szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A díszszemlén nem volt ott, de a koszorúzáson már igen, majd a Kremlben ebédelt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett a Vörös tér közelében lévő ismeretlen katona sírjának koszorúzásán más külföldi állam-, és kormányfők, külügyminiszterek és természetesen Vlagyimir Putyin orosz elnök kíséretében.

Az ott készült közös "családi fotón" Vlagyimir Putyin jobbján Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár és felesége állt, Szijjártó Péter Nurszultan Nazarbajev kazah államfő mögött foglalt helyet.

A vendégek a koszorúzás után a Kremlbe vonultak az orosz elnök nevében rendezett győzelem napi ünnepi fogadásra.

A nagyszabású, nyugati elemzők szerint erődemonstrációnak szánt díszszemlére 68 ország és a nagy nemzetközi szervezetek első számú vezetőit hívták meg. Harmincan erősítették meg részvételüket. Közülük 27 állam- és kormányfő fogadta el a Kreml meghívását.

A jubileumi rendezvényről az ukrán válság következtében megromlott kapcsolatok miatt távol marad Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, és több nyugati, illetve európai uniós állam vezetője, valamint az EU vezetése. Kivétel Angela Merkel német kancellár, aki egy nappal később is, vasárnap látogat el Moszkvába, és Vlagyimir Putyinnal együtt megkoszorúzza a második világháborús áldozatok emlékhelyét.

Putyinnak az örmények tömeges legyilkolását népirtásként minősítő beszéde és jereváni látogatása miatt mondta le a moszkvai ünnepségeken való részvételt Recep Tayyip Erdogan török elnök. Elfoglaltságára hivatkozva nem jött el Moszkvába Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az utolsó pillanatban mondta le részvételét.

Az Európai Uniós tagállamok vezetői közül Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök ugyan megérkezett Moszkvába, de nem voltak jelen a díszszemlén. A koszorúzáson már részt vettek. Franciaországból és Olaszországból a külügyminiszterek érkeztek Moszkvába, ahogy Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli. Ők sem vettek részt a díszszemlén.

A volt Szovjetunió széthullását követően létrejött független államok vezetői közül hiányzott a moszkvai ünnepi rendezvényekről Petro Porosenko ukrán államfő, akit a Kreml szóvivőjének közlése szerint meg sem hívtak. A balti államok vezetői, valamint Grúzia, és a Moldovai Köztársaság államfői is távol maradtak.

 

 

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!