szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az alkalmazottak és a szülők szavazata alapján a következő tanévtől a Baptista Szeretetszolgálat működtetheti a váci Boronkay György Szakközépiskolát és Gimnáziumot – írta pénteki számában a Váci Napló.

A cikk szerint két évvel ezelőtt már folytattak tapogatózó tárgyalások két egyházzal az átvételről, de az ügy megfeneklett. Most négy egyház került szóba, de csak három vállalta volna, hogy átveszi az ország öt legjobb szakképző középiskolája között számon tartott Boronkayt – emlékeztet a lap.

Végül az alkalmazotti közösség egy ellenszavazattal a Baptista Szeretetszolgálat mellett döntött, és az ezeregyszáz diák nevében szavazó szülőktől visszaérkezett csaknem ezer válasz közül is csak tizenöten voksoltak nemmel.

Ha mindenki korrektül áll az iskola szándékához, akkor jövő szeptemberben már a baptisták által fenntartott iskolában, a jelenleginél jobb feltételek mellett kezdődhet az új tanév – idézte Fábián Gábor igazgatót a helyi újság.

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

Tudósok, kutatók, induljatok el!

Tudósok, kutatók, induljatok el!

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”