Egy-egy idegen nyelvű képzésben részt vevő külföldi orvostanhallgató évente több mint négymillió forintot költ el Magyarországon egy pécsi felmérés szerint, míg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem által készített szakértői anyag úgy számol, hogy minden egyes, az idegen nyelvű orvosképzésbe fektetett forint négy-öt év alatt megtérül. Az illetékesek szerint a külföldi hallgatók létszáma és így a belőlük befolyó pénz a többszörösére lenne növelhető kormányzati beavatkozással, ám ha nem lépünk gyorsan, a helyzeti előnyünk elveszik.

Idegen nyelvű orvosképzés már a rendszerváltás előtt is folyt Magyarországon, ám igazán a kézezres évek elején pörgött fel. A magyar orvosképzés viszonylagos olcsósága és ezzel együtt magas színvonala miatt vált vonzóvá – ironikus módon utóbbi ok miatt kerül egyre nagyobb veszélybe is.

Európa elöregedésének egyik fő nyertese lehet Magyarország...

Több gazdagabb ország az elmúlt években lényegében Közép-Kelet Európába „szervezte ki” orvosai képzését, mint például Norvégia, ahonnan állami ösztöndíjjal érkeznek Magyarországra és a környékbeli országokba a hallgatók, máshonnan pedig egyénileg, ugyanis még önköltségesen is jobban megéri nekik itt elvégezni tanulmányaikat. Az egyik fő „vásárlónak” számító Németország és Skandinávia mellett rengetegen távolabbról jönnek: az elmúlt években igencsak megnőtt az Izraelből érkezők aránya, az irániak körében régóta kedvelt célpont Magyarország, sokan pedig Japánból jönnek el idáig megszerezni az orvosdiplomát.

Jelen pillanatban a négy magyar orvosképző helyen több mint hatezer külföldi diák vesz részt általános orvosi, fogorvosi, vagy gyógyszerészképzésben, magyar viszonylatban igen borsos, nyugati szemmel nézve viszont olcsónak mondható tandíjért: a német nyelvű általános orvosi programban egy év 12 800 euróba (jelenlegi árfolyamon mintegy 3,75 millió forint) kerül, míg az önköltséges magyar hallgatók évente 1,9 milliót, körülbelül az orvosi képzés árát hagyják ott az egyetemeken.

Az orvosaink mellett az orvosképzésünket is veszíthetjük

Végel Dániel

Az intézményeknek tehát igencsak megéri a külföldi hallgatók fogadása, ám több tanulmány és számítás is arra utal, hogy a közvetlen hasznon felül a több ezer hallgató tágabb környezetük számára is jelentős gazdaságélénkítő hatást jelent. Egy pécsi szociológiai felmérés 4 milliárd forint körülre teszi azt az összeget, amelyet a pécsi orvoskaron tanuló több mint 1400 külföldi hallgató a tandíjon felül költ el évente Magyarországon, míg Csernoch László, a Debreceni Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja egy olyan helyi felmérést idézett kérdésünkre, amely alapján a Debrecenben tanuló mintegy 2000 külföldi diák lényegében megduplázza a 207 ezres város idegenforgalmi bevételeit.

A konjunktúra ráadásul az általunk megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint hosszan kitart: a fejlett országok egyre inkább elöregedő népessége fokozott egészségügyi ellátást igényel és számítások szerint 2020-ra egymillió egészségügyi dolgozó hiányzik majd csak az EU-ból. Az egyes magyar orvosképző helyekre háromszoros-négyszeres a túljelentkezés a külföldi hallgatók részéről és a felvettek számát jelen pillanatban elsősorban a kapacitás hiánya határozza meg: sem képzett oktatókból, sem oktatási létesítményekből nincs elég ahhoz, hogy tovább növeljék a külföldi hallgatók számát, pedig ez jellemzően olyan bevételi forrás lehetne, ami igencsak jól jönne a forráshiányos egészségügynek és egyre inkább kivéreztetett felsőoktatásnak.

Befektetés...

Mindez ráadásul olyan befektetés lenne Stubnya Gusztáv, a SOTE stratégiai főigazgatója szerint, amely négy-öt éven belül megtérül. A főigazgató azt mondta lapunknak, folytak is erről egyeztetések a kormányzattal, ám miután a Közép-magyarországi régióban, ahol a SOTE is található, annak viszonylagos fejlettsége okán nem használhatóak fel uniós források erre a célra, abbamaradtak, magántőkét pedig állami intézményként nehezen vonzhatnának be.

A pécsi orvoskar jelen pillanatban is komoly lobbimunkát folytat, egyelőre vegyes eredménnyel: a kormányzat figyelme eddig a toborzás fejlesztésére irányult, ami viszont a jelentkezők számát elnézve nem túlságosan életbe vágó. Miseta Attila, a pécsi orvoskar dékánja megfogalmazása szerint az egyetemek mintegy „magánszorgalomból” futtatták fel az idegen nyelvű orvosképzést, mindenféle állami segítség nélkül – igaz, cserébe eddig az állam akadályokat sem gördített ez elé.

A SOTE után legtöbb külföldi hallgatót képző debreceni orvoskar helyzete annyiban speciális, hogy az itteni angol nyelvű képzésére jellemzően nem Németországból és Nyugat-Európából érkeznek a fiatalok, hanem Skandináviából, Izraelből és a Távol-Keletről, így sokkal kevesebb lehetőség van arra, hogy gyakorlataikat hazájukban végezzék el. Emiatt Debrecen esetében a klinikai gyakorlati helyek száma is korlátozza a hallgatók számát, és Csernoch László szerint ezen a téren nincs lehetőség az előrelépésre. A növekvő igényt és annak tartósságát jól jelzi, hogy Ausztriában magánegyetemet is létrehoztak erre a célra.

...de valószínűbb a végső leépülés

A jelenlegi viszonyok között azonban még az idegen nyelvű orvosképzés szinten tartása is komoly, mondhatni lehetetlen erőfeszítést kíván meg az egyes intézményektől. A magyar orvosképzés két okból (viszonylagos olcsósága, és ehhez képest magas színvonala miatt) versenyképes, utóbbit azonban egyre nehezebb fenntartani az orvoselvándorlás miatt, amely immár nem csupán a frissen végzetteket és a fiatal szakorvosokat érinti, hanem az oktatói gárdába is begyűrűzik: a húszas, harmincas korosztály után megindult a negyvenesek elvándorlása is, akik Csernoch László megfogalmazása szerint az oktatói-gyógyítói munka oroszlánrészét végzik. Stubnya Gusztáv úgy számol, hogy az agyelszívás és az oktatói gárda elöregedése 10 éves távon belül okozhat komoly gondokat.

Pécsett állami források hiányában belső ösztöndíj-rendszerrel próbálják megtartani a fiatal és középkorú oktatókat és kutatókat. Miseta Attila dékán mérsékelten optimista: mint mondja, a külföldön dolgozó kutatók körében megfigyelhető egyfajta visszatérési hajlandóság, és legtöbbjük nem a hasonló szintű anyagi juttatásokat várná el, hanem a kiszámítható, rendezett munkakörülményeket. Más kérdés, hogy ettől a magyar egészségügy majdnem annyira távol van, mint a nyugati bérektől.