A magyar kormány minden követ megmozgat, hogy 2016. október 2-án érvényes népszavazásra kerüljön sor. Bár maga a népszavazási kérdés értelmetlen, a propaganda teljes erővel dübörög. Az emberekre minden irányból ömlenek a szlogenek. Ha sokszor halljuk ugyanazokat a szavakat, könnyen elhihetjük, hogy igazak. Ilyen helyzetben a nyilvánvaló hazugságokkal szemben is védtelenné válhat egy társadalom. A finomabb trükkök alkalmazása, köztük a nyelvvel való manipuláció pedig végképp felkészületlenül érheti a többséget. Mi van a szavak mögött? Ez az írás a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb fogásokra szorítkozva foglalja össze, hogyan hatnak ránk a kormányzat népszavazási kampányának legfontosabb hívószavai.

1. A kormány következetesen „Brüsszelről” beszél EU helyett. Ez önmagában nem meglepő. Külföldi hatalmakat gyakran jelölünk fővárosokkal. Ezt a bevett technikát metonímiának nevezik. Így lesz a kínai vezetésből „Peking”, az amerikai kormányból pedig „Washington”. A magyar kormány azonban korántsem semleges módon utal „Brüsszelre” EU helyett. Magyarország az Európai Unió tagállama, ebben az értelemben tehát maga is „Brüsszel”. A „Brüsszel-metonímia” mégis azt a hamis benyomást kelti, hogy az EU egy Magyarországtól merőben idegen, sőt, Magyarországgal szemben kifejezetten ellenségesen fellépő külföldi hatalom. A „Brüsszel-metonímia” az EU-t az egykori elnyomó birodalmak, „Bécs” és „Moszkva” helyébe lépteti a társadalmi képzeletvilágban.

2. „Brüsszel” helyett „brüsszeli elitre” és „brüsszeli bürokratákra” is előszeretettel hivatkozik a propaganda. Ha hallunk vagy olvasunk egy kifejezést, ahhoz kapcsolódó fogalmi és képzeleti „keretek” aktiválódnak az agyunkban. A szavak a kereteken keresztül meghatározott irányba terelik a gondolkodást. Ezek a megnevezések például korlátolt, ellenszenves, idegen hatalomként jelenítik meg az EU-t. A „brüsszeli elit” titulus azt üzeni, hogy a magyarok sorsáról gazdag, kiváltságos külföldiek szűk csoportja dönt. „Brüsszeli bürokratákról” beszélve azt sugalmazza a kormány, hogy az előírásokat mereven betartó, a való élettől elidegenedett, szívtelen külföldi hivatalnokok kezében van Magyarország sorsa. Ezek a beállítások az EU demokratikus, az egyenjogú tagállamok – köztük Magyarország – részvételével zajló döntéshozatali folyamatainak mechanizmusát teljesen torz és kedvezőtlen színben tüntetik fel.

3. „Brüsszel” mellett a népszavazási kampány fő céltáblájául a menekülők szolgálnak. Őket gyakran „migránsként” azonosítják a propagandaanyagokban. A szakkifejezés eleve ridegen csenghet sokaknak. Ráadásul idegen szó, ami a menekülők „másságát” húzza alá („még a nevük is olyan fura”). A magyar kormány és sajtója szóhasználatában a „migráns” kifejezés 2015 óta nem is semleges, leíró szakkifejezés, hanem stigma. Egyetlen személytelen és ellenszenvesnek beállított státuszt kapnak a menekülő nők, férfiak, gyerekek. Nem véletlen, hogy a szó a megbélyegző megnevezések („cigány”, „zsidó”, „buzi”, „néger”) tipikus karriertörténetét követi. Megjelent a szó gyalázkodó, a menekülőket nyíltan megalázó utcai verziója is: a „migráncs”. Ez olyan kirekesztő kifejezésekkel rokonítható, mint a „cigó”, a „buzernyák”, a „zsidrák”, vagy a „nigger”.

4. A kormányzati propaganda „illegális bevándorlóként” is emlegeti a menekülő embereket. Ezt a terminust sem szakkifejezésként használják. Az „illegális” jelző a „törvénytelenség” keretét aktiválja az agyban, ellenszenves és félelmetes bűnelkövetőként azonosítva ártatlanok sokaságát, akik az életükért futnak.

5. A népszavazást a menekülők uniós „kényszerbetelepítése ellen” hirdette meg a kormány. Az EU-ban azonban nem hoztak döntést és nem is tárgyalnak „kényszerbetelepítésről”. A szó hallatán sokan mégis elhihetik, hogy a „kényszerbetelepítés” létező, aktuális veszély. Ennek egyik oka a „főnevesítés”, amely bevett manipulációs eszköz. Főnevekkel általában létező dolgokat jelölünk. Épp ezért, ha egy szót főnévként tálalnak, a jelenséget, amire vonatkozik, gondolkodás nélkül “valóságnak” fogadjuk el. Pontosan ez történik a „kényszerbetelepítés” szó esetében is.

6. A „kényszerbetelepítés” összetett szó, amelynek mindkét tagja kellemetlen képzeteket mozgósít, de egyben a vele azonos előtagú összetett szavak teljes családjának kereteit is aktiválhatja az agyban. A szóban forgó összetett szavak az egyénnel szemben alkalmazott pszichiátriai (kényszergyógykezelés, kényszerzubbony), vagy rendészeti/hatósági (kényszerintézkedés, kényszerkilakoltatás, kényszermunka, kényszermosdatás) erőszakkal kapcsolatosak. Magyarán: ahányszor a riasztó „kényszerbetelepítés” kifejezés elhangzik vagy megjelenik, automatikusan az az érzet keletkezhet a hallgatóban, hogy akarata ellenére elmekórtani vagy hatósági intézkedésnek akarják alávetni. Ezek a képzettársítások zsigeri, fizikai ellenállást válthatnak ki. Ebből a szempontból nem mellékes, hogy a népszavazásban arra kérdeznek rá, hogy a szavazó „akarja-e” a „kötelező betelepítést”. Ki mondana „igent” a kényszerre?

7. Az uniós elnyomás képének megrajzolásában metaforákkal is manipulál a kormány. A metafora egy dolgot egy másik keretei között jelenít meg, így befolyásolva a gondolkodásunkat. A kormányzati propaganda például a menekültválsággal kapcsolatos szabályszerű uniós döntéshozatali folyamatok leírására a legmegfelelőbb metaforáknak a „nyílt zsarolást” és a „nyomásgyakorlást” találta. Nem véletlenül. Ezek a szóképek szintén az EU agresszióját hirdetik és ellenállásra buzdítanak.

8. Amikor az Európai Uniót elnyomó hatalomnak tünteti fel a kormány, egy retorikai fogást alkalmaz, amit „megfordításnak” neveznek. Lényege, hogy a beszélő arra osztja az agresszor szerepét, akivel szemben épp maga lép fel támadólag. A népszavazással a magyar kormány erőszakos nyomást kíván gyakorolni az EU-ra. A kampány legfőbb szlogenjének hangütése ennek megfelelően kifejezetten fenyegető. Ökölrázást kísérhet ilyen szólam: „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” A kormányzati propaganda azonban „megfordítja” a tényleges felállást, mintha az uniós „kényszer” ellen kellene tiltakozni: „Elutasítjuk a brüsszeli nyomásgyakorlást!” A „megfordítás” az áldozat szerepét osztja Magyarországra, amivel jólesőbb azonosulni, mint az agresszió nyílt felvállalásával.

9. A kormány népszavazási kampányában nem csupán elnyomó, de „csökött”, „hülye”, „ostoba” hatalomként is megjeleníti az Európai Uniót. Az „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” szlogen például azt is sugallja, hogy Magyarország szellemi fölényben van az EU-val szemben. E beállítás is meglehetősen hízelgő önképpel ajándékozza meg a közönséget, az áldozat-szerephez hasonlóan sokaknak imponálhat.

10. A népszavazási kampány a súlyos és bonyolult problémákat felvető menekültválság  európai vonatkozásait egyoldalúan, a szükségállapot szókészletével “keretezi”. A valós, ám összefüggéseikből kiragadott tényekre valamint a különféle csúsztatásokra építő kulcsszavak önkényesen egybegyúrt halmazával („veszély”, „terrorveszély”, „no-go zónák”, „nők elleni zaklatások”, „járványok”), valamint a „migránsok” és a „terroristák” közötti különbség elmosásával, a kampány azt a hamis benyomást kelti, hogy Európa más részein már most káosz, szétesés, és törvényen kívüli állapotok uralkodnak. A kormány „valóságértelmezése” szerint a sikeres népszavazás a törvényes rend összeomlásától menti meg a magyar társadalmat. Ezért állítják be a népszavazást úgy – noha mind igazi értelméről, mind szándékolt következményeiről hallgatnak – mintha „az utolsó órában való megmenekülést” vagy „a kellő pillanatban behúzott vészféket” jelentené: „Brüsszelt meg kell állítani!”

Menekültválság létezik. Összetett probléma, amelyhez sok szempontból közelíthetünk, és amely sokféleképpen keretezhető a racionális politikai beszéden belül maradva is. A magyar kormánynak egy olyan nyelvre esett a választása, amely meggyőzés helyett, az értelmet megkerülve, zsigeri indulatokat megmozgató beállításokkal operál. A népszavazási retorika a menekülők és az Európai Unió ellen hangszereli a magyar társadalmat, félelmet kelt és indulatokat korbácsol. A kormánynak mindez politikai hasznot hozhat, ha október 2-án érvényes lesz a népszavazás. A társadalom hasznára azonban aligha válhat ez a beszéd.