szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Mabi-Bus tulajdonosa szerint több érv is szól az ő buszaik megvásárlása mellett, bár a főváros inkább az olcsóbb lengyel buszokba ruházna be.

Mészáros Csaba a Mabi-Bus Kft. anyavállalata, az evopro-csoport elnök-tulajdonosa szerdán azt mondta, budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása, mert bár az ő csuklós Modulo buszaik négy százalékkal drágábbak, mint a lengyel Solaris, de a magyar járműben többen férnek el, ráadásul a fővárosnak egy éven belül megtérülne a beruházás, mert a mátyásföldi gyárban dolgozók Budapesten költenék el a fizetésüket.

Félmilliárd forintot befektetve a BKV-val közösen fejlesztették ki a típust, ha nem ők nyernek, akkor a BKV-tól negyven, a MABI-BUS-tól pedig akár az összes dolgozót el kell küldeni - tette hozzá.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerdán annak az aggodalmának adott hangot, hogy a metrófelújítás miatt ismét húszéves Ikarus-buszokat állíthatnak forgalomba Budapesten. Ha ugyanis a főváros a metrópótláshoz tervezett 150 új busz helyett csak 110-et vásárolhat meg, akkor negyvenet a BKV saját flottájából kell biztosítania - írták közleményükben.

Szerdán a kormányszóvivő azt közölte, nemzeti buszgyártási stratégiát fognak kidolgozni, ezt pedig Budapestnek is figyelembe kell vennie.

Tarlós István budapesti főpolgármester kedden közölte, hogy a lengyel Solaris cég buszainak megvásárlását fogják javasolni a csütörtöki közgyűlésen a 3-as metró felújítása idejére annak pótlására, holott korábban az erre kiírt két tendert csak részben nyerte meg a Solaris, részben a magyar Mabi-Bus 75-75 busszal. Tarlós azt is mondta, a magyar buszok drágábbak, mint a lengyel Solarisok (1800 euróval darabonként), és még össze is kellene szerelni őket, továbbá hozzájuk ugyanazokat a motorokat, fékberendezéseket, váltókat és karosszériát vásárolják, mint a lengyelek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!