Már kilenc nap is eltelt a csernobili katasztrófa óta, amikor, 1986 május 5-én a Népszabadság egy rövidhírben beszámolt a balesetről, utána azonban a nyugati híreket tagadó, propagandisztikus cikkek jelentek meg, amelyek bagatellizálni próbálták az esemény súlyosságát. Csernobil témája először május 11-én került címlapra a napilapnál.

Persze az állambiztonság már korábban tudta, mi is történt. "Hivatalos kapcsolattól kapott tájékoztatás szerint a csernobili atomerőmű-balesetet követően f. hó. 1-én Ungvár irányából sugárfertőzött felhőzet érkezett Magyarország légterébe, amely 2-án Jászberény – Szolnok – Paks irányában áthaladt az országon, elérve az 5000 mB/m³ sugárszintet (az elfogadott érték 250 mB/m³). A légköri viszonyok alapján a következő felhősáv f. hó. 4-5-én halad át az országon; várható sugárszintje 2000 mB/m³ lesz. Az információ ellenőrzött." Ezt a jelentést a magyar állambiztonsági szolgálatok jelentették az MSZMP, a kormányzat megfelelő szintű vezetőinek, a szöveg május 5-én készült, kilenc nappal a katasztrófa után.

„Azokban a napokban rendült meg a szocialista rendszer igazán”

Hogy a felső vezetés tudott a balesetről, azt alátámasztja olvasónk és újságíró kollégánk, Lovas Zoltán is, aki akkoriban épp a Világgazdaság szerkesztőségében ült, és azon kevesek egyike volt, aki értesült a történtekről, mert "telexen a nagy hírügynökségek hírei a VG szerkesztőségén kívül még csak az MTI-be futottak be". A hírszerkesztést még tanuló Lovas mellett Boronkai Tamás rakta össze a történteket. "Ő volt az, aki azonnal kiszúrta, hogy Skandináviából a nagy hírügynökségek radioaktív légköri szennyeződést jelentettek. Majd azt, hogy a svédek szerint a Szovjetunió a forrás, s hogy azon belül is feltehetően egy megsérült atomerőmű. A VG ezt meg is írta, másnap a zárt körben hozzáférhető lap elkerült az akkori káderréteg többezres létszámához."

AFP / Tass / Zufarov

"Azután jött május elseje... Vakítóan kék ég, hőség, szikrázó napsütés. Előző nap Berecz János KB-titkár még a felvonulásra buzdította az embereket… A radioaktív felhő legjava május elsején éppen hazánk felett volt... a nép apraja nagyja kint volt a szabadban, és élvezte a tavaszt... Másnap megjött a hidegfront, és elkezdték a primőrt 50 fillérét az emberek után dobni az utcasarkokon, s az iskolákban nagy hirtelen jódot osztani a gyerekeknek." "Azt hiszem, az ún. szocialista világrendszer akkor, azokban a napokban rendült meg isten igazán. Akkor lett ember százmilliók előtt is világos, hogy hová vezethet az impotenciának, a tunyaságnak, a slendriánságnak az az útja, mivé addigra a szovjet út vált."

„Van valami a levegőben”

Káldi Zsolt családja sem a hírekből értesült Csernobilról, más lett gyanús: "Anyukám jódérzékeny. Állítása szerint 1-2 nappal a május 1-i ünnep előtt bement az üzemorvoshoz rosszullét miatt, mondván 'van valami a levegőben'. Nem hittek neki, de ugye hamarosan megjöttek a hírek a katasztrófáról. Visszanéztem, április 30., szerda volt, előző éjjel érte el a légterünket a radioaktív levegő, tehát lehetséges. A jódérzékenyeknek nem kell sok..."

A csernobili robbanással nagy mennyiségű radioaktív jód került a levegőbe, amit a pajzsmirigyünk felhasznál, mivel szüksége van az anyagra, de ezzel megnő a rák kialakulásának kockázata. Viszont ha nem-radioaktív jódot, jódtablettát szedünk, akkor a szennyezett jódot a pajzsmirigy nem vagy kis mértékben használja fel. Ezért adnak jódtablettát a fertőzött területeken élőknek.

„Nagyon féltem”

Csak 10 éves volt Mesterházy Gabriella, amikor a zongoraleckéjén hallott valamit. Története azt mutatja, a félinformációk és a pánik milyen feszültséget keltettek felnőttben-gyerekben egyaránt. "A zongoratanárnőhöz beugrott a szomszéd teremben tanító kollégája: 'Na, hallottad? Mit szólsz? Egész este néztük a Grácon." (Már tudtam, hogy a 'Grác', az az osztrák tv, és hogy sokaknak bejön a környékünkön.) 'Mutatták, ahogy az osztrákok égetik a káposztát.'

Ültem ott és néztem a kottát, mert túl kicsi voltam, hogy kérdezzek, vagy, hogy nyíltan hallgatózzak, pedig előttem beszéltek, de emlékszem, hogy nagyon féltem, mert amit a kolléga mondott, az teljesen apokaliptikus volt: elégetett zöldségek és ruhák, mérgező felhő, ami mindent kipusztít, gázmaszkot kell majd hordanunk (amit a múzeumban láttam, és szörnyű volt), a bőrünkön mindenféle sebek lesznek, stb." – meséli Gabriella.

AFP / Sergei Supinksy

A kézdivásárhelyi Kisgyörgy Ágnes is a munka ünnepére emlékszik vissza, és az elhallgatott információk okozta pszichózist idézi fel. Székelyföldi olvasónk így mesélt: "Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtem.  A barátnőm átjött hozzám, mert akkor a telefon is luxus volt, és rávett, hogy menjünk a legmagasabb tömbház tetejére napozni. (...) Kötélnek álltam. Semmit nem hallottunk a csernobili eseményről. Nem láttam semmi veszélyét a napozásnak." "Abban az időben két óra volt a híradás és abban is csak az Ceausescut dicsérték. Ezért híreket sem hallgattunk, de aki bekapcsolta a tévékészülékét az sem volt felvilágosultabb. Egyetlen tiltott, de hiteles hírforrás a Szabad Európa rádió adása volt. Azt is csak éjszaka, titokban lehetett hallgatni."

"Annyit felfogtam, hogy retteghetek életem végéig, nehogy valami rákos megbetegedés eluralkodjon a szervezetemben. Félve vártam a felezési idő hatásait. Szerencsémre még semmi hatás." "A Damoklész kardja a fejem felett marad életem végéig az eltitkolt katasztrófa végett. Ha értesültem volna az eseményről, még az ablakot sem nyitottam volna ki." "Egészségügyben dolgozom. Szakmabeliként ajánlom, vegyenek részt minden lehetséges szűrővizsgálaton, hogy időben ki lehessen szűrni és kezelni az esetleges megbetegedést."

„Kiborítottam a rotyogó húslevest”

A csalóka május 1-je emlékszik vissza Kátainé Judit, akinek kislánya épp akkor kezdte az óvodát. Csodálatos ragyogón napsütés volt, "a kertben tartózkodtunk, sövényt, füvet nyírtunk. Én kevesebb ideig, mert készítettem az ünnepi ebédet. Semmit nem tudtunk a robbanásról! A május 1. utáni munkanapon, ugyanúgy indult a nap, ahogy szokott, siettünk az oviba, a pici gyerekem szedte a kis lábait, nehéz volt az elválás, mert akkor kezdte még az óvodát. Kapkodtuk be a mérgezett levegőt. Hogy ne legyen pánik ekkor kezdték adagolni, hogy lehetőleg ne menjünk a szabad levegőre, (az ovisokat vitték ki a napra, a homokozóba, játszótérre!), mossuk meg jól a salátát.

Sokkal utána elkezdték mondogatni, hogy jódozott sót használjunk. A jódtabletták eltűntek a patikákból. Emlékszem a vasárnapi húslevest, amikor már kezdett főni, kiborítottam, mert rám tört, hogy jól megmostam-e a hozzávaló zöldségeket, petrezselyemzöldet. Arra is határozottan emlékszem, hogy ugyan semmi nem látszott, gyönyörű tavasz volt, de mindenki kóválygott, szédelgett, rossz közérzetre panaszkodott."