szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkanélküliség megelőzése és kezelése elnevezésű országos programba közel 1500 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkanélküli kapcsolódott be az idén – mondta Gönczi András, a térségi munkaügyi központ új igazgatója.

Az Európai Unió Szociális Alapja által támogatott, több mint három éves program összes költsége megközelíti a 30 milliárd forintot, ebből az uniós támogatás 22,351 milliárd forint . Szabolcs megye 2007. december 31-ig 2,69 milliárd forintot használhat fel 2278 állástalan ember elhelyezkedési esélyteremtésére.

A nyírségi program vezetője, Rusin József, a régió munkaügyi központjának igazgatóhelyettese elmondta, hogy az első teljes évben 1467 munkanélkülit vontak be a programba, s közülük 282-en roma származásúak, 71-en megváltozott munkaképességűek.

Eddig munkagyakorlat szerző támogatással 559 munkavállalót helyeztek el, 120 millió forint összegű bérköltség felhasználásával. Vállalkozóvá válást 28 esetben segítettek, közel 7 millió forint tőkével támogatva a cégalapítást. A legtöbben képzésen vettek részt, jelenleg 943-an tanulnak 40 szakképesítést adó tanfolyamon, valamint felzárkóztató oktatást is szerveztek az alapfokú tanulmányok befejezésére.

Rusin József tájékoztatása szerint a képzést 16 oktató szervezet végzi, 100 millió forint költségből. Az érintettek például faipari, baromfi-feldolgozó, szociális gondozó és ápoló, kőműves, asztalos, ács- és állványozó, nehézgépkezelő, környezetvédelmi, gyógypedagógiai asszisztensi, illetve logisztikai ügyintézői szakmát sajátíthatnak el, s természetesen idegen nyelvi képzés is folyik.

Jövőre, illetve 2007-ben további 811 szabolcsi munkanélkülinek szeretnének esélyt adni az elhelyezkedésre a programmal. A megyei munkaügyi központ célja, hogy az érintett 2278 ember közül legalább 1822 sikeresen fejezze be a programot, és tartósan munkát találjon megélhetéséhez.

MTI Karrier

Elfogadhatatlan a feketmunka 20-22 százalékos aránya

A munkaadói oldal nem támogatta a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó jogszabály-tervezeteket, a munkavállalói oldal viszont egyetértett azokkal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

MTI Karrier

Munkaügyi kirendeltséget avattak Szolnokon

Január 1-től mintegy 300 ezer álláskereső csaknem 900 ezer vállalkozásnál szerezhet munkát - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden Szolnokon.

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón