szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bemutatkozott Szegeden a Mi Hazánk militáns alakulata, a Nemzeti Légió, a rendezvényét ellendemonstrációk kísérték.

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetvédelmi tagozatának vezetője közölte: elindítják azt a jogi folyamatot, amely a szervezet bejegyzéséhez szükséges. Egykor a Magyar Gárda alapításában is résztvevő politikus közölte, a tervek szerint a szervezet július végén kezdi meg működését.
A mintegy száz fős hallgatóság előtt elhangzott, a  Nemzeti Légió első feladata a felkészülés lesz Trianon százéves évfordulójára. Ennek egyik elemeként a tagok és szimpatizánsok bejárják a történelmi Magyarország mintegy 8 ezer kilométeres határát. A Horthy Miklós Nemzeti Hadserege megalakulásának 100. évfordulójára időzített rendezvényen bemutatták a szervezet formaruháit: a nemzetvédelmi tagozat zöld nadrágot és fekete pólót, a testőrség tagjai pedig terepszínű öltözetet viselnek majd.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy fogalmazott: van létjogosultsága a Nemzeti Légiónak, mert szerinte jelenleg az országban hasonló káosz uralkodik, mint a Nemzeti Hadsereg megalakulása idején.
A Nemzeti Légió bemutatkozását két tiltakozó demonstráció is kísérte. Az ellentüntetők száma lényegesen meghaladta a Nemzeti Légió rendezvényén jelenlévőkét. A demonstrációkon több ellenzéki politikus is fölszólalt, köztük Arató Gergely (DK) országgyűlési képviselő, aki jelezte:  amennyiben valóban bejegyzik a Nemzeti Légiót, jogi lépéseket tesznek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!