szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A családok többgenerációs munkanélkülisége ellen kíván fellépni az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA), olyan pályázók jelentkezését várják, akik vállalják e hátrányos körülmények felszámolását.

Pályázatokat az OFA internetes oldalán közölt tájékoztató szerint szeptember 2-ig adhatnak be alapítványok, egyesületek, közhasznú társaságok és társadalmi szervezetek a pártok és az érdekképviseletek kivételével. A pályázók egyenként legfeljebb 15 millió forint támogatást nyerhetnek el.

Olyan szolgáltató csoportokat kell létrehozniuk, amelyben egy főállású programvezetőt alkalmaznak, továbbá rendelkezésre áll két szociális munkás, egy munkavállalási tanácsadó és egy pszichológus.

A csoport először is felkutatja területén azokat a családokat, ahol több generáció nem tud elhelyezkedni. Egy-egy támogatott pályázónak legalább 15 családot kell bevonni a programba. Családonként legalább két-két munkanélkülinek ajánlanak fel majd képzést, keresnek számukra munkahelyet.

A képzéseket a meglévő, hasznosítható ismeretekre kell építeni, illetve hozzárendelni a helyi munkaerőpiaci igényekhez.

A segítő csoport tagjai személyes kapcsolatot építenek ki a munkanélküliekkel, a lehetséges munkahelyek munkáltatóival. Közreműködnek abban, hogy a munkanélküliek megfeleljenek a munkáltatói elvárásoknak, illetve a munkanélküliek számukra elfogadható munkához jussanak.

Általában eleve hátrányos helyzetű családokról van szó, ezért fontos a személyiségfejlesztés, a pszichoszociális, mentális támogatás, az anyagi, a lakáskörülmények javítása. A képzések, átképzések előtt gyakorta foglalkozni kell az alapismereti oktatás, az alapfokú képzés szervezésével, különféle tanácsadással.

Tóth Zsuzsa Karrier

Okleveles munkanélküliek

Magyarországon egyre több a diplomás és ezzel együtt egyre nő a diplomás munkanélküliek száma is. Sokan kényszerülnek pályamódosításra – nem egyszer alacsonyabb képzést igénylő munkákra -, és sokaknak jut több hónapos kényszerpihenő az államvizsga után.

MTI Karrier

A német munkanélküliek tovább élvezhetik a kedvezményeket

A népszerűségének visszaszerzéséért küzdő német szociáldemokrata-zöld koalíció képviselőházi többségét kihasználva pénteken két évvel elhalasztotta az idősebb munkanélküliek kedvezményeit megkurtító egyik intézkedés hatályba lépését.

MTI Gazdaság

A munkanélküliek ötöde 24 év alatti

A 2005 március-májusi időszakban a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt, szemben a 2004 március-májusi 5,8 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Tavalyhoz képest nőtt a munkanélküliség

Az idén a II. negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, akárcsak az első negyedévben, de jóval magasabb, mint a 2004. II. negyedévi 5,8 százalék - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Karrier

Csökkent a munkanélküliek száma BAZ megyében

Tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a második negyedévben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; az előző időszakhoz képest áltagosan több mint 4500 fővel, azaz nyolc százalékkal kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván.

MTI Karrier

Kategóriákba sorolják a munkanélkülieket

Az elhelyezkedéshez szükséges segítség jellege szerint a jövőben négy kategóriába sorolják a regisztrált munkanélkülieket – jelentette be Pirisi Károly a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója.

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Jön a Minecraft 2

Jön a Minecraft 2

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon