szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Koronavírusos dolgozót találtak a UPC budapesti székházában, beutazási tilalmat rendelt el 30 napra Donald Trump a schengeni övezetből érkezők számára. Két hollywoodi színész is megfertőződött a koronavírussal. Itt minden fontos hírt megtalál a járványról.

Most érkezett

Ki kell költözniük a magyar hallgatóknak a szegedi egyetem kollégiumaiból

Levelet küldött a Szegedi Tudományegyetem koronavírusügyi operatív törzse az egyetem kollégistáinak. Ebben az áll, hogy a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, miután a kormány szerdán veszélyhelyzetet rendelt el, az egyetemeket pedig bezárják, elrendelik, hogy minden magyar állampolgár köteles elhagyni az egyetemi kollégiumi épületet. Ki kell költözniük és haza kell térniük otthonaikba március 13-ig, vagyis péntekig.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7

Létszámkorlátozás mellett tartanak nyitva a Cinema City-mozik

A mozik nem zárnak be, viszont egy előadásra csak 99-en mehetnek be.

Részletek itt.

Gyorsan terjed a koronavírus Csehországban

Csütörtök reggelre 94-re emelkedett a fertőzöttek száma, ami harminccal több, mint szerda reggel volt. A fertőzés az ország minden régiójában megjelent. A legtöbb esetet, 48-at, Prágában tartják nyilván.

Újabb három koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon

Egy iráni és két magyar állampolgár koronavírus-tesztje lett pozitív. Egy, a Szent János Kórházban már napok óta elkülönített magyar nő, egy újabb, a Szent László Kórházban megfigyelés alatt álló iráni diák (az első iráni beteg kontaktja), valamint egy a napokban Izraelben járt magyar férfi fertőződött meg.

Újabb három koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon

Már 16 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

Lewis Hamilton megdöbbent azon, hogy nem fújták le az Ausztrál Nagydíjat

Miközben az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt, Melbourne-ben zavartalanul készülnek a hét végi szezonnyitó futamra.

Lewis Hamilton megdöbbent azon, hogy nem fújták le az Ausztrál Nagydíjat

Miközben az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt, Melbourne-ben zavartalanul készülnek a hétvégi szezonnyitó futamra.

Kiürítik a UPC székházát, mert koronavírusos az egyik dolgozó

Többen jelezték, hogy zajlik a Haller Gardens irodaház kiürítése Budapest IX. kerületében, miután az ottani központú UPC Magyarország egyik dolgozójának pozitív lett a koronavírustesztje.

A lap megkeresésére a UPC Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, Suba János megerősítette a hírt.

Kiürítik a UPC székházát, mert koronavírusos az egyik dolgozó

Az Index értesülését megerősítette a cég.

Bajban a színészek a koronavírus miatt: mozgalom indult a segítésükre

A „Ne válts vissza jegyet” akcióval próbálnak segíteni a színészeken és a műszaki dolgozókon.

Bajban a színészek a koronavírus miatt: mozgalom indult a segítésükre

A „Ne válts vissza jegyet" akció apró segítség, de fontos gesztus a színészek, műszaki dolgozók felé.

Kína bejelentette, hogy túlvannak a koronavírus-járvány nehezén

Az elmúlt 24 órában már csak 8 megbetegedést jelentettek be Hupej tartományból.

Kína bejelentette, hogy túlvannak a koronavírus-járvány nehezén

Az elmúlt 24 órában már csak 8 megbetegedést jelentettek be Hupej tartományból.

Miért jelent különösen nagy veszélyt a koronavírus Amerikában?

Donald Trump amerikai elnök megtiltotta a beutazást a schengeni országokból az Egyesült Államokba, ám ezzel aligha fogja megállítani a járványt: az országban a vírusteszt ugyan ingyenes, de minden más pénzbe kerül, akár több ezer dollárba is – figyelmeztet a Business Insider, amely szerint az egészségügyi biztosítás nélküli milliók okozhatnak igazán nagy járványveszélyt. Egyszerűen azért, mert el sem mennek az orvoshoz, jobban félnek ugyanis a pénzügyi csődtől, mint az esetleges fertőzéstől.

Miért jelent különösen nagy veszélyt a koronavírus Amerikában?

Milliók okozhatnak igazán nagy járványveszélyt az országban.

Megvan az első gyógyult magyar koronavírusos beteg

A Diamond Princess óceánjárón megfertőződött egyik magyart engedték ki a karanténból.

Megvan az első gyógyult magyar koronavírusos beteg

A Diamond Princess óceánjárón megfertőződött egyik magyart engedték ki a karanténból.

1 2 3 4 5 6 7
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!