Tetszett a cikk?

Távozik posztjáról a Friderikusz - A szólás szabadsága címmel, a Magyar Televízió múlt vasárnap debütált új műsorának felelős szerkesztője, Pálinkás Szűts Róbert. Az MTI értesülése szerint a menesztés oka, hogy a magazin első adása nem érte el a kívánt nézettséget, ezt azonban Pálinkás a hvg.hu-nak cáfolta.

Pálinkás Szűts Róbert a hvg.hu-nak megerősítette: a jövő hét elején közös megegyezéssel távozik posztjáról, azt azonban cáfolta, hogy távozásának oka a nézettségi mutató lenne.
A Hét című műsort felváltó, Krecz Tibor producer gondozásában készült magazin múlt heti beharangozó sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére Krecz úgy nyilatkozott: céljuknak tekintik, hogy négy hónapra szóló szerződésük ideje alatt jelentősen, a társadalom széles spektrumára kiterjedően javítsák a köztelevízió nézettségét. "Egyebek mellett azon dolgozunk, hogy nőjön a műsor nézettsége" - közölte csütörtökön Krecz.
A Friderikusz című műsor első adásának nézettsége nem érte el a legutóbbi A Hét kétszeresét; az utóbbit 519, az előbbit 746 ezer néző látta (5,3, illetve 8,2 százalék). A műsor adásonként 13 millió forintba kerül. (MTI)
Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt