szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz debreceni szervezete felháborítónak és cinikusnak tartja, hogy Bajnai Gordon éppen Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben tartott fórumot, "ahol korábbi Hajdú-Bétes, libás tevékenysége emberéleteket követelt, családokat nyomorított meg és tett földönfutóvá" - írta közleményében a párt helyi szervezete.

Felháborodtak a Fidesz debreceni szervezeténél, mert Bajnai Gordon Debrecenben tartott fórumot. A párt felidézte a Hajdú-Bét ügyét, amelyben Bajnai szerintük "családokat nyomorított meg és tett földönfutóvá."

"És mindezt elrendezte egy vállrándítással: 'Nem értettünk hozzá'. Most ugyan miért is lenne hozzáértőbb?" - olvasható a debreceni Fidesz közleményében. 

A párt helyi szervezeténél úgy vélik, Bajnai mozgalmát "a politikai bizonytalanság jellemzi, alkotmánytervezetét mástól vette, plagizálta. Ahogyan korábban, úgy most is a nagytőke oldalán áll".

A közlemény szerint amíg a Fidesz igyekszik egyre feljebb tornázni a minimálbért, Bajnai Gordon harmadával csökkentené azt. "A Hajdúság és Bihar népe szeretne megélni, boldogulni, és nem akar hozzá nem értő milliomosok áldozatává válni" - tették hozzá.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választási mozgalom társalapítója csütörtökön Debrecenben azt mondta, a Bajnai-kormány idején 98 ezer forint bruttó jövedelemből 75 ezer forint maradt a borítékban, ma az ugyanilyen összegű minimálbérből 64 ezer forint a nettó jövedelem. Szerinte az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében.

A volt kormányfőt az Aranybika szálló előtt néhány tüntető fogadta, míg a szállodában rendezett fórumon több százan vastapssal köszöntötték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!