szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pedagógusok kedvező tapasztalatairól számolt be az új tantárgy, az erkölcstan oktatása kapcsán a köznevelésért felelős államtitkár, miután csütörtökön a fővárosban az ország több pontjáról érkező pedagógusokkal folytatott zártkörű megbeszélést.

A csütörtöki megbeszélés egy sorozat második állomása, az a szándékuk, hogy a pedagógusok számoljanak be, milyen tapasztalatokat szereztek egyik-másik területen a köznevelés átalakítása során – mondta Hoffmann Rózsa.

Hozzátette, a mostani találkozón mintegy 25 erkölcstant tanító pedagógus vett részt, és pozitív tapasztalatokról számoltak be. A negatívumok elenyészőek voltak, és azokat korábbról már ismerték. 

A gyerekek "imádják" az erkölcstanórákat, és óriási igényük van, hogy beszéltessék őket – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy az órák kötetlensége a tanároknak is lehetőséget ad változatos módszerek kipróbálására. A visszajelzések a szülők részéről is pozitívak. A társadalomnak az a része, amelyik kétkedéssel, gyanakvással fogad egy-egy újítást, tévúton jár – tette hozzá. 

Makovecz Éva, a II. kerületi Csík Ferenc általános iskola igazgatója arról beszélt: nagy érdeklődéssel várták, hogyan tudják megszervezni az erkölcstan oktatását. Etikát korábban már tanítottak 5. és 11. évfolyamon, és arról nagyon jó tapasztalataik voltak.

Az erkölcs- és hittan megszervezése okozott nehézséget, de sikerült összehangolni az órarendet. Nagy szeretettel fogadják a gyerekek az erkölcstanórákat, és a tanárok is nagy lelkesedéssel tartják ezeket – mutatott rá. Hisz abban, hogy a gyerekek által még a kételkedő szülőket is tudják nevelni – fogalmazott, és cáfolta, hogy az egyházak rátelepednének az iskolára. 

Lajos Judit, a II. kerületi Pitypang utcai iskola igazgatóhelyettese azt mondta: ő első osztályosoknak tanítja ezt a tárgyat, és mindig a hét fénypontja, diákjai "szívecske órának nevezték el". A szülők részéről náluk is nagyon pozitív a visszajelzés az erkölcstanóráról – tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!