében köszöntötte az összegyűlteket, és szép ünnepet kívánt Magyarországnak.

Hétfőn átadás-átvétel

A hétfő reggeli átadás-átvétel során Navracsics Tibor veszi át a Miniszterelnöki Hivatalt Molnár Csabától. A nap folyamán azonban mindenhol megtörténik a teljes körű átadás-átvétel. A honvédelem területén már szombaton megkezdődik az átadás-átvétel folyamata: délután Hende Csaba honvédelmi minisztert ünnepélyes katonai tiszteletadással fogadják hivatalában, majd a tárcavezető beszédet mond az állomány előtt. "Optimális esetben" kedden már az új helyeken kezdődik a munka - tájékoztatták az MTI-t.

Költöznek a minisztériumok

A Pénzügyminisztérium József nádor téri épülete helyett a gazdasági tárca Szemere utcai épületébe költözik be a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium - tudta meg az MTI szombaton. A legtöbb tárca a jelenlegi helyén marad. A teljes körű átadás-átvétel hétfőn történik meg. Az MTI úgy tudja, a nyolc új tárca közül a Honvédelmi Minisztérium marad a fővárosi Balaton utcában, a Belügyminisztérium a Roosevelt téren, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Kossuth Lajos téren, a Külügyminisztérium pedig a Bem téren.

A több mostani tárca munkáját összefogó Nemzeti Erőforrások Minisztériuma egyelőre az egészségügyi tárca Arany János utcai épületét veszi birtokba, a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig a Miniszterelnöki Hivatal Kossuth Lajos téri épületébe költözik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - amelyet Fellegi Tamás irányít - egyelőre a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Akadémia utcai épületét veszi át. Az MTI úgy értesült, e tárcához tartozik majd a minisztériumi ingatlanok feletti gazdálkodás.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Országház I. kapujánál található főemeleti miniszterelnöki szobákba és az ahhoz tartozó termekbe költözik be Orbán Viktor, és itt kap szobát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. A Varga Mihály által vezetett Miniszterelnökség és a szóvivői stáb az épületnek ugyanebben a szárnyában, a félemeleten foglalja majd el az irodákat.

Bajnai Gordon alapítványt hoz létre

Alapítványt hoz létre Bajnai Gordon, kabinete örökségének gondozása érdekében - közölte a távozó kormányfő titkársága az MTI-vel szombaton. A "Haza és Haladás" elnevezésű közpolitikai alapítvány elsődleges célja és feladata a Bajnai-kormány örökségének gondozása és védelme. Az alapítványnak három kurátora lesz: Hegedüs Dóra jelenlegi, és Szigetvári Viktor korábbi miniszterelnöki kabinetfőnök, valamint Tordai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal távozó államtitkára. A kezdeti költségeket - nagyjából kétmillió forintot - Bajnai Gordon biztosítja az alapítványnak.

Lemondott az SZDSZ elnöke

Nem parlamenti hír, de éppen az új kormány megalakulásával egy időben érkezett az MTI információja arról, hogy lemondott az SZDSZ elnöke, Retkes Attila.

A kormányzati honlapokat már átvette az új kabinet

A kormányzati honlapokat szombat kora délutánra már átvette az új kabinet. A kormany.hu oldal egyelőre a kozigazgatas.magyaroszag.hu-ra irányítódik át, de ott már az új kormány tagjai szerepelnek az adatbázisban. A miniszterelnok.hu Orbán Viktor saját internetes oldalát jeleníti meg, amelyen már a szombati eseményekről is beszámoltak. A kormanyszovivo.hu továbbra is működik, azon már az új kabinethez kapcsolódó híreket is lehet olvasni.

A képviselők a Szózatot éneklik

A parlamenti ülés végén a honatyák a Szózatot énekelték el. Ezután Schmitt Pál berekesztette az ülést.

Esküt tettek az új miniszterek

Letették az esküt a miniszterek, ezzel megalakult az új kormány Orbán Viktor vezetésével. Isten engem úgy segéljen - tették hozzá a miniszterek maguktól - az eskü végén a szöveghez. Ezek után aláírták az úgynevezett esküokmányt is. Schmitt Pál házelnök az országgyűlés nevében gratulált az új minisztereknek.

Az új miniszterek a köztársasági elnöknél

Két miniszter még ma átveszi a hivatalát. Szekeres Imre biztonsági okokból adja át a Honvédelmi Minisztérium irányítását Hende Csabának, Gráf József pedig egy európai uniós tanácskozás miatt adja át még ma a hivatalát Fazekas Sándor vidékfejlesztési tárcavezetőnek.

1 2 3 4 5 6
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A Fidesz és az Új irány 2010

Új irány 2010 címmel egy számos, korábban már beharangozott törvénytervezetet tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz hétfőn az Országgyűlésnek - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

hvg.hu/MTI Itthon

Navracsics miniszterelnök-helyettes lesz

Megszűnik a Miniszterelnöki Hivatal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium váltja fel, melynek vezetője Navracsics Tibor lesz - közölte Orbán Viktor kormányfőjelölt, a Fidesz elnöke csütörtökön. Az adótörvényeket július elsejei hatállyal módosítják - jelentette be a politikus. A miniszterelnökség vezetője Varga Mihály lesz államtitkári rangban, miközben Szapáry György főtanácsadói posztot kap.