Hamvay Péter
Hamvay Péter
Tetszett a cikk?

A Zichy-kastély után most Andrássy-palotát kapja meg Demeter Szilárd, amit a Hajógyári-sziget déli csücskével együtt az egyetemekhez hasonlóan közérdekű vagyonkezelő alapítványba szerveznek ki.

A parlament előtt fekvő törvényjavalat szerint nemcsak a Zichy-kastélyt és a Hajógyári-sziget déli részét kapja meg Demeter Szilád a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, hanem az egyik homlokzatával a Bem rakpartra néző,  Fő utca 11–13. alatt lévő Andrássy-palota állami tulajdonban lévő részét is. Sőt e mellett a számos alkotóházat és művésztelepet birtokló MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, és egy 2 milliárdos, újságíróképzésre szakosodott állami cég is hozzá kerül.

HVG

De nem ez a legfontosabb változás a korábbi, az óbudai ingatlanok átadását érintő kormányhatározathoz képest, hanem az, amit a HVG kezdettől fogva megjósolt, hogy a nagylelkű, sok tízmilliárdos ingatlanvagyon, sőt összességében100 milliárdon felüli adományozás végső kedvezményezettje nem egy állami intézmény, a PIM lesz, hanem az egyetemekhez, például a Corvinushoz vagy az SZFE-hez hasonlóan kiszervezik azt egy leválthatatlan kuratórium által vezetett közérdekű vagyonkezelő alapítványba, ez pedig a tervezetben szerepló módon létrehozandó: Magyar Kultúráért Alapítvány lesz.

A kétharmados törvényjavalat értelmében az adományt közvetlenül a Petői Irodalmi Ügynökség kapja, csakhogy a jogszabály arról is rendelkezik, hogy az eddig állami tulajdonú, Demeter által létrehozott céget megkapja a Magyar Kultúráért Alapítvány. Nem bíznak semmit a véletlenre, a tervezetben az is szerepel, hogy az „alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására a további működés során a kuratórium kerüljön kijelölésre”.

Tehát, amit néhány egyetem esetében szemérmesen 2022-re toltak, azt itt most azon melegében megteszik. Az öt kurátor, akiknek a személyéről az emberi erőforrások minisztere dönt, leválthatatlanok és elszámoltathatatlanok lesznek, minden döntés az ő kezükbe kerül. Innen már érthető, miért kellett nagyon gyorsan a Petői Irodalmi Ügynökséget nemrégiben két ingatlannal (Szegedi Irodalmi Rezidensház, Magyar Írók Háza) és 60 milliárd forinttal ellátni, amiből csak a könnyűzenére fordítható 23 milliárd forint vert nagyobb hullámokat. Ráadásul ennek az összegnek csaknem a felét még a választások előtt megkapja, így lesz pénz a Zichy-kastély és a hajógyári épültetek rendbetételére. Csak egy, a Hajógyári-szigeten található ingatlan esetében tartja meg az állam az ingyenes használati jogát és az ott található ingóságokat, illetve csak a Zichy-kastélyon van „határozatlan ideig tartó elidegenítési és terhelési tilalom”.

HVG

A törvény rendelkezik arról is, hogy az alapítvány megkapja a 2 milliárd forinttal gazdálkodó Nemzeti Tehetséggondozó Nkft.-t, és MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nkft.-t is. Ez utóbbi mintegy 8 milliárdos könyv szerinti vagyonnal rendelkezik, ami a valóságban jóval többet ér. Hozzá tartozik a gyönyörű ingatlanokban működő zsenyei, szentendrei, mártélyi, galyatetői, kecskeméti és hódmezővásárhelyi alkotóház, övé a nemrég felújított Szentendrei Régi Művésztelep és a Hódmezővásárhelyi Művésztelep, ezen kívül két galériája van Szentendrén, és számos ösztöndíjat oszt.

A szintén az alapítvány birtokába kerülő Andrássy-palota pedig egyik legfontosabb műemlékünk, amit egy 2018-as kormányhatározat még a Nemzeti Múzeum által létrehozandó  Andrássy Emlékmúzeumnak szánt, és a célra egymilliárd forintot el is különített. A palotát 1878–80-ban gróf Andrássy Gyula (1823–1890) miniszterelnök megrendelésére építették. Itt adott 1879-ben Liszt Ferenc jótékonysági hangversenyt a szegedi árvízkárosultak javára, amelyet Ferenc József osztrák császár és magyar király is végighallgatott. A ház enteriőrjét Rippl-Rónai József tervezte. Az 1897-ben átadott belsőépítészeti munkák nemcsak a Thék Endre-féle bútorgyár kivitelezte bútorokat, hanem a kerámia-, ötvös- és üvegtárgyakat, a kárpitokat, faliszőnyegeket, ezüsttálakat és üvegablakokat is magában foglalta. A nagyterem hajdan szökőkutas télikert volt, ahol egzotikus növények sorakoztak, de legfőbb ékessége a család több generációja által gyarapított elképesztő értékű műgyűjteménye volt. Itt most „egy igényes, progresszív rock-jazz központot tervezünk, nemzetközi kapcsolódási pontokkal, világhírű zenészek által tartott mesterkurzusokkal, szolid jam sessionökkel, valamint ott kap helyet a Cseh Tamás Archívum, kiállítótérrel együtt, illetve egy társművészeti központ is” – osztotta meg elképzeléseit a HVG-vel Demeter Szilárd.

Saját szellemi és gazdasági hátországán, és hangoztatott nemzeti elvein is átlépett a kormány, amikor az Andrássy Múzeum céljából az I. kerülettől megvásárolt épületről másként döntött. Az Andrássy Gyula Alapítvány régóta küzd, hogy a dualizmus kiemelkedő famíliájának emléket állítson. Honlapjukon részletesen ismertetik a múzeum terveit. Az alapítványt  Odescalchi Pál id. Andrássy Gyula dédunokája hiozta létre, de számos fideszes, vagy Fidesz közeli potentát részt vesz a munkában,  Szapáry György az Amerikai Egyesült Államok korábbi magyarországi nagykövete, a felügyelőbizottság tagja Antall György, a tanácsadó testület tagja pedig Balog Zoltán egykori miniszter.

Ha a törvénytervezetet elfogadja a kormánytöbbség, a PIM főigazgatója egy példátlan nagyságú kulturális, sőt üzleti birodalmat hoz létre, mely a Hajógyári-sziget egykor Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyekkel, a Fő utcai koncerthelyszínnel, és a Zichy-kastéllyal megkerülhetetlen lesz. Egy részét, például a MANK működését az államnak muszáj finanszírozni egy kormányváltás esetén is, de más részei akár önfenntartóvá is tehetik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!