szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felvilágosító kampányt indít az Európai Bizottság az Európai Unió új tagországaiban az építkezéseken dolgozók biztonságának növelése érdekében, és ezt ellenőrzésekkel, a veszélyeshetőségek felmérésével és azok kiküszöbölésére tett javaslatokkal toldja meg – jelentette be az EU végrehajtó testülete pénteken Brüsszelben.

Döntését azzal indokolta, hogy az építkezési ágazat a legtöbb halálos balesettel küzdő szektorok közé tartozik, és az új tagállamokban kiemelkedően magas a halálozási arány. Egy 2001-es vizsgálat szerint uniószerte 100 ezer munkásra 13 haláleset jut évente, de az új tagállamokban az átlag 24 haláleset. A teljes ipart tekintve az uniós halálozási átlag 5 munkás százezrenként – derül ki a bizottság adataiból. A bizottság kezdeményezte első ellenőrzések – melyeket a helyi munkavédelmi hatóságok és egy uniós testület tagjai közösen végeznek – június 6-ától kezdődnek, és két héten át tartanak. Szeptember végétől újabb két héten át ismét ellenőrzéseket tartanak.

MTI Itthon

Feketemunkásokat találtak egy trafóállomás építkezésén

Öt ukrán és hat román állampolgárságú "feketemunkást" találtak csütörtökön a vasi munkaügyi felügyelők egy vépi építkezésén; egyikük sem rendelkezett munkavállalási engedéllyel - közölte a Vas megyei munkaügyi felügyelőség igazgatója.

Karrier

Évente 200 ezren halnak meg munkahelyi balesetben

Több ember sérül meg munkahelyi, mint közlekedési balesetben. Ez is indokolta, hogy április 28-át a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége a munkahelyi balesetek nemzetközi gyásznapjává nyilvánította. E napon több mint 70 országban emlékeznek meg a rossz munkakörülmények áldozatairól, sérültjeiről.

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda