Meg kell műteni Gyurcsány Ferencet
A Demokratikus Koalíció elnöke december óta nem tudott futni.
A Demokratikus Koalíció elnöke december óta nem tudott futni.
hvg.hu
Budapesten és Maroshegy közelében ütöttek el embert a MÁV szerelvényei, az érintett vonalakon késésekre kell számítani.
HVG
Délután egy órakor ismét beszédet mond a miniszterelnök.
hvg.hu
Északkeleten hóesésre is lehet számítani.
hvg.hu
Az eseményen többek között Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt.
hvg.hu
Új, szokatlan stílusú videó jelent meg miniszterelnök Facebook-oldalán, amiben azt mutatják be, hogyan is képzelik az áttörés évét.
hvg.hu
A Magyar Bírói Egyesület több állítását is cáfolta a kormánypárti csatornának, amely sajátos módon tudósított az igazságszolgáltatás függetlenségéért szervezett több ezres szombati tüntetésről.
hvg.hu
Laptopot, Teqball asztalt és kolbászfesztivált már kaptak azok a települések, ahol a Megoldás Mozgalom polgármesterjelöltjei nyertek a júniusi önkormányzati választáson. A kampányban megígért egymilliárd forintos támogatás pontos sorsa azonban még nem dőlt el, a Mintatelepülés program pályázatait még el sem bírálták. A három érintett falu térfigyelő kamerának, köztéri wifinek és falubusznak is örülne, de az eddigi tempóval nem mindenki maradéktalanul elégedett.
Magyarországon olyan mértékű a táborok egymás iránti kölcsönös gyűlölete, hogy a szemben álló felek kiengesztelődését elképzelni is nehéz. Pedig, ha egyszer igazán változást akarunk elérni a belpolitikai viszonyokban, szükségünk lesz a képzelőerőnkre. Vélemény.
Csizmadia Ervin
A depresszió sokak számára csupán egy kifejezés arra, ha valaki panaszkodik, kedvetlen, vagy egyszerűen nincs kedve semmihez. Pedig a fogalom maga súlyos betegséget takar, és nem mindegy, hogy felismerjük-e, illetve kezeljük-e időben a tüneteket.
Remotiv
Puzsér Róbert szerint ha a Büntető törvénykönyv is különbséget tesz pedofil hajlam és pedofil bűncselekmény között, akkor ezt ő is megteheti. Szerinte ez egy kabátlopási ügy, de arra nem számított, hogy Rogán Antal és Magyar Péter közösen vádolja majd kabátlopással.
HVG
Az utcán, eszméletlen állapotban találtak rá szombaton a lányra, akit kórházba vittek, de néhány órával később meghalt. A helyi lap szerint baleset érhette.
HVG
Gyurcsány Ferenc is megtartotta évértékelőjét, melyben szó esett Orbán, Trump és a magyarokat sanyargató nagyvállalatok disznóságairól, ám Magyar Péterékről még annyit sem beszélt, mint szombaton a miniszterelnök, ahogy a Demokratikus Koalíció zsugorodására sem reflektált egyáltalán.
HVG
Furcsa szempontok vezérelték az oktatási kormányzatot az egyetemek államilag támogatott férőhely-kapacitásainak idei meghatározásakor. Az ördög ráadásul a részletekben rejlik.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 13 éves lány 2025. február 22-én XV. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott. A rendőrök jelenleg is keresik.
HVG
Évértékelő beszédet tartott Orbán Viktor a Várkert Bazárban. Az eseményre mások mellett a HVG újságíróit sem engedték be, ezért a beléptetési pontnál kérdeztük az érkezőket.
HVG
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: kavarás a Közel-Keleten és gyilkosság Oroszországban.
HVG
A miniszterelnök évértékelő beszéde alapján hajtóvadászatról, fenyegetésről, betiltásról és alamizsnáról szól majd a kampány. Nem rukkolt elő vonzó ajánlattal a miniszterelnök.
A civil szervezet azt írja, a felvonulás nemcsak az LMBTQ-közösség tagjait képviseli, hanem minden minden magyar szabad véleménynyilvánításhoz való joga mellett áll ki.
hvg.hu
Csillagos ötöst adott az amerikai elnök első, hivatalban töltött hónapjára.
hvg.hu