Kigyulladt a visegrádi Silvanus Hotel
 

Kigyulladt a visegrádi Silvanus Hotel

A tűzoltók nagy erőkkel oltották a tüzet a Dunakanyar legendás szállodájában. A vendégek mind elhagyták az épületet, egyikükkel sikerült beszélnünk is. A lángokat körülhatárolták a tűzolók, az épület teteje, a negyedik emelete, és részben a harmadik emelete is leégett, személyi sérülés nem történt.

hvg.hu hvg.hu






Lett még 635+110 titkolt kormánydöntés, amiről 20 évig nem tudunk majd
 

Lett még 635+110 titkolt kormánydöntés, amiről 20 évig nem tudunk majd

Tavaly 745 olyan határozatot hozott az Orbán-kormány, amely nem titkos ugyan, mégis elzárják a nagy nyilvánosság elől, méghozzá rögtön 20 évre. Ám néhány mégis kiszivárgott közülük: egyikkel a kormánytisztviselőket kötötték röghöz, másikkal a kirúgott katonák elhelyezkedését nehezítették, egy harmadik pedig kötelezővé tette egy Palkovics-közeli cég szoftverét az állami szférában.






Andrási Andor: Az akkor 90 éves Fahidi Éva felszabadította bennem a szorongást
 

Andrási Andor: Az akkor 90 éves Fahidi Éva felszabadította bennem a szorongást

80 év fölött vett újabb fordulatot Andrási Andor sugárfizikus, a Sztehlo Alapítvány egyik alapítójának élete, mikor megismerte a holokauszt-túlélő aktivista Fahidi Évát, akinek élete utolsó éveiben a társa lett. A HVG Portré rovatában beszél arról, hogyan folytatja Fahidi küldetését, milyen volt Sztehlo Gábor gyermekotthonában, és mit gondol arról, mi a szabadság. Interjú.





Közbelépett az ügyészség: mégis nyomozni kell az államtól milliárdokat szakító haveri cég miatt 
 

Közbelépett az ügyészség: mégis nyomozni kell az államtól milliárdokat szakító haveri cég miatt 

A rendőrség korábban visszadobta a feljelentést, de az ügyészség ezt felülbírálva nyomozást rendelt el a Covid-tesztek milliárdos állami megrendelésén magát degeszre kereső, fideszes kötődésű cég fantomizálódása miatt. A bizniszben érintett másik, szintén haveri kötődésű cég is így igyekezett eltűnni, abban az ügyben a NAV már nyomoz.