szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A paksi atomerőműben azonnali hatállyal leváltottak beosztásából egy sztrájkoló munkavállalót, munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették - közölte Mittler István, az erőmű kommunikációs főosztályvezetője.

A Paksi Atomerőmű Rt.-ben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) által meghirdetett sztrájk ideje alatt az egyik munkavállaló munkája során a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodást felülbírálta, és jogszerűtlen intézkedést tett, nem kívánta az előre betervezett munkákat az érvényes utasításoknak megfelelően hiánytalanul engedélyezni. A vezérigazgató a munkavállalót beosztásából azonnali hatállyal leváltotta, munkaviszonyát munkáltatói rendkívüli felmondással megszünteti.

Az atomerőmű közleménye szerint a döntést követően a vezérigazgató felhívta a sztrájkban résztvevő munkavállalók figyelmét, hogy az atomerőmű biztonságos üzemeltetését minden körülmények között biztosítani fogja. Nyomatékosan kérte a sztrájkbizottságot arra, hogy a sztrájk során tartsa be és tartassa be az egyeztető bizottságban elfogadott feltételeket.

Mittler István kijelentette, a közleményben foglaltakhoz nem kíván semmit hozzáfűzni.

A MÉSZ hétfőn reggeltől 72 órás munkabeszüntetést hirdetett meg, amely a munkáltatóval történt megállapodás szerint az erőmű összes blokkjának 5 százalékos teljesítménycsökkentését jelentette volna, a villamosipari nagykereskedő MVM Zrt. azonban hétfőre nem engedélyezte a blokkok visszaterhelését. Utóbb a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) utasításában kétszer fél órás időtartamra engedélyezte a paksi atomerőmű egy blokkján a visszaterhelést kedden, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók sztrájkoljanak.

Az engedély a 3. blokk teljesítményének 20 megawattos csökkentésre szól kedd reggel 6 órától 6:30-ig, valamint 18 órától 18:30-ig - közölte Mittler István.

A március 1-jén kezdődött bértárgyalások során a MÉSZ követelése 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását tartalmazta.

Hétfőn a menedzsment az eddigi 5 százalékos átlagkereset növekedés és az ezen felüli közel egymillió forintos éves szociális és jóléti juttatás helyett újabb ajánlatot tett a dolgozóknak.

MTI Karrier

Elmaradt a sztrájk a paksi erőműben

Elmaradt a hétfő reggelre hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk a paksi atomerőműben, a sztrájkkészültség azonban továbbra is fennáll - közölte az MTI-vel a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke.

MTI Itthon

Pert nyert a szakszervezet a paksi atomerőmű ellen

A Szekszárdi Munkaügyi Bíróság első fokon elutasította a Paksi Atomerőmű Rt. kérelmét a Műszaki Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) ellen indított nem peres eljárásban, a végzés nem jogerős.

MTI Gazdaság

Gyurcsány: a paksi erőmű nem eladó!

Paksot stratégiai kérdésnek tekinti a kormány, ezért a paksi atomerőmű tartósan állami tulajdonban kell, hogy maradjon - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az erőmű fennállásának harmincadik évfordulóján tett látogatása alkalmából Pakson.

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

„Ez az a szellemes és komolyan vett vígjáték, amelyre minden évad vár”

„Ez az a szellemes és komolyan vett vígjáték, amelyre minden évad vár”

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára