„Legyen civil tao, ne csak a focistákat tömhessük ki, hanem a gyermekvédelmet is” – a kormányhoz fordulna a javaslataival az OKA
 

„Legyen civil tao, ne csak a focistákat tömhessük ki, hanem a gyermekvédelmet is” – a kormányhoz fordulna a javaslataival az OKA

Az Országos Közös Akarat folytatja munkáját a kirobbant kegyelmi botrány után, gyermekvédelmi szakemberek, ügyvédek, jogvédők és civilek ültek le, hogy közösen dolgozzanak ki megoldásokat a gyermekvédelmi rendszer problémáira. Ezúttal újságírókat is bevontak a folyamatba. Megnéztük, hogy épül fel a „Dialógus a gyerekekért”.











Az Orbán-kormány 6750 euróval sunnyogott be a nagy spanyol vonatbizniszbe
 

Az Orbán-kormány 6750 euróval sunnyogott be a nagy spanyol vonatbizniszbe

A magyar állam szűk 7 ezer euróért szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a spanyol Talgo vonatgyártó felvásárlására létrehozott projektcégben, de ennél minden bizonnyal nagyobb szerepet vállalna, mert a projektcég felügyelőbizottságába beült a Nemzeti Tőkeholding egyik igazgatója. A többségi tulajdonos a Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter által gründolt, jelenleg egy magántőkealap által tulajdonolt Magyar Vagon-csoport, amelybe a kormány a MÁV járműgyártó és -javító kapacitásait privatizálta, és amelynek még 500 kocsit kell leszállítania az oroszokkal közösen elkezdett egyiptomi megrendelésből. Madrid az Orbán-kormány oroszbarátsága miatt nem akarja engedélyezni a stratégiai vállalatnak számító Talgo felvásárlását.